„Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz uralmaddal.” (Lk.23/42.)

A szeszélyes áprilisi reggeleken még fázósan ringatóznak a barka-pelyhes ágak. Gyakran
megesik, hogy a mínuszoktól akár a plusz húsz fokig is elrugaszkodik a hőmérő higanyszála.
A végletek lakoznak a tavasz „középső” hónapjában: a tél és a koranyár birkózik egymással…
Pálmalevelek és barkaágak dacolnak a széllel húsvét előkapujában. A „hozsannázó”
tömeggel mintha versenyt énekelne a tavaszt hirdető madarak harsány kórusa. „Áldott, aki az
Úr nevében jön, hozsanna Dávid fiának!” A király pedig szamárcsikó hátán lépi át a Szent
Város kapuját. Virágvasárnap ujjong a tömeg… Vajon megragadható-e a pillanat, amikor a
„dicsőség” útja a szenvedés és fájdalom útjává változik?
Valahogy így van az ember életében is. Az öröm és fájdalom között szinte észre sem
vesszük az átmenetet, inkább csak szomorúan eszmélünk, hogy elmúlt. Ez is elmúlt.
Virágvasárnapjától nagypéntekig megmutatkozik mélység és magasság, az ember „kettős”
természete. Mert bizony kettősség lapul bennünk, s mi magunk is ennek esünk gyakorta
áldozatul…
A virágok – mégoly gyönyörűek lehetnek is – elhervadnak, a lelkesedés pedig
alábbhagy. A tiszta beszennyezhető, s az ember megvehető… - az éj leple alatt áruló
közreműködésével fogták el. Nem sokkal később Kaifás udvarán Péter is megtagadta. Kora
hajnalban már Pilátus palotája felé taszigálták. A helytartó csodálkozott a gyűlölet láttán.
Erőtlen próbálkozásaival, hogy megmentse, csak olajat öntött a tűzre. Így történt, hogy egy
köztörvényes bűnöző aznap kegyelmet kapott, míg az Emberfia sebtében ácsolt kereszttel a
vállán indult utolsó útjára, hogy teljesen kiigya a szenvedés kelyhét. Az asszonyok sírtak,
édesanyja szíve megszakadt, Veronika arcát törölte, Cirenei Simon keresztjét segítette,
miközben az őrjöngő tömeg leköpdöste és halálát siettette…
Bizony, életünk során nem mindig lépdelünk virágszőnyegen. Néha túlbuzog bennünk
a lelkesedés, a fakó napokon viszont önmagunk gyönge árnyékai leszünk. Isten és ember előtt
tett fogadkozásaink ellenére újra és újra az önteltség, gőg vagy éppen a hűtlenség vermébe
esünk. Egyszer fent és egyszer lent. A kakas viszont megszólal: könyörtelenül kiált a
lelkiismeret. Szirmok és virágok között is feltűnik a kereszt. Jézus keresztje. De nem azért,
hogy ledöngöljön, elszámoltasson, hanem hogy kiemeljen bűnsötét vermünkből, ahová
minden igyekezetünk ellenére menetrend szerint megérkezünk. Ezért jelenthetnek nekünk is
különleges lehetőséget virágvasárnap után nagyhét szent napjai…