„Aki fölmagasztalja magát, megalázzák; aki pedig megalázza magát, azt fölmagasztalják.” (Lk.14/11.)
Néhány hűvösebb nap után visszatért a nyár, így aztán igazi strandidővel múlnak augusztus utolsó napjai. Bár kóstolót kaptunk az őszből is, hiszen a néhány – szokatlanul – hűsvös este és ködpárába burkolódzó hajnal egyértelművé tette, már a küszöbön toporog a szeptember…
Az ősz első napján megszólaló iskolacsengő pedig könyörtelenül véget vet többszázezer kis és nagydiák gondtalan örömének.
A tévedhetetlenség és tökéletesség köntösében tetszelgő könnyen szánalmas helyzetekben találhatja magát – bár ezt legtöbbször talán azonnal észre sem veszi. Pedig amíg rá nem döbbenünk, hogy mégsem „körülöttünk forog a világ”, képtelenek vagyunk a reális önértékelésre, a megújulásra, így a tanulásra is.  Az őszinte (hiteles) alázatosság mindig felemeli az embert, míg a gőg és az öndicsőítő beképzeltség – szükségszerűen – a megszégyenítettség állapotába vezet…
Hogy ki mennyit is ér valójában, azt tettei, élete egésze igazolja. A rátermettséget csakúgy, mint a hitet, nem szavakkal bizonyítja az ember – mert azzal csupán ígérni lehet. Az igazi tehetség (vö. jellemes, becsületes ember) pedig szerény (nem álszerény!) és alázatos. Nem igazán szereti a reflektorfényt, ugyanakkor a háttérben is legalább annyira precíz, mint a „színpadon”. Nem lehet megvásárolni: ha tudja valamiről, hogy eleve rossz, semmilyen körülmények között sem állítja az ellenkezőjét. Ha nem így tesz, igazi bukásnak számít, amikor alkalmatlansága folytán a hátsó sorokba kényszerül…
            Jézus a főhelyekről szóló ragyogó példázatában megszívlelendő, mértékadó alázatosságra int. (Vö.Lk.14/7-11.) Életünk próbái, szenvedései ugyanis alázatra tanítanak. S kicsit mindig az újrakezdés lehetőségével ajándékoznak meg. Az induló tanév valamennyiünk számára a tiszta lappal való kezdés szimbóluma is egyben. Hiszen a tanulás utáni vágy saját magunk hiányosságainak a be-, illetve felismerésével kezdődik. Csak így lehetünk képesek reálisan felismerni a helyünket, illetve leszünk méltóak arra, hogy az élet iskolapadjában, akár a mennyei lakoma asztalánál előbbre soroljanak…