„Úgy illik, hogy teljesítsük mindazt, ami méltányos.” (Mt.3/15.)
Amikor Jézus felkereste unokatestvérét a Jordán folyó torkolatvidékén, hogy kérje a kereszt jelét, János nagyon meglepődött és igyekezett elhárítani a kérést: „Nekem van szükségem a te keresztségedre és te jössz énhozzám?” Ő azonban így válaszolt: „Hagyd el ezt most! Úgy illik, hogy teljesítsük mindazt, ami méltányos.” Aztán felvette a bűnbánat jelét, s az ég maga igazolta a második isteni személyt: a mennyből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” (Vö.Mt.3/13-17.) Keresztelő Szent János tanítványaival együtt meggyőződhetett róla, hogy akire vártak, megérkezett, hiszen szemük láttára tanúskodott az Ég mellette. Megkeresztelkedése után vonult Jézus negyvennapos pusztai magányba. Joggal merülhet fel bennünk a kérdés, Isten Fiának mi szüksége volt a keresztségre? Az evangéliumi elbeszélésében maga Jézus adja meg a választ: „Úgy illik, hogy teljesítsük mindazt, ami méltányos.”
Jézus megkeresztelkedése emlékeztet saját keresztségünkre is. A jánosi keresztség a bűnbánat jele, amit a krisztusi, azaz a bűnbocsánat keresztsége tesz teljessé bennünk. De vajon tudunk-e – helyesebben tudtunk-e - mit kezdeni ezzel a teljességgel? Mert bár a kegyelem érkezik, legtöbbször azonban visszhang nélkül marad bennünk, illetve eltékozoljuk. Keresztelkedni csak egyszer lehet, mely egy egész életre szól, nemcsak az ünnepnapok, jeles alkalmak idejére válik Krisztusivá az ember. „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem” – nyilatkoztatta ki az Atya a Jordán folyó partján, és ugyanazzal a szeretettel fogadott bennünket is gyermekévé, de vajon kedve telik-e ma is bennünk…
Ha lenne elég bátorságunk, hogy merjünk keresztény módon gondolkodni és cselekedni, minden bizonnyal a közgondolkodás és közmorál sem itt tartana és tizedannyi problémával sem kellene szembenéznünk…
Jézus, bár bűn nem szennyezte emberségét, mégis kérte a bűnbánat jelét. Példát adott és felhívta a figyelmet: őszinte (és folyamatos) megtérés nélkül nem élhet az ember hivatásához hű, igaz életet. Mi vajon megteszünk-e mindent, ami illő és méltányos lenne pusztán annak okán, hogy valamikor megkereszteltek bennünket…