„…ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor, ha a holtak közül támad is föl valaki annak sem fognak hinni.” (Lk.16/31.)
Hirtelen jött az ősz. A trópusi nyarat idéző hőmérséklet órák alatt több mint tíz fokkal esett vissza, aztán az esővel a kellemetlen, hűvös szél is a nyakunkba szakadt. Megint csak megtapasztalhattuk: derűre könnyen jöhet ború… Akinek ragyogó napsütésben, árnyas fák tövében, kényelmes sétaúton telik az élete nehéz elképzelnie, hogy egyszer csak tomboló viharban, jeges áradatban találja magát. Pedig minden megváltozhat, sőt, szerepek cserélődhetnek fel akár egy szempillantás alatt…
            Tulajdonképpen ezt mutatja be a Lukács-evangélium dúsgazdagról és a szegény Lázárról szóló története. A dúsgazdag ember minden nap lakomákat csapott, miközben a koldus Lázár fekélyekkel tele a kapujában feküdt. Neki még az asztalról lehulló morzsákból sem jutott soha, csupán a kutyák mentek oda hozzá és nyalogatták sebeit. Történt, hogy mindketten egy napon haltak meg. A gazdag a pokol kínjai között szenvedett, míg Lázár a mennyek boldogító országába jutott. Mikor a gazdag feltekintett és meglátta Ábrahámot, kérlelni kezdte, hogy engedje le hozzá Lázárt és vízzel enyhítse kínjait. Kérése nem került meghallgatásra. Ekkor arra kérte Ábrahámot, a még élő családtagjaihoz küldjön valakit, hogy még időben okuljanak és a sorsára ne jussanak. Ábrahám elutasította, mondván vannak prófétáik, hallgassanak rájuk. A gazdag további kéréseit így hárította, illetve zárta le: „ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor, ha a holtak közül támad is föl valaki annak sem fognak hinni.” (Vö. Lk.16/19-31.)
Elkényelmesedtünk. Észre sem vesszük, hogy mikor hozhatnánk enyhületet, vigaszt mások kínjaira, szomorúságára. Sokszor automatikusan vagyunk egykedvűen közömbösek. Az idő azonban egyszer betelik, életünk cselekedetei mérlegre kerülnek – általában előbb, mint gondolnánk. A jót csak a számunkra rendelt időn belül tudjuk megcselekedni. Különben az elszalasztott lehetőségek, akár szeretetlenségünk másoknak okozott sebei, ránk fognak visszahullani égető erővel, miután a szívünk utolsót dobbant…