KAPUVÁR

Szeretettel Hívjuk a Kedves Testvéreket Ézsöl Krisztián újmiséjére, mely du. 4 órakor kezdődik a Nagytemplomban. Jöjjünk el minél többen, az újmiséssel együtt adjunk hálát Istennek a papság kegyelméért, kérjük segítségét papi életére, és jó alkalom, hogy imádkozzunk közösen a papi hivatásokért. Ma az esti 7 órai szentmise elmarad!
Ma délután nem tartunk litániát!
Püspök Atya Egyházközségünket érintve a következő rendelkezéseket hozta: Méry László atyát Szanyba helyezte plébánosnak. Hálásan köszönjük neki az itt töltött három évet, a  lelki gazdagodást, amit Tőle kaptunk. Elköszönő szentmiséje július 21-én vasárnap, az esti 7 órai szentmisén lesz.
Horváth Csaba újmisést a Kapuvári Szent Anna Plébániára helyezte káplánnak, Gráfl Ákos diákonust félévre hozzánk helyezte lelkipásztori gyakorlatra. Adjunk hálát Istennek, hogy ilyen paphiányos időben Püspök atyánk újabb fiatal pappal és diákonussal ajándékozott meg bennünket.
Gulyás Vilmos atyát a Páli Szebt Vince Katolikus Iskola, iskola lelkészévé nevezte ki.
Ézsöl Krisztián újmisést pedig Tatára, a Szent Imre templomba helyezte káplánnak.
Mindez azt is jelenti, hogy lehet miséket íratni erre az évre minden templomban – Ferences és Gartai templomban -  minden korábbi szentmisei időpontra! Cserélni, áthelyezni illetve módosítani nincsen lehetőségünk!!

Június 15.  SZOMBAT

7:00 + Jó feleség, édesanya, nagymama

19:00 + Mihály jó édesapa

 

Június 16. VASÁRNAP

7:30  + Kantó Antal és felesége jó szülők  

9:00   + Nagy Vendel és Etelka jó szülők és István fiuk

16:00 ÚJMISE

 

Június 17. HÉTFŐ

7:00  + Németh József és felesége jó szülők

 

Június 18. KEDD

7:00 + Vörös Antal és Vörös Antalné jó szülők

 

Június 19.  SZERDA

7:00 Pusztai család élő és + tagjai

 

Június 20. CSÜTÖRTÖK

 
7:00 + Nagybácsi

19:00 + Bársony Péter

 

Június 21. PÉNTEK

7:00 Kiss család + tagjai

 

Június 22.  SZOMBAT

7:00 + Jó édesanya, feleség

19:00 + József és Cecília jó szülők

GARTA 

Püspök Atya Egyházközségünket érintve a következő rendelkezéseket hozta: Méry Lászlót atyát Szanyba helyezte plébánosnak. Hálásan köszönjük neki az itt töltött három évet, a a lelki gazdagodást, amit Tőle kaptunk. Elköszönő szentmiséje július 21-én vasárnap, az esti 7 órai szentmisén lesz.
Horváth Csaba újmisést a Kapuvári Szent Anna Plébániára helyezte káplánnak, Gráfl Ákos diákonust félévre hozzánk helyezte lelkipásztori gyakorlatra. Adjunk hálát Istennek, hogy ilyen paphiányos időben Püspök atyánk újabb fiatal pappal és diákonussal ajándékozott meg bennünket.
Gulyás Vilmos atyát a Páli Szebt Vince Katolikus Iskola, iskola lelkészévé nevezte ki.
Ézsöl Krisztián újmisést pedig Tatára, a Szent Imre templomba helyezte káplánnak.
Szeretettel hozzuk a Kedves Testvérek tudomására, hogy július 15-ig - az egyházközségi hozzájárulás kivételével - mindent csak a Szent Anna Plébánián tudnak intézni. Megértésüket köszönjük!
Mindez azt is jelenti, hogy lehet miséket íratni erre az évre minden templomban – Ferences és Gartai templomban -  minden korábbi szentmisei időpontra! Cserélni, áthelyezni illetve módosítani nincsen lehetőségünk!!

Június 15. SZOMBAT

18:00 + Kálmán édesapa, nagyapa, szülei és Kozák szülők

 

Június 16. VASÁRNAP 

9:30 + Vertetics Jenő és Németh Anna jó szülők

 

Június 17. HÉTFŐ

-

 

Június 18. KEDD

18:00 + Mihály édesapa és Terézia édesanya

 

Június 19. SZERDA

18:00 

 

Június 20. CSÜTÖRTÖK

18:00 

 

Június 21. PÉNTEK 

18:00 
 
 

Június 22. SZOMBAT

18:00 + Pászli szülők
 

HÁZHELY

Szeretettel Hívjuk a Kedves Testvéreket Ézsöl Krisztián újmiséjére, mely du. 4 órakor kezdődik a Nagytemplomban. Jöjjünk el minél többen, az újmiséssel együtt adjunk hálát Istennek a papság kegyelméért, kérjük segítségét papi életére, és jó alkalom, hogy imádkozzunk közösen a papi hivatásokért. Ma az esti 7 órai szentmise elmarad!
Ma délután nem tartunk litániát!
Püspök Atya Egyházközségünket érintve a következő rendelkezéseket hozta: Méry Lászlót atyát Szanyba helyezte plébánosnak. Hálásan köszönjük neki az itt töltött három évet, a a lelki gazdagodást, amit Tőle kaptunk. Elköszönő szentmiséje július 21-én vasárnap, az esti 7 órai szentmisén lesz.
Horváth Csaba újmisést a Kapuvári Szent Anna Plébániára helyezte káplánnak, Gráfl Ákos diákonust félévre hozzánk helyezte lelkipásztori gyakorlatra. Adjunk hálát Istennek, hogy ilyen paphiányos időben Püspök atyánk újabb fiatal pappal és diákonussal ajándékozott meg bennünket.
Gulyás Vilmos atyát a Páli Szebt Vince Katolikus Iskola, iskola lelkészévé nevezte ki.
Ézsöl Krisztián újmisést pedig Tatára, a Szent Imre templomba helyezte káplánnak.
Pénteken du. fél 6 órakor lesz a szentmise és utána a májusi litánia.

Június 16. VASÁRNAP

8:00 + Szakál István és felesége jó szülők

 

Június 21. PÉNTEK

17:30
 

FERENCESEK 

Püspök Atya Egyházközségünket érintve a következő rendelkezéseket hozta: Méry Lászlót atyát Szanyba helyezte plébánosnak. Hálásan köszönjük neki az itt töltött három évet, a a lelki gazdagodást, amit Tőle kaptunk. Elköszönő szentmiséje július 21-én vasárnap, az esti 7 órai szentmisén lesz.
Horváth Csaba újmisést hozzánk helyezte káplánnak, Gráfl Ákos diákonust félévre hozzánk helyezte lelkipásztori gyakorlatra. Adjunk hálát Istennek, hogy ilyen paphiányos időben Püspök atyánk újabb fiatal pappal és diákonussal ajándékozott meg bennünket.
Gulyás Vilmos atyát a Páli Szebt Vince Katolikus Iskola, iskola lelkészévé nevezte ki.
Ézsöl Krisztián újmisést pedig Tatára, a Szent Imre templomba helyezte káplánnak.
Mindez azt is jelenti, hogy lehet miséket íratni erre az évre minden templomban – Ferences és Gartai templomban -  minden korábbi szentmisei időpontra! Cserélni, áthelyezni illetve módosítani nincsen lehetőségünk!!

Június 15. SZOMBAT

17:30 Erzsébet jó édesanya, halálának 1. évfordulója
 

Június 16 VASÁRNAP 

11:30 + Terézia és Imre nagyszülők
 

Június 22. SZOMBAT

17:30   + László és Terézia jó szülők
 

ÖNTÉSMAJOR


A jövő vasárnap fél 10 órakor lesz a szentmise.

TŐZEGGYÁR

A jövő vasárnap háromnegyed 11 órakor lesz a szentmise.

VITNYÉD

Püspök Atya Egyházközségünket érintve a következő rendelkezéseket hozta: Méry Lászlót atyát Szanyba helyezte plébánosnak. Hálásan köszönjük neki az itt töltött három évet, a a lelki gazdagodást, amit Tőle kaptunk. Elköszönő szentmiséje július 21-én vasárnap, az esti 7 órai szentmisén lesz.
Horváth Csaba újmisést a Kapuvári Szent Anna Plébániára helyezte káplánnak, Gráfl Ákos diákonust félévre hozzánk helyezte lelkipásztori gyakorlatra. Adjunk hálát Istennek, hogy ilyen paphiányos időben Püspök atyánk újabb fiatal pappal és diákonussal ajándékozott meg bennünket.
Gulyás Vilmos atyát a Páli Szebt Vince Katolikus Iskola, iskola lelkészévé nevezte ki.
Ézsöl Krisztián újmisést pedig Tatára, a Szent Imre templomba helyezte káplánnak.
Szeretettel hozzuk a Kedves Testvérek tudomására, hogy július 14-ig mindent csak Kapuváron, a Szent Anna Plébánián tudnak intézni. Megértésüket köszönjük!

Június 16. VASÁRNAP

11:00 + Péter édesapa, Molnár szülők Sándor és Matild
 

Június 18. KEDD

19:00 + Varga Ottó és Horváth Jolán szülők és Horváth nagyszülők
 

Június 23. VASÁRNAP

11:00 + Ősze és Németh szülők és gyermekeik