"Boldogok a békességszerzők…” (Mt.5/9.)
„Minden ember boldog akar lenni, a szívünk előtt száll a kék madár” – szól a jól ismert, örökzöld sláger. A „kék madár”, mint a boldogság szimbóluma, eredetileg egy huszadik század eleji belga színmű alaptémája, mely az ember boldogságkereséséről szól. A főszereplő gyermekek jönnek rá, hogy az a bizonyos madár valójában a szívben lakó szeretetben, a hálában és az egyszerű, őszinte, tiszta örömökben rejlik. A boldogság utáni vágyat pedig mindig valaminek a hiánya ébreszti bennünk, illetve rendszerint utólag, amikor már elveszítettük, döbbenünk rá annak igazi jelentőségére…
Jézus többször is rámutatott az igazi boldogság földön túli távlataira. A Máté-evangéliumban találjuk a „boldogságmondásokat”. Némelyik első olvasásra megdöbbentő paradoxon, hiszen hogyan is lehet boldog a szomorkodó, az éhező vagy az üldözött? (Vö.Mt.5/3-10.) Az érzelmek kötött hullámvasútján hánykolódó lélek ezt talán nem is nagyon értheti meg. Sőt, egyre nehezebben éli meg, hogy torzsalkodások, az emberi kicsinyesség; munkahelyi, családi összeütközések; vehemens indulatok, pártoskodások… és egy értelmetlen háború erőterében zajlik az élete.
A szemünk előtt terjed az új „covid”, melynek „vírusa” visszafordíthatatlan kegyetlenséggel szedi áldozatait. S ha nem sikerül időben megállítani, könnyen lángba boríthatja Európát és akár az egész világot. Bizony békességszerző emberekre, leginkább vezetőkre lenne szüksége e sokat szenvedett, sebzett és vérző kontinensnek…
Mert leginkább a békességnek vagyunk híján mostanság. Sokak kék madarává vált a hőn áhított béke…
A békességszerzés boldogsága Isten fiává teszi az embert. Assisi Szent Ferenc így imádkozott: „Istenem, tégy engem a békesség eszközévé, hogy a szeretet melegét árasszam ott, ahol gyűlölet pusztít; hogy megbocsássak, ahol a bűn tombol; hogy egyesítsek, ahol a széthúzás diadalmaskodik…”
Intrikusokból, háborús kufárokból és szemfényvesztőkből már nagyon sok van, Isten segítségével álljunk a békességszerzők oldalára és próbáljuk meg enyhíteni - legalább közvetlen környezetünkben - a békétlenség mélyen szántó sebeit…