„Vegyétek a Szentlelket. Akinek megbocsátjátok a bűneit, bocsánatot nyer, akinek pedig megtartjátok, az bűnben marad.” (Jn.20/22-23.)
Az Olajfák hegyéről lefele tartva, míg a búcsú könnyes pillanatai tartották fogva a tanítványok szívét. Aztán, ahogy múltak a napok, fokról-fokra uralkodott el rajtuk a várakozás izgalma, növekedett bennünk a remény. Hiszen Jézus megígérte, „új közbenjárót” küld, de addig együtt kell maradniuk a városban. Így imádkozva várták a „Vígasztalót”, aki pontosan a Jézus feltámadása után ötven nappal (a mennybemenetelt követő tizedik napon) megérkezett. Nyomában frissítő erő, lendület és bátorság áradt, mely „megszülte” az egyházat, s elindult a tanúságtevés kora: kezdetét vette az örömmel, vérrel és könnyel írt (keresztény) történelem…
            Krisztus kiárasztotta Isten Lelkét, s rögtön utána apostolaira (papjaira) bízta a bűnök bocsánatát. Állandóvá tette ezzel húsvét lényegét, a megváltás örömét, hogy a bűneinkre mégis van bocsánat!
            De valakinek megálljt kell parancsolni, hiszen a harag és a bosszú rossz tanácsadó, a gyűlölet pedig újabb gyűlöletet szül. A bűnös ember számára két út van: bűnében megátalkodik vagy Jézusra tekint. Az előbbi esetben önmaga felett mond ítéletet, míg a másik esetben alázata végül felemeli. Emberi természetünk fogyatékossága, hogy hajlunk a rosszra. Mindnyájan életjobbításra, gyógyulásra szorulunk, miközben kegyetlen terhekkel rójuk a mindennapok útját…
            Ma is fú a pünkösdi szél. A Lélek itt van, árad(na) a kegyelem. De vajon akad-e szív, mely kitárul, hogy fogadja az Ég ajándékát? A szívek ajtaja kulcsra zárva, vagy bátortalanul, csupán résnyi a hely, az is szinte a küszöb alatt. Csupán keveseknek adatik meg, hogy a frissítő, tisztító fuvallat eljusson szívük legbenső szobájáig...
            Lehetnek terveink, elvárásaink akár saját magunkkal szemben is, ha azonban nincs bennünk erő és kitartás – hiába minden. Történjen bármi életünkben, hogyha hívő emberként cselekszünk és gondolkodunk, a pünkösdi szél nemcsak vigaszt, de új reményt is hozhat. A Lélek kiáradásának emléknapja mindig ünnep. A maga nemében egyedülálló, hiszen nem csak egy történelmi tény emlékezete, hanem ma is aktív, jelenlévő kegyelmes valóság.
Bármilyen mélyre jusson is az ember – van bocsánat! Hiszen a bennünk munkáló Lélek ereje és bátorsága képes a helyes útra irányítani lépteinket, mely a földi lét viszontagságain és könnyes boldogságain túl, sorosunk beteljesülése felé vezet…