„Menj és tégy hasonlóképpen.” (Lk.10/37.)
Előfordul, hogy bizonyos helyzetekben tétovázunk, keressük a helyes cselekvési lehetőséget. Mert elméletben, az elvek szintjén, minden olyan könnyűnek tűnhet, a gyakorlat azonban időnként komoly próbák elé állítja az embert. Elég egy váratlan betegség, egy kedvezőtlen fordulat éltünkben, mely kizökkent a mindennapok olajozott gyakorlatából…
            Az evangélium tanításában Jézus nem csak elveket fogalmazott meg, hanem több esetben – a mindennapi életből vett – példázataival konkrét útmutatást is adott. Történeteiben a szeretet parancsát összekapcsolta a hétköznapi cselekvéssel. Sohasem a betű szerinti törvényt kérte számon, sokkal inkább annak szellemét igyekezett az emberi szívben elültetni…
            A legfőbb parancs Isten és ember szeretetét helyezi a középpontba. A mindenek felett álló, csak az Istennek járót és a személyválogatás nélküli „felebarát” szeretetet. Azt a szeretetet, mely mindenkiben meglátja az Isten képére teremtett „nagybetűs” EMBERT. (Ez emberi méltóságunk alapja is, melyet minden körülmények között tisztelni kell!) Nos, éppen erre kérdezett rá az evangéliumi törvénytudó: „De ki az én felebarátom?”  Jézus az irgalmas szamaritánus jól ismert történetével válaszolt. (Vö.Lk.10/25-37.)
            Napjaink egyik legnagyobb problémája, hogy nem magától értetődő az emberi méltóság fogalma és tisztelete. Oly mértékben átjárta – elsősorban – sajnos a politikai hovatartozás az élet minden egyes területét, hogy beáldozta az ember méltóságát is. Elég csak bizonyos politikai pártok nézeteit képviselők internetes fórumaiba, kommentjeibe beleolvasni. (Nincs az a történés, melynek hozzászólásaiban ne tűnnének fel a fanatikus, gyűlöletkeltő, uszító és ízléstelen megnyilvánulások.)
Vagdalkozunk izomból, esztelenül, közben pokollá tesszük egymás életét. Pedig nem sebeket ejteni máson az igazán nagy tett, hanem a sebeket bekötözni, begyógyítani az igazán irgalmas cselekedet…
Jézus a történet végén a kérdezőhöz fordult: „Mit gondolsz, melyik a felebarátja annak, aki a rablók kezére került?” „Aki irgalmasságot cselekedett vele” – felelte az. Ekkor Jézus így szólt hozzá: „Menj és tégy hasonlóképpen.”