„Hagyjátok, hadd nőjön fel mindkettő az aratásig.” (Mt.13/30.)
Miközben igyekszünk megküzdeni a hőséggel, a körülöttünk zajló változások is próbára tesznek bennünket. Néha zavaró, bántó, sőt, fájó, amit tapasztalunk. Bizonyos értelemben változásnak indult a társadalom: átalakulni látszik a közbeszéd és a közgondolkozás is. A sokak számára oly szimpatikusnak tűnő „szeretetország építése” szlogen sajnos egészen más jelent a mindennapokban, mint amire gondoltunk volna… Érezhető módon árad a gyűlölet, a társadalmat felszabdaló árkok helyén pedig mára szakadékok tátonganak. S félő, hogy a virtuális térben egyre fokozódó lincshangulat egy óvatlan pillanatban átlépheti a telefonok kijelzőjét is…
Jó és rossz erőterében zajlik mindennapi életünk. Hol egyik, hol a másik vonzásának engedünk. Ezért mi magunk is, hol jók, hol rosszak vagyunk. Isten azonban – nagy szerencsénkre - nem a pillanatnyi „teljesítményünk” alapján ítél meg minket. Mindig a lehetőségeinket, körülményeinket és a megtett utat is szem előtt tartja. Időt és kegyelmet ad a kibontakozáshoz, fejlődéshez vagy éppen az újrakezdéshez. Tulajdonképpen ezt az irgalmas szeretetet mutatja be a konkolyról szóló jézusi példázat is.
A gazda jó magot vetett a földjébe, ám éjszaka ellensége konkolyt szórt a búza közé. Szárba szökött a vetés, kalászt hozott, de felütötte fejét a konkoly is. A szolgák csodálkozva jelentették gazdájuknak, aki megállapította: „ellenséges ember műve”. Mégsem engedte embereinek, hogy megtisztítsák a vetést, hogy a konkolyt gyomlálva, vele együtt ki ne tépjék a búzát is. Ehelyett így szólt: „Hagyjátok, hadd nőjön föl mindkettő az aratásig. Akkor majd megmondom az aratóknak, először a konkolyt szedjék össze és kössék kévébe, hogy tűzre kerüljön, a búzát pedig gyűjtsék csűrömbe.” (Vö.Mt.13/18-30.)
Isten búzatáblája a kegyelmek és lehetőségek kertje, ahol csak az aratáskor történik meg a végelszámolás, addig azonban teret és időt kapunk. Életünk eddigi rossz történései ellenére is fordulhat pozitív irányba a sorsunk…