„Ha vakok volnátok, bűnötök nem volna. De ti azt mondjátok: látunk. Ezért bűnben maradtok.” (Jn.9/41.)
Fokozódó várakozás és feszültség hullámzik a közhangulatban. Mindenki vérmérsékletének, intelligenciájának és felfogásának függvényében „reagálja le” a kialakult helyzetet. Szemünk előtt nyer új értelmet a „másság”, a másként gondolkodás lehetősége és annak minden következménye. Az új „trend” szerint, akivel nincsen véleményazonosság, azt „szükségszerűen” és lehetőleg zsigerből gyűlölni kell, s vele szemben minden eszköz megengedett. Mindezt alattomosan felerősíti a nemzetközi (európai) „megmondó emberek” látványos szemhunyása, sajátos „kettős mércéje”…
            Ma ismét forr a világ. A józanész és az abnormalitás néz egymással farkasszemet, miközben a világ több pontja lángokban áll.  Sorsunkra nézve, a tét most sem kevesebb, mint 1848 szépreményű tavaszán. Súlyos évszázadot meghatározva, végül melyik irányba fordul a történelem kereke?
            A nagyböjti idő napjaiban az egyház most is a töviskoszorús, megalázott és megvert, keresztet hordozó Krisztusra mutat. Az igaz szenved, de végül felmagasztaltatik. A farizeusi álszentség – miként a gyűlölet – még sohasem vitte előbbre a világot. A tények makacs dolgok, csak a balga vitázik velük. Ez a sajátos vakság nagyon veszélyes, mert a kristálytiszta látásmód illúzióját kelti, ami egyre távolabb kerül a valóságtól…
            János evangéliumában, a vakon született meggyógyításának történetében, ezért válnak nevetség tárgyává a csoda kivizsgálásán buzgólkodó, mindent (jobban)tudó farizeusok. A gyógyult betegnek nem hittek, ezért a szülőket is beidézték, akikkel azt kívánták bizonyíttatni, hogy nem is volt vak a fiatalember. A meggyógyult egyszerűen foglalta össze a lényeget: „Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok: hogy vak voltam, és most látok.” A vádakra pedig írástudókat megszégyenítő módon válaszolt, megrendítően szépen tett tanúbizonyságot: „Tudjuk, hogy Isten a bűnösöket nem hallgatja meg, de aki istenfélő, és megteszi az ő akaratát, azt meghallgatja. Mióta a világ áll, soha nem lehetett hallani, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon született szemeit.”(Vö.Jn.9/1-34.)
            Ez a lelki vakság okozza sokak – s általuk még többek nyomorúságát - vesztét ma is. Isten óvjon bennünket ettől a farizeusi elvakultságtól, melynek - sajnálatos módon most már - naponta kell megtapasztalnunk jeleit…