„Két parancson függ az egész törvény és a próféták.” (Mt.22/40.)
Sok törvénynek, előírásnak és rengeteg szabálynak kell megfelelnünk. Nem is lehet számon tartani valamennyit. Betartani pedig - legalábbis betű szerint – aligha sikerülhet mindegyiket. Nem is erre kell törekednünk, sokkal inkább a szellemiséget, mint valami közös nevezőt kellene valamennyiünknek megtalálnia. Azonban úgy tűnik, fájdalmasan hiányzik ez a közös alap, sőt, mintha egyre távolabbra kerülnénk tőle…
Történelmünk során viszont minden korban voltak olyan magasztos pillanatok – igaz, ezek általában néhány napnál, esetleg hétnél nem tartottak tovább -, amikor sokan tudtak egymásba kapaszkodni, s ugyanaz a cél lebegett szemük előtt, illetve ugyanaz a remény dobogott a szívükben. Sajnos azonban mindig eljött az idő, amikor darabokra szaggattatott a közös akarat, és valami sátáni taktikának köszönhetően egymásnak feszültek azok is, akik addig oly egyetértésben küzdöttek azonos színű lobogók alatt… Tulajdonképpen ez lett a sorsa a hetven évvel ezelőtt kezdődött szépreményű szabadságharcnak is. (S talán, hogy ne feledjük, mit veszíthetünk, bizonyos értelemben máig közöttünk kísért a múlt. Ravasz módon igyekszik mindent viszonylagossá tenni.)
No de melyik a legfőbb törvény, ha minden kikezdhető, ha jobb és bal is csupán nézőpont kérdése és a színeket is megfakítja a nap, az eszméket pedig kikezdheti az idő. Tulajdonképpen ezt kérdezte Jézustól is egy törvénytudó: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legfőbb: az első parancs. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. E két parancson függ az egész törvény és a próféták” – hangzott a felelet. (Mt.22/34-40.) Lám, milyen egyszerűen megfogalmazható a lényeg. Mégis – különféle érdekek és eszmék mentén – „fölcímkézzük” magunkat, vagy „fölcímkéznek” minket, s attól kezdve igyekeznek elhomályosítani vagy kiölni belőlünk a legfőbb törvény iránti hűséget – csak a sajátjukat kérik tőlünk számon, de azt keményen…
Isten- és emberszeretet egymástól elválaszthatatlanok. Akarjuk, nem akarjuk: ez az alapja minden személyes kapcsolatnak. E kettőt büntetlenül nem lehet szétszakítani, ha egyikkel gondjaink vannak, mindig sérül a másik is. Ha életünkben az egyiknek nincs becsülete – hosszú távon -, a másiknak sem lesz…