„Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcsét! (...) A fejszét ráhelyezték már a fák gyökerére: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, mely jó gyümölcsöt nem terem!” (Mt.3/8.,10.)
Csillogó fénydíszekbe öltöztek városok, falvak. Az elmúlt hetekben sorra nyitották kapuikat a karácsonyi vásárok. Ünnepi dallamok csilingelnek, ínycsiklandó italok és étkek illata száll… A hangulat akarata ellenére is megérinti az embert. Igyekszik feledtetni azt a fenyegetettséget, amit a háború árnyéka (és annak minden következménye) jelent. A végletekig átpolitizált és morálisan lezüllesztett közvélekedést; a nemtelen és néha gusztustalan adok-kapok játszmát, a féligazságok és hazugságok özönét…
            Oly sok figyelmeztető jelben: bajban, csapásban volt részünk a közelmúltban (s örök példának, tanítómesternek mögöttünk áll a történelem), mégsem sikerült/sikerül okulni. Továbbra is ádáz harcát vívja körülöttünk, bennünk jó és rossz.
            Advent második vasárnapján a pusztai remetemagányban edzett, lánglelkű próféta, Keresztelő Szent János lép elénk - ahogyan tette ezt egykor a Jordán partvidékén is - és Izajás próféta szavait idézve, keményen ostorozza hitehagyott korunkat. „Viperák fajzata! Ki tanított arra, hogy fussatok a fenyegető megtorlás elől? Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcsét! Ne gondoljátok, hogy hivatkozhattok arra, Ábrahám a mi atyánk!” (Mt.3/7-9.) Súlyos szavak ezek. S valóban, mindig mentséget találunk, ha mást nem, hivatkozunk becsületes, tisztességes és vallásos felmenőinkre vagy éppen a saját gyermekkorunkra. Menekülhetünk a csillogásba, nosztalgikus révületbe eshetünk, sőt, drága ajándékok vásárlásával is próbálkozhatunk letudni többéves szeretetlenségünket. Mindez hiábavaló igyekezet marad csupán, ha belül ezúttal sem történik semmi…
            A világ morális-mentális állapota már-már a végidőket idézi. A gyűlölettől eltorzult arcú embereket látva és a világ borzalmairól hallva, húsbavágó Keresztelő János felismerése: „A fejszét ráhelyezték már a fák gyökerére: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, mely jó gyümölcsöt nem terem!”
            Advent a hajnali ébredés és az úton levés ideje. Cselekvő várakozás. Elindultunk és hajt a megérkezés bizonyossága. Mindeközben a saját lelki utunkat is be kell járni. Pusztából, nagyvárosból, viskóból vagy palotából indulunk… - mindegy. Lehetőséget kaptunk. Ha jó az irány, jelzik utunk „gyümölcsei”, azaz tetteink világítanak, beszélnek helyettünk…