„Ne féljetek az emberektől! Nincs rejtett dolog, amelyre fény ne derülne, sem titok, amely ki ne tudódnék.” (Mt.10/26.)
Széles e világon legcsodálatosabb teremtmény az ember. Teremtője képét hordozza, s ez méltóságának elidegeníthetetlen alapja is egyben. Igaz, ez a kép sokszor a felismerhetetlenségig torzult és roncsolt. Ha valaki beletekint a lélek tükrébe, elfordul, hogy a szenvedő, töviskoszorús arc köszön vissza, máskor az örök jóságból, szépségből és tisztaságból dereng egy villanásnyi…
Ugyanakkor a legellentmondásosabb lény is az ember, végletek tárháza: egyszer a Gondviselés áldott eszköze, máskor – akár hirtelen jött hatalma bódult részegségében - testvére kegyetlen megnyomorítója. Ha engedi életén elhatalmasodni saját önzését vagy a bosszú vágya keríti hatalmába, a poklot is képes övéire szabadítani…
„Ne féljetek az emberektől!” – biztat Jézus. Isten tudta nélkül semmi sem történhet velünk. Ez a szeretet, mely még a verebeket is számon tartja, mennyivel inkább kiterjed ránk… (Mt.10/19-31.) Jézus pontosan tudta, hogy övéit kemény megpróbáltatások érik, az üldözések hosszú évszázadok során keserítik meg napjaikat. Mégis bátorságra, kitartásra buzdít.
Ugyanakkor figyelmeztetés lehet a „hatalmaskodók” számára a történelem által „visszaigazolt” ugyancsak jézusi mondás: „Mindaz, aki kardot ragad, kard által vész el.” (Mt.26/52.) Azaz, aki ma „igazsága teljében elszámoltat”, ne feledje, majd hasonló módon maga is elszámoltatik…
Előfordulhat, hogy kicsinek érezzük magunkat a világ hatalmasságaival szemben. Igazunk eltörpülhet a nagyok akarata mellett. Tűnhet úgy, hogy a hangosabb, az erősebb joga inkább érvényesül. A bennünket ért igazságtalanságok, esetleges megaláztatásaink, belső fájdalmaink nem kerülnek a szőnyeg alá. Lehet, hogy nem akkor és olyan mód, ahogyan azt elképzeljük, de igazságot szolgáltat a sors, mert Isten kezében összefutnak a szálak. Ő pontosan látja a bennünk, velünk, általunk és ellenünk elkövetett dolgokat is, így igazolásunkat bátran rábízhatjuk…