KAPUVÁR - Évközi 33. vasárnap - November 17. 

Ma du. 2 órakor a Nagytemplomban minél többen imádkozzuk közösen és kérjük Szent Erzsébet közbenjárását életünkre.
A jövő vasárnap Szent Erzsébet jótékonykodására emlékezve gyűjtést tartunk az Egyházmegyei Karitász javára. Hálásan megköszönjük előre is e nemes célra szánt adományaikat. Az elmúlt esztendőben erre a célra az egész Egyházmegyében 10.757.575 Ft-t adakoztak.
A jövő vasárnap Krisztus Király vasárnapján szentségimádás lesz a Nagytemplomban. Programja a következő: az ünnepi szentmise de. 9 órakor lesz, amelynek végén a kitett Oltáriszentség előtt felajánljuk magunkat, családjainkat és egyházközségünket Krisztus Királynak. Minél többen vegyünk részt ezen a szentmisén, amelyen teljes búcsút is nyerhetünk.
                          10 óra: közös szentségimádási óra, majd a szentségimádás a 2 órakor kezdődő litániával folytatódik.
                          14 óra: ünnepélyes litánia                                                       
                           15 óra: iskolások (összes iskola)                                               
                           15.30: engesztelő csoport                                                
                           16.30: a medjogurje-i Szűz Mária imaközössége
                            17.30: szentségeltétel
A héten kedden Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepét tartjuk, csütörtökön Szűz Mária templomi bemutatásának, pénteken Szent Cecília szűz és vértanúnak lesz az emléknapja.
A jövő évi kalendárium, kis és nagyalakú naptárak, valamint karácsonyi képeslapok megvásárolhatók a hivatali órákban a plébánia hivatalában és misék után a sekrestyében.
Nagy örömmel hozzuk a Kedves Testvérek tudomására, hogy Ézsöl Krisztián másod éves kispapunk beöltözésére, reverenda felvételére szombaton de. 10 órakor kerül sor a győri Bazilikában. Imádkozzunk érte, hogy továbbra is töretlen lelkesedéssel készüljön a papi szolgálatra.
Nyitott kapuk napjai lesznek a Páli Szent Vince Iskolaközpontban: kedden du. 4 órakor a 8 évfolyamos gimnáziumról lesz tájékoztató; szerdán 8:40 és 11:40 között be lehet tekinteni a 4 évfolyamos gimnáziumi órákba és du. 4 órakor lesz tájékoztató.

Nov. 16. SZOMBAT  

Köznap 
7:00  + Édesapa és Édesanya 

11:00 KERESZTELŐ Nagy Jázmin 

18:00  + Szülők 
 

Nov. 17. VASÁRNAP

Évk. 33. vas. 
Fél 8  + jó Szülők és fiuk 

09:00 + jó Nagyszülők  

18:00  + Henye István és felesége Emerencia  
 

Nov. 18. HÉTFŐ

Köznap
7:00 +   jó Szülők
15:00 TEMETÉSI SZERTARTÁS SZENTMISÉVEL EGYBEKÖTVE - Pécsi Józsefné (Anna) (SZENTKERESZT TEMETŐ)
 

Nov. 19.  KEDD

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe
07:00 +Miklós, Pál és Anna jó nagyszülők 
 

Nov. 20. SZERDA

Köznap  
07:00  +jó Szülők 
 

Nov. 21.  CSÜTÖRTÖK 

Szűz Mária templomi bemutatásá
7:00  + Licskai Imre jó édesapa   


18:00  +jó Édesanya
 

Nov. 22. PÉNTEK 

Szent Cecília szűz és vértanú
07:00  +Horváth Szülők   


 

Nov. 23. SZOMBAT

Köznap 
07:00  +jó Hitvestársak 

18:00 + Péter és Rozália jó szülők  
 

HÁZHELY - Évközi 33. vasárnap - Nov. 17. 

Ma du. 2 órakor a Nagytemplomban minél többen imádkozzuk közösen és kérjük Szent Erzsébet közbenjárását életünkre.
A jövő vasárnap Szent Erzsébet jótékonykodására emlékezve gyűjtést tartunk az Egyházmegyei Karitász javára. Hálásan megköszönjük előre is e nemes célra szánt adományaikat. Az elmúlt esztendőben erre a célra az egész Egyházmegyében 10.757.575 Ft-t adakoztak.
A jövő vasárnap Krisztus Király vasárnapján szentségimádás lesz a Nagytemplomban. Programja a következő: az ünnepi szentmise de. 9 órakor lesz, amelynek végén a kitett Oltáriszentség előtt felajánljuk magunkat, családjainkat és egyházközségünket Krisztus Királynak. Minél többen vegyünk részt ezen a szentmisén, amelyen teljes búcsút is nyerhetünk.
                          10 óra: közös szentségimádási óra, majd a szentségimádás a 2 órakor kezdődő litániával folytatódik.
                          14 óra: ünnepélyes litánia                                                       
                           15 óra: iskolások (összes iskola)                                               
                           15.30: engesztelő csoport                                                
                           16.30: a medjogurje-i Szűz Mária imaközössége
                            17.30: szentségeltétel
A héten kedden Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepét tartjuk, csütörtökön Szűz Mária templomi bemutatásának, pénteken Szent Cecília szűz és vértanúnak lesz az emléknapja.
A jövő évi kalendárium, kis és nagyalakú naptárak, valamint karácsonyi képeslapok megvásárolhatók a hivatali órákban a plébánia hivatalában és misék után a sekrestyében.
Nagy örömmel hozzuk a Kedves Testvérek tudomására, hogy Ézsöl Krisztián másod éves kispapunk beöltözésére, reverenda felvételére szombaton de. 10 órakor kerül sor a győri Bazilikában. Imádkozzunk érte, hogy továbbra is töretlen lelkesedéssel készüljön a papi szolgálatra.
Nyitott kapuk napjai lesznek a Páli Szent Vince Iskolaközpontban: kedden du. 4 órakor a 8 évfolyamos gimnáziumról lesz tájékoztató; szerdán 8:40 és 11:40 között be lehet tekinteni a 4 évfolyamos gimnáziumi órákba és du. 4 órakor lesz tájékoztató.

Nov. 15. PÉNTEK 

Köznap 
fél 5 + József édesapa 

Nov. 17.  VASÁRNAP 

Évközi 33. vasárnap 
8:00 +jó Nagyszülők 

Nov. 22.  Péntek

Köznap 
Fél 5 + jó Testvér és keresztanya és hozzátartozók 

Nov. 24.  VASÁRNAP 

Krisztus király vasárnapja 
8:00 +jó Szülők és gyermekeik 

Nov. 29 Péntek

Köznap 
Fél 5 +Polgár szülők és Géza fiuk 

 

ÖNTÉSMAJOR

A jövő vasárnap fél 10 órakor lesz a szentmise.
A jövő vasárnap Szent Erzsébet jótékonykodására emlékezve gyűjtést tartunk az Egyházmegyei Karitász javára. Hálásan megköszönjük előre is e nemes célra szánt adományaikat. Az elmúlt esztendőben erre a célra az egész Egyházmegyében 10.757.575 Ft-t adakoztak.

 TŐZEGGYÁR

A jövő vasárnap délelőtt háromnegyed 11 órakor lesz szentmise.
A jövő vasárnap Szent Erzsébet jótékonykodására emlékezve gyűjtést tartunk az Egyházmegyei Karitász javára. Hálásan megköszönjük előre is e nemes célra szánt adományaikat. Az elmúlt esztendőben erre a célra az egész Egyházmegyében 10.757.575 Ft-t adakoztak.

FERENCESEK - Évközi 33. vasárnap - Nov. 17. 

Ma du. 2 órakor a Nagytemplomban minél többen imádkozzuk közösen és kérjük Szent Erzsébet közbenjárását életünkre.
A jövő vasárnap Szent Erzsébet jótékonykodására emlékezve gyűjtést tartunk az Egyházmegyei Karitász javára. Hálásan megköszönjük előre is e nemes célra szánt adományaikat. Az elmúlt esztendőben erre a célra az egész Egyházmegyében 10.757.575 Ft-t adakoztak.
A jövő vasárnap Krisztus Király vasárnapján szentségimádás lesz a Nagytemplomban. Programja a következő: az ünnepi szentmise de. 9 órakor lesz, amelynek végén a kitett Oltáriszentség előtt felajánljuk magunkat, családjainkat és egyházközségünket Krisztus Királynak. Minél többen vegyünk részt ezen a szentmisén, amelyen teljes búcsút is nyerhetünk.
                       10 óra: közös szentségimádási óra, majd a szentségimádás a 2 órakor kezdődő litániával folytatódik.
                        14 óra: ünnepélyes litánia                                                      
                         15 óra: iskolások (összes iskola)                                               
                         15.30: engesztelő csoport                                                
                         16.30: a medjogurje-i Szűz Mária imaközössége
                          17.30: szentségeltétel
A jövő évi kalendárium, kis és nagyalakú naptárak, valamint karácsonyi képeslapok megvásárolhatók a hivatali órákban a plébánia hivatalában.
Nagy örömmel hozzuk a Kedves Testvérek tudomására, hogy Ézsöl Krisztián másod éves kispapunk beöltözésére, reverenda felvételére szombaton de. 10 órakor kerül sor a győri Bazilikában. Imádkozzunk érte, hogy továbbra is töretlen lelkesedéssel készüljön a papi szolgálatra.
Nyitott kapuk napjai lesznek a Páli Szent Vince Iskolaközpontban: kedden du. 4 órakor a 8 évfolyamos gimnáziumról lesz tájékoztató; szerdán 8:40 és 11:40 között be lehet tekinteni a 4 évfolyamos gimnáziumi órákba és du. 4 órakor lesz tájékoztató.

Nov. 13.  SZERDA

Fatimai mise 
9:00 + Gyula és Margit jótevők és szüleik 

Nov. 16. SZOMBAT  

Évközi 33 vasárnap előestje 
Fél 5 + Koó Imre és Áder Gizella szülők 

Nov. 17. VASÁRNAP

Évközi 33. vasárnap 
Fél 12 + Szülők 

Nov. 23. SZOMBAT  

Krisztus király vasárnapjának előestje 
Fél 5 + Géza és Imre jó szülők 

 

Nov. 24. VASÁRNAP  

Krisztus király vasárnapja
Fél 12 + Sipőcz szülők és nagyszülők 

 

Nov. 30. SZOMBAT  

Advent I. vasárnapjának előestje 
Fél 12 + Kocsis László jó édesapa és Csapó szülők