„Aki nem hordozza keresztjét és nem jön utánam, nem lehet tanítványom.” (Lk.14/16.)
Gyakran ábrázolják Jézust, amint idilli környezetben tanít a tóparton, csónakban ülve, vagy éppen egy szemre is tetszetős, selymes fű borította domboldalon sok-sok embertől körülvéve… Ebből aztán többen azt a következtetést vonják le, hogy a Jézus-követés nem más, mint árnyas fák alatt, ragyogó napsütésben zajló kényelmes sétaút. A valóság azonban nagyon gyakran éppen ennek az ellenkezője. Sőt, Jézus nagyon is kemény dolgokat mondott néha, ami bizony sokaknak sértette (és sérti ma is) a fülét…
            Egy biztos, nem akarta (és ma sem akarja) kivezetni az embert a világból. Nem is szabadítja meg minden terhétől, ugyanakkor feltétlen hűséget kér. Hűséget a kereszthordozásban is. Mert bizony minden embernek megvan a saját keresztje, amit nem lehet csak úgy letenni, amit hordoznunk kell akár egy egész életen át. Ehhez viszont fel kell ismernünk! Tele vagyunk problémákkal, a legkülönbözőbb nehézségekkel kell, akár naponta megküzdenünk. Van, ami rajtunk múlik, tulajdonképpen a mi választásunk, megint más életünk bizonyos szakaszában jelentkezik. Van, ami velünk születik vagy később szegődik útitársul mellénk – például egy betegség formájában – és „hűséggel” elkísér bennünket… Mert a keresztnek sokféle „arca” lehet.
            Kétségbeesett, keserű miértjeink is a keresztben nyernek értelmet. Felismerni és elfogadni életünk keresztjét, csak így leszünk képesek megtapasztalni a belőle áradó erőt. Találóan fogalmazta meg a középkori nagy misztikus, Kempis Tamás: „Ha örömest hordozod a keresztet, ő hordoz téged, és a kívánt véghez vezet, ahol vége szakad majd a szenvedésnek, bár evilágon az lehetetlen. Ha kedvetlenül hordozod, terhedre lesz és önmagad is elnehezedel. Ha egy keresztet elhárítasz, kétségtelenül másikra találsz s talán nehezebbre.”
            Tanít bennünket Jézus. Példájával buzdít, hiszen előttünk jár. Igyekszünk jó tanítványok lenni. Mindegyikünknek van saját elképzelése útról és tanítványságról egyaránt. Amíg azonban csak a saját fejünk után megyünk (s az első nehézségek láttán legszívesebben elhajítanánk keresztünket, könnyebb utat, kényelmesebb megoldásokat keresve), valójában saját önzésünket szolgáljuk, nem leszünk többek. Nem véletlenül kéri Jézus, hogy aki nyomába bátorodik, tagadja meg magát, sőt, vegye föl keresztjét és úgy kövesse. Ugyanis minden egyes nap csak önmagát legyőzve kerülhet közelebb Mesteréhez az ember…