„A Lélek a pusztába vitte negyven napra. Ott megkísértette az ördög.” (Lk.4/2.)
Hófehér virágszőnyeget terítenek elénk az ártéri „tavaszhírnökök”, illatosan pompázik a hóvirág és a tőzike. Jóleső meleg fuvallattal borzolja hajunkat a déli napsugár. Aztán a farsang utáni tavaszváró örömünkben, egyszer csak homlokunkon porlad a hamu, a múlandóság mementója. A hívő számára jelzi, hogy a lélekjobbító húsvéti elkészület idejébe léptünk. A báliszezon önfeledt időszaka után, az egyház üstökön ragadja az embert és éles kontrasztként szembesíti a testi volt hiábavalóságával. „Látjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk: íme, por és hamu vagyunk” – gondolkoztat el bennünket már a legelső magyar nyelvű szövegemlékünk, a „Halotti beszéd” is.
Szükséges, hogy időnként kicsit visszavonuljunk, a világ forgatagát hátunk mögött hagyva „csendesebbre vizekre” evezzünk. Persze fizikailag nem mindig tudunk kivonulni a megszokott környezetünkből, hisz állapotbeli vagy hivatali kötelezettségeink elől nem menekülhetünk, azonban ebben az időszakban - a nyüzsgést kerülve – kicsit hátrébb léphetünk. A templom csendjében gyakrabban megmerítkezve, lelkünk tükrébe is kellő bátorsággal tekinthetünk…
Miután Jézus megkeresztelkedett, a Lélek a pusztába vitte negyven napra, ahol háromszor is megkísértette az ördög. (Vö.Lk.4/1-13.) Egyszer mindenki eljut a saját, sivár lelki pusztaságába, ahol magányában tapasztalja meg, mennyire esendő, mennyire sebezhető… A betegség, szenvedély, magány, meg nem értettség… keresztjével botladozva - miközben lelkünket sebzik a szeretetlenség, gőg, gyűlölet, önzés és irigység kegyetlen tövisei - kell túljutnunk életünk hullámvölgyének keresztútjain. Valójában önmagunkat, rossz beidegződéseinket kell legyőznünk, hisz ezeken keresztül támad a kísértő…
Mintha ítélet lenne a világon. Tomból és pusztít a gonosz. Azonban nem elég, ha sajnálkozunk: „világjobbító” törekvéseinket önmagunkon kell elkezdeni. Jézus maga mondja: „Ez a fajzat nem űzhető ki másképp csak imádsággal és böjttel.” (Mt.17/20.) A lemondás, az önmegtagadás sohasem kellemes, ugyanakkor, ha hittel és őszintén teszi, iszonytató (lelki) mélységeket képes ilyenkor bejárni az ember, de megéri, mert végül eljut a golgotai kereszt reményt és üdvösséget hintő, húsvéttól fényes magasába. Hogy a teljes megtéréshez, megtisztuláshoz eljuthassunk – és a világ is megújulhasson -, ezt az utat nekünk is végig kell járnunk…