„Lámpásaink kialvóban vannak.” (Mt.25/8.)
Komor árnyak kísértenek. Látványosan uralja el a sötétség a nappalokat: egyre rövidülnek a napfényes időszakok. November hónap már szűkösebben méri a napsugarak, azt is inkább csak a déli órákra tartalékolja. Talán mert így próbál felkészíteni a hosszúnak ígérkező télre. Ez az átmenet azonban elszomoríthat. Ugyanis, ahogyan a testnek lételeme a napfény, úgy a léleknek is fontos a (belső) világosság. „Így is, úgy is” szükségünk van a testet-lelket simogató, tápláló fényre…
            Tíz koszorúslány indult lámpással kezében az evangéliumi vőlegény elé. Öten korsójukban tartalék olajat is vittek magukkal, öten viszont nem. A vőlegény késett, ők pedig a várakozásban elálmosodtak, majd elaludtak. Éjfélkor kiáltásra ébredtek: „Jön a vőlegény, menjetek ki elébe!” Mind a tízen felkeltek és igyekeztek rendbe hozni kialvó lámpásaikat. Akik nem vittek magukkal tartalék olajat, kérlelni kezdték társaikat. Ők azonban elutasították a kérést: „Nem adunk, különben nem lesz elég se nekünk, se nektek.” S míg jobb híján olaj után jártak, megérkezett a vőlegény, akik készen várták bevonultak vele a menyegzőre. A lakodalmas ház ajtaja bezárult, a később visszatérő koszorúslányok hiába kértek bebocsátást, végleg kívül rekedtek. (Mt.23/1-13.)
Változások tanúi vagyunk (elszámolás, leszámolás, megosztás, gyűlölködés, ígéretek…), ugyanakkor a kétségbeesés és kishitűség jeleivel is naponta szembesülünk – miközben várjuk a „nagy fordulatot”…
A sötét időszakokban jó hírekre, több megértésre, közösségbe formáló erőre lenne szüksége a beteg léleknek. Ami reményt tápláló, életmentő lehet ősz derekán túl, a tél felé botorkáló embernek. Sajnos úgy tűnik, erre még várnunk kell…
A novemberi „átmenet” figyelmeztetés és lehetőség is egyben. Lehet, többen olyanok vagyunk, mint az evangéliumi történet könnyelmű koszorúslányai. Átvirrasztottunk már zord időket. Most mégis, „lámpásaink kialvóban vannak” - úgy tűnik, nincsen tartalékunk, az olaj pedig vészesen fogy…