„Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok!” (Lk.9/35.)
 
Esőcsepp gördül a felöltő gallérjára tűzött kokárdán. Egyik legdicsőbb, legszebb nemzeti ünnepünket még az ég is megkönnyezte akkor, amikor lelkiismeretére és hazaszeretetére hallgatva mert szembeszállni egy maroknyi nép a megállíthatatlannak tűnő önkénnyel. A márciusi tavasz mindig fiatal, mert a jövő a fiataloké. A fiataloké, akik eleik példájából okulva, a szív tisztaságára és az ész józanságára hallgatva dicsőítik meg Istent, szolgálnak embert, nemzetet, s hazát…
            Csodálatos kinyilatkoztatásnak volt tanúja a Táborhegyi jelentben szereplő három apostol: Péter, Jakab és János. Az evangéliumi leírás szerint Jézus „színében elváltozott” előttük. „Arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig tündökölt, mint a fény. Egyszerre csak megjelent nekik Mózes és Illés, amint beszélgettek vele.” Ekkor hangzott el Péter ajkáról: „Mester, jó, hogy itt vagyunk!” Nem sokkal ezután égi szózatot hallottak: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok!” A tanítványokat szent félelem fogta el, valószínűleg mégis gyakran vágytak vissza arra a helyre, ahol olyan tisztán és egyértelműen megtapasztalhatták Isten jelenlétét. (Vö.Lk.9/28-31.)
            Nemzeti ünnepünk és az evangéliumi történet egyaránt rámutat, mennyire fontos, hogy sorsfordító időkben, meghatározó helyzetekben kire, mire hallgat az ember.
            Hol vannak ma már azok a Tábor hegyi pillanatok, melyek megerősítették, melyek kiemelték kicsit az embert a hétköznapok taposómalmából, hogy megóvják a szürkeségtől, közömbösségtől? Ugyanakkor ma is megtapasztalható (lenne) a Tábor hegyi kegyelmi pillanat, igaz, nem biztos, hogy olyan egyértelműen.
Valóságos hangzavar vesz bennünket körül, már-már tökéletes az elterelő „hadművelet”, így aztán nem kevés fáradságot, odafigyelést igényel, hogy meghalljuk azt a hangot, mely nem csupán szórakoztatni, figyelmet elterelni akar, hanem valóban értéket közvetít; nem csak a testiségre, hanem szellemi-lelki nemesítésre (is) törekedik.
            Vajon mi kire hallgatunk? Milyen hangot követünk életünk vezérelveként? Jézus minket is maga mellé akar emelni a Tábor hegy magasába. Kicsit ki akar zökkenteni bennünket a mindent kikezdő, elfakító megszokásból, hogy visszatérve életünk hétköznapjaiba is képesek legyünk a szívünkben megtapasztalt boldogító reménységet sugározni embertársaink felé…