„Áldás közben eltávozott közülük és fölment a mennybe. (…) Aztán nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe. Állandóan a templomban tartózkodtak, dicsérték és magasztalták Istent.” (Lk.24/50-53.)
A sokak által a legszebbnek tartott tavaszi hónap búcsúzik. Bár az idén kicsit szeszélyesre sikeredett; bárhogy is volt, mégiscsak május öltöztette legszebb ruhájába a természetet. Most bezárta ajtaját, hogy aztán szélesre tárhassa kapuját a nyárnak… Az évszakok változnak – ez a világ rendje. S a természet törvénye „pálcát tör” a mi sorsunk felett is. Jövünk, s megyünk – míg szívünk dobban, útközben vagyunk. Életünk útját kisebb nagyobb búcsúzások szakaszolják. Sorsunk egyik fejezetéből a másikba lépve, szinte mindig könnyes az „átmenet”. De akivel egyszer útitársakká váltunk, azt a búcsúzást követően sem feledjük. Fájón, örömmel, békességgel, vígasztalanul… - bennünk él: jó vagy rossz élményekkel keretezi az emlékezet.
            Jézus feltámadását követően többször is megjelent tanítványainak, majd a negyvenedik napon – áldozócsütörtökön - felment a mennybe. Az apostolokat sok közös élmény fűzte Jézushoz, természetesnek tűnt számukra, hogy állandóan velük van. Húsvét után azonban már nem volt magától értetődő ez a fizikai jelenlét, ennek ellenére mégis váratlanul érte őket a mennybemenetel napja. Az Olajfák hegyén búcsú szavait követően, áldás közben Jézus a magasba emelkedett. Az apostolok megrendülten álltak és párás tekintettel fürkészték az eget. Azonban lassan megértették, hogy a Mesternek emberként el kellett közülük távoznia, hogy aztán Istenként továbbra is velük maradhasson. Ezt megértve és szavaira emlékezve, örömmel tértek vissza Jeruzsálembe. A közös emlékek és Jézus ígérete nem nosztalgikus melankóliába taszította őket, hanem új lendületet adott és valóságosan megtapasztalható jelenléte pünkösd után vált gyümölcsözővé igazán.
            A Jézussal vállalt sorsközösség képes emberi kapcsolatainkat megtisztítani, helyes mederbe terelni és megőrizni. Így tudunk - minden búcsúzás és elválás ellenére is, akár – őszinte lelki örömmel visszatérni a mindennapokba.
Jézus Krisztus ígéretéhez híven közöttünk maradt, s életünk részévé akar válni. Erre valóban nagy szüksége lenne mindannyiunknak, hiszen erejével, kegyelmével tapasztalható meg a szeretetnek az a köteléke, melyet sem idő, sem távolság nem képes meggyengíteni…