KAPUVÁR - Advent 2. vasárnapja 

Örültünk annak, hogy a héten olyan szép számban vettek részt a reggeli szentmiséken, a Roratekon. Hozzuk meg továbbra is áldozatunkat és fejezzük ki éberségünket, éber várakozásunkat Jézus jövetelére. Gyóntatás kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken és szombaton a Rorate alatt lesz.
Ma délután 2 órakor az ünnepi litánián méltó ádventi lelkületért imádkozzunk minél többen!
Szombaton este 6-kor ünnepélyesen meggyújtjuk a harmadik gyertyát az ádventi koszorún. A Fertőszentmiklósi gitáros csoport tartja.
Karácsonyi szentgyónását és szentáldozását a betegek a házaknál december 21-én, hétfőn de. végezhetik el. Szeretettel kérjük, hogy jelentsék őket a plébánián.
Keddenként este fél 6-kor ifjúsági, csütörtökönként fél 6-kor felnőtt Rózsafüzért imádkozunk a Nagytemplomban.
Szerdán este 6 órakor Szentségimádást, Dicsőítést tartunk a Nagytemplomban, lehetőség szerint minél többen kapcsolódjunk be közös imádságunkba!

Szent Anna Hírmondó decemberi száma (kattintson a linkre)https://kapuvar.plebania.hu/szent-anna-hirmondo/szent-anna-hirmondo---2020-december-

 
Gyóntatási rend
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia járványügyi rendelkezései:
Kérjük a liturgikus eseményeken a járványügyi előírások betartását!

 

Dec. 5. SZOMBAT

Köznap 
7:00  + Jó szülők

11:00 KERESZTELŐ  Kocsis Gergő (Házhely)

18:00 + István és Mária

 

Dec. 6. VASÁRNAP

Advent 2. vasárnapja 
7:30   + Jó szülők és fiuk
9:00   + Géza és Etelka jó szülők

18:00   + István és Mária jó szülök és Henye nagyszülők

 

Dec. 7. HÉTFŐ

Szent Ambrus, püspök és egyháztanító
6:00 + Henye nagyszülők és gyermekeik

 

 

Dec. 8. KEDD

A Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatása
6:00  + Jó szülők és gyermekeik
 
13:00 TEMETÉSI SZERTARTÁS SZENTMISÉVEL EGYBEKÖTVE 
   Szilvágyi László

 

Dec. 9. SZERDA

Köznap
6:00 + Jó szülők és testvér

 

 

Dec. 10. CSÜTÖRTÖK 

Köznap
6:00  Hálából

18:00  + Csiszár János és felesége Etelka

 

Dec. 11. PÉNTEK 

Köznap
6:00     + Jó szülők és Sándor fiuk

 

Dec. 12. SZOMBAT

Köznap 
6:00  + Jó édesapa

11:00 KERESZTELŐ Batuska Balázs Nimród, Batuska Zoé Alexandra
18:00  + Jó édesapa

 

HÁZHELY 

Örültünk annak, hogy a héten olyan szép számban vettek részt a reggeli szentmiséken, a Roratekon. Hozzuk meg továbbra is áldozatunkat és fejezzük ki éberségünket, éber várakozásunkat Jézus jövetelére. Gyóntatás kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken és szombaton a Rorate alatt lesz.
Ma délután 2 órakor az ünnepi litánián méltó ádventi lelkületért imádkozzunk minél többen a Nagytemplomban!
Karácsonyi szentgyónását és szentáldozását a betegek a házaknál december 21-én, hétfőn de. végezhetik el. Szeretettel kérjük, hogy jelentsék őket a plébánián.
Házhelyben pénteken fél 5-kor lesz a szentmise.
Karácsonyi szentgyónásukat a Kedves Testvérek a jövő vasárnap a szentmise előtt végezhetik el.

 

Dec. 4. PÉNTEK

Köznap
16:30 Polgár és Kocsis család élő és + tagjai

 

 

Dec. 6 VASÁRNAP 

Advent 2. vasárnapja 
8:00 + Tóth Imre jó férj édesapa és szülei

 

 

Dec. 11. PÉNTEK

Köznap
16:30    + Jó szülők és nagyszülők

 

 

Dec. 13. VASÁRNAP 

Advent 3. vasárnapja 
8:00 + Henye nagyszülők és gyermekeik

 

 

Dec. 18. PÉNTEK

Köznap 
16:30   

 

Dec. 20. VASÁRNAP 

Advent 4. vasárnapja 
8:00  + Jó édesapa és fia

 

 

ÖNTÉSMAJOR 

A jövő vasárnap szokott időben fél 10 órakor lesz a szentmise.

Karácsonyi szentgyónásukat a Kedves Testvérek a jövő vasárnap a szentmise előtt végezhetik el.

TŐZEGGYÁRMAJOR

A jövő vasárnap szokott időben ¾ 11 órakor lesz a szentmise.
Karácsonyi szentgyónásukat a Kedves Testvérek a jövő vasárnap a szentmise előtt végezhetik el.

FERENCES 

Örültünk annak, hogy a héten olyan szép számban vettek részt a reggeli szentmiséken, a Roratekon. Hozzuk meg továbbra is áldozatunkat és fejezzük ki éberségünket, éber várakozásunkat Jézus jövetelére. Gyóntatás kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken és szombaton a Rorate alatt lesz.
Ma délután 2 órakor az ünnepi litánián méltó ádventi lelkületért imádkozzunk minél többen a Nagytemplomban!
Karácsonyi szentgyónását és szentáldozását a betegek a házaknál december 21-én, hétfőn de. végezhetik el. Szeretettel kérjük, hogy jelentsék őket a plébánián.
Karácsonyi szentgyónásukat a Kedves Testvérek az adventben szombaton és vasárnap a szentmisék előtt végezhetik el. Gyóntatás minden szentmise előtt félórával kezdődik és a be harangszóig tart! Szeretettel kérjük, hogy figyeljenek erre!
 
 

Dec. 5. SZOMBAT 

Advent 2. vasárnapja - előesti szentmise 
16:30  + István jó édesapa 

 

Dec. 6. VASÁRNAP 

Advent 2. vasárnapja
11:30 + Szülők
 

Dec. 12 SZOMBAT 

Advent 3. vasárnapja - előesti szentmise 
16:30 + István édesapa

 

Dec. 13. VASÁRNAP 

Advent 3. vasárnapja
11:30 + Fálbián Imre és Udvardi Rozália jó szülők
 

Dec. 19. SZOMBAT 

Advent 4. vasárnapja - előesti szentmise 
16:30   + Béla és Irma nagyszülők

 

Dec. 20. VASÁRNAP 

Advent 4. vasárnapja
11:30  + Jó szülők János és Cecília