„Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” (Lk.17/13.)
Hét elején, mint Rózsafüzér Királynője, hétközepén pedig, mint Magyarok Nagyasszonya és Patrónája terítette ránk égszínkék palástáját az Istenanya Mária - szüntelen imádságra, megtérésre buzdítva.
„Sem Istent, sem embert nem ismernek”, „Beteg világban élünk” – ismerős, sokat hallott kijelentések ezek. Valóban, mintha a korszellem egyáltalán nem segítené az ember Lélekre hangolódását. Sőt, egyre nagyobb teret nyer az abnormalitás, amit egyes csoportok igyekeznek a társadalom egészére ráerőltetni. Soha nem volt még ennyi lelkibeteg, mentális problémával küszködő. Többen kilátástalan életuntsággal cipelik felesleges terheiket. Közben egyre nagyobb teret nyer az agresszió: nem kérnek, követelnek; kötelességeiket feledve gátlástalanul „érdekérvényesítenek”, a hála pedig fakuló, tűnőfélben lévő avitt dolog lesz…
Lehet, hogy a hála sohasem tartozott az alapvető emberi tulajdonságok közé? Hiszen Jézus maga is megtapasztalhatta Szamaria és Galilea poros határvidékét járva, amikor például tíz leprás férfivel találkozott. Azok felismerték és már messziről kiáltozni kezdtek: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Jézus a papokhoz irányította őket, akiknek abban az időben tiszte volt, hogy valakiről kimondják, leprás vagy ritkábban, hogy meggyógyult. Útközben nyilvánvaló csoda történt, hiszen megtisztultak valamennyien. Azonban csak egy volt, aki visszatért a Mesterhez és elé borulva, gyógyulásáért hálát adott. A történetről beszámoló evangélista megőrizte Jézus szavait: „Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” Aztán az emberhez fordult: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.” (Vö.Lk.17/11-19.)
Több tanulsággal is szolgálhat a történet, de kérdéseket is ébreszthet bennünk. Biztosan jó helyen keressük a gyógyulásunkat, boldogulásunkat? Ebben a tövisekkel benőtt, szeretetlenségtől vérző világban képesek vagyunk-e meglátni a másikban az Isten képére teremtett embert? Tudunk-e, merünk-e köszönetet, hálát mondani Istennek vagy embernek?
Bajaink, mulasztásaink nagyok. Betegségeinkre gyógyulást csak a magunk erejéből nem remélhetünk. A „Máriás-üzenetek” is a megtérést: bűnbánatot, Istenhez fordulást sürgetik… „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!”