„Akkor ketten lesznek a mezőn: az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. (..) Azért ti is álljatok készen, mert az Emberfia abban az órában jön, amikor nem is gondoljátok.” (Mt.24/40.,44.)
Havat hozott a késő őszi szél… aztán néhány napra szélesre tárta a tél kapuját. A sáros föld eleinte vizes lucsokká változtatta a szapora, apró pelyheket, de aztán az éjszaka közepén megadta magát, így történt, hogy a hét eleji reggelre fehérbe öltözött a táj. Igaz, hét közepétől már ismét enyhült az idő, de a tanulság itt maradt, hiszen a természet a hóval üzent: a szép reményekkel teljes adventi kezdet a minden rútságot elfedő tisztaságra, tisztulásra hív…
            A lassan ébredő pirkadat és az egyre bátrabban jövő alkonyat közé szorított órák is - miként a nap sugarai - fakulnak és rövidülnek. Ebben a hideg és barátságtalan időben nehezebb észrevenni a szépet. Mégis, az Egyház ekkor - ebben a pislogó félhomályban - gyújtja meg a várakozás koszorújának első gyertyáját és éberségre, szíveket nyitogató imádságra hív.
            A gyermekkor ábrándos emlékeivel, a felnőttkor keserű tapasztalásaival, a mindennapok terheivel… - most útra kel a Jézust váró, jó akaratú ember. Mert ezzel a lelkülettel lesz képes észrevenni a napi parányi jót, s csak így tud hálásnak lenni igazán… 
Harmatos hajnalok nyitogatják az egek ajtaját, hogy életünk advent-oltárán napról-napra, egy lépéssel közelebb kerülhessen hozzánk is a Gyermek-Isten Úr. 
            Advent első vasárnapjának evangéliumában Krisztus virrasztó éberségre int. Készen a befogadásra, készen a szeretetre. Nem a látszat lesz a lényeg, sokkal inkább, mit rejt majd a felszín? Az emberi szívnek az a mélysége, melynek csak Isten a tudója. Mert jóllehet, „akkor ketten lesznek a mezőn: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Két asszony őröl egy malomban: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják.” (Mt.24/40-42.) Minden azon múlik, végül melyik késztetésnek engedünk…
Tanuljunk az őszinte gyermeki lelkületből. Hiszen ki tudná ma hitelesebben továbbadni az utánunk jövőknek advent lelkületét és üzenetét, mint aki gyermekként maga is átélte egykor? Kötelességünk a várakozás örömét elültetni a legkisebbek lelkében, hogy majdan elkerülhessék a kiüresedés zsákutcáit, de addig is együtt járhassuk a szeretet és békesség adventi útját. Közben adjunk egymásnak (is) lehetőséget, hogy ne csak az idő múljon, de néha az angyalokat is tetten érhessük közöttünk, és kellő éberséggel – utunk végén - boldog legyen a célba érkezés…