"Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai." (1Kor 12,27)
Hétvégi tűnődések (2026. 11. 20.)
2026. november 11.
„Mindannak ugyanis, akinek van, még adnak, hogy bővelkedjék;
akinek pedig nincsen, attól még azt is elveszik, amije van.” (Mt.25/29.)
A hívő ember élete az Istentől jövő elhívás vagy meghívás szép gondolatára épül. Ennek felismerése, megtalálása és elfogadása azonban nem mindig egyszerű. Viszont egészen bizonyos, valamennyiünknek fontos szerepe van a Gondviselésben. Így válhat – éveink számától függetlenül - teljes egésszé (értelmessé) az életünk, s remélhetünk üdvös megérkezést. Már az ószövetségi időkben Jeremiás próféta ajkáról hangzott el a bátorítás: „Hiszen tudom, milyen terveket gondoltam el felőletek – mondja az Úr; ezek a tervek a békére vonatkoznak, nem a pusztulásra, mert reménységgel teli jövőt szánok nektek.” (Jeremiás 29/11)
Hivatásunkhoz mérten kaptuk készségeinket, melyek az idő múlásával bontakoznak ki. Talentumaink ápolásával, fejlesztésével fokozatosan „nővünk fel” és találjuk meg helyünket a világban. Persze rajtunk (is) múlik, hogyan sáfárkodunk lehetőségeinkkel. Döntéseinkkel kamatoztatjuk, vagy éppen eltékozoljuk mindazt, amit kaptunk…
Ha valaki nincs a helyén, az előbb utóbb szembetűnő módon látható. Túl „nagy a kabát” szoktuk mondani, ha a képességeit messze meghaladó feladatot akar elvégezni, vagy beosztást igyekszik betölteni. (Ezért fontos az alázat és a reális önismeret.) De legalább ennyire szomorú, ha „aprópénzre váltja”, amit magasztosabb célok elérésére kapott…
Isten az egyetlen, aki megteheti, hogy utunk végén nem másokhoz, hanem kizárólag saját magunkhoz, a születésünkkor kapott talentumokhoz viszonyítva ítéli meg pályafutásunkat. Tulajdonképpen ezt mutatja be a talentumokról szóló evangéliumi példázat. Amikor a gazdag ember idegenbe készült, hívatta szolgáit és átadta nekik a vagyonát. Egyiknek öt, a másiknak kettőt, a harmadiknak csak egy talentumot adott – kinek-kinek rátermettsége szerint, azután elutazott. Az első két szolga rögtön kereskedni kezdett a pénzzel és csakhamar megduplázta. Aki viszont csupán egy talentumot kapott, az elásta és elrejtette. Hosszú idő után hazatért a ház ura és számadást tartott. Akikre több pénzt bízott és megduplázták az eredeti összeget, dicsérő szavak mellett még a kamatot is megkapták, de aki a földbe rejtette, attól még azt az egy talentumot is elvette és elbocsátotta. (Vö.Mt.25/14-30.)
Talentumot csak a köz szolgálatával lehet kamatoztatni, azaz csak mások boldogítása árán boldogulhatunk. Ellenkező esetben földi pályánk vége felé jön a keserű felismerés: Istentől kapott erszényünk üres maradt, mert nemhogy kamatot nem szereztünk, de az is kifolyt belőle, amivel annak idején útnak indultunk...