„Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él.” (Jn.6/58.)
Aki már kénytelen volt nélkülözni, csak az érti meg igazán, miért is nagy érték a mindennapi kenyér. Sajátosan emberi tulajdonság: mindig az nő meg a szemünkben, aminek éppen híjával vagyunk. Mindig szomorú szívvel nézem az iskolapadok alatt vagy a szemetesek környékén heverő kifliket, zsemléket, félig majszolt kenyérszeleteket. Sok egyéb mellett a kenyérnek sincs nagy becsülete! Pedig, hogy is mondták a régiek: „a kenyér az élet”. „A kenyér nem játék!” – hallottam gyermekkoromban. Ma is felidéződik előttem az azóta már ösztönössé vált mozdulat, a kereszt rajzolása a még szegetlen kenyérre. Hol van már az az idő, mikor véteknek számított akárcsak véletlenül is földre ejteni a falatot, amit aztán félve emelt fel, s csókolt meg az ember. Bizonyára sokakat megmosolyogtat ez a jobbára már csak az idősebb nemzedéknél tapasztalható sajátos rituálé, a kenyér becsülete…
            Többféle éhség létezik: testi, lelki, szellemi… Általában az ember csak a testi éhséggel törődik. Csak a has legyen tele, a többi nem számít – vélekednek sokan. Pedig a kenyér szimbólum (is), egyszerre jelent szellemi-lelki táplálékot. Jézus a Genezáreti-tó partján csodálatos módon több mint ötezer embert lakatott jól öt kenyérből és két halból. (Vö. Lk.9/10-17.) Tudta, hogy lehetetlen úgy boldogságról beszélni, miközben üres az emberek gyomra. Tudta, milyen nyomorult állapot a testi éhség, de mégsem csak a testről gondoskodott. Később, amikor saját testéről, mint kenyérről beszélt, az örök életet jelentő lehetőséget tárta követői elé. Természetesen nem valamiféle felújított kannibál szokásról szólt, hanem az új dimenziókba helyezett romlatlan ételről, s az életről, mely belőle fakad. Önmaga korlátai fölé képes emelni az embert. Ugyanis bármennyire is szeretjük egymást, nem tudjuk átlépni személyiségünk határait, amelyek útjába állnak a teljes életnek. Arra sem futja bogárnyi erőnkből, hogy szívünk szeretetét mindenkire kiárasszuk. Egyedül csak Isten olyan hatalmas és gazdag adakozó, aki megtehet ilyesmit. Ez mutatkozik meg az áldozatunkká, majd kenyerünkké alázkodó Istenfiú esetében.
            Úrnapjának fontos üzenete: a keresztény ember, ha igazán krisztusi kíván lenni, Krisztusból táplálkozik, s tiszteli a Kenyeret, hisz ebből merít erőt göröngyös vándorútja során…