„Te Péter vagy. Erre a sziklára építem egyházamat és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta.” (Mt.16/18.)
Régen Szent Péter és Pál apostolok napján kényszerítette térdre az aranyló kalászokat a fehéringes aratók suhogó kaszája. Ez volt a kenyérnek való betakarításának kezdete. Később ugyancsak ezen a napon harapott először a gabonatáblába az aratógépek vágóasztala. Kitüntetett helye volt e napnak a „régiek” életében. Azt is mondhatjuk, erre az alkalomra – pontosabban a betakarítás sikerére – alapozták egész évüket, életüket. (A kenyérbúza az élet szimbóluma volt.) Kínálja magát a párhuzam: Péter az egyház alapköve, ünnepe pedig –legalábbis nálunk - mindennapi kenyerünk, fizikai létezésünk alapvető táplálékával kapcsolatos…
            A Péter apostolnak kijutott primátus elvitathatatlan, ugyanis magától Jézustól származik. Így lett Kéfás – azaz szikla -, melyre az egyház épült. S azóta is, akik a római püspöki székben követik őt, ugyanazzal az elsőséggel bírnak. Ugyanúgy Krisztus „helytartói”, azaz mindenkinek szolgái itt a földön. Bár a történelem során előfordult, hogy a pápaság intézményének kettős vonásából inkább az esendő emberi érvényesült az isteni rovására, mégis: az a biztos pont, melyhez viszonyítva a mai napig meghatározzák identitásukat a különféle vallási irányzatok, egyházak, közösségek. Akinek véleményére, megnyilatkozásaira világszerte odafigyelnek hívők és nem hívők egyaránt.
            A hajdani halászember jó alapnak bizonyult – még akkor is, ha gyönge pillanatában, tele gyötrelmes kérdőjelekkel, háromszor tagadta meg mesterét -, hiszen Krisztus műve ma is él és folytonossága - a keresztényüldözések ellenére is – töretlen.
Tehát érdemes belékapaszkodnunk, megtartóerőt, menedéket keresnünk az évezredek próbáját kiállt sziklaalapnál; különösen most, amikor minden időleges, amikor minden megkérdőjeleződik és megkérdőjelezhető…
            Bár a sok csapadék, a kedvezőtlen időjárási viszonyok megnehezíthetik, az aratás végül mégis megtörténik. A szem zsákokba, majd a malomba kerül, ahol kenyérlisztté őrlik és lesz kenyérré, mely mindennapi táplálékunk.
Az egyház Péteren keresztül Krisztus ígéretét bírja és „a pokol kapui nem vesznek erőt rajta”…