KAPUVÁR
Szeretettel hívja és várja püspök atya azoknak a jelentkezését, akik idén ünneplik kerek házassági évfordulójukat. A hálaadó szentmise szeptember 6-án, szombaton lesz a Győri Székesegyházban. A délelőtt 10 órakor kezdődő szentmisén az 5-35. házassági évfordulójukat ünneplőkkel, a délután 15 órakor kezdődő szentmisén pedig a 40-70. házassági évfordulójukat ünneplőkkel adnak közösen hálát a jeles alkalomból.
Ülőhelyet és emléklapot kizárólag azok számára tudnak biztosítani, akik határidőig adják le jelentkezésüket. Jelentkezni irodaidőben lehet legkésőbb augusztus 8-a péntekig itt a plébánián. A jelentkezők nagy száma miatt a Káptalandombon nem tudnak parkolási lehetőséget biztosítani, de aki idős vagy mozgásukban korlátozott hozzátartozót szállít az eseményre, felhajthat a Káptalandombra.
A névre szóló ültetés miatt kérjük a résztvevőket, hogy kezdés előtt legkésőbb fél órával érkezzenek meg a Győri Székesegyházba!
Kedden Szent Mártára, csütörtökön Loyolai Szent Ignác áldozópapra, pénteken Liguori Szent Alfonz püspökre emlékezünk.
Csütörtökön este a szentmise előtt fél 7-kor engesztelő Szentolvasót imádkozunk.
A héten első péntek lesz, a háznál lévő betegekhez Kapuváron augusztus 7-én, csütörtökön délelőtt megyünk.
Július 26. SZOMBAT
07:00 + Axnix Géza és felesége Anna
19:00 + István és Anna jó szülők és testvéreik
Július 27. VASÁRNAP
7:30 + Jó szülők
09:00 Egyházközség
19:00 + Jó szülők
Július 28. HÉTFŐ
7:00 Németh család + tagjai
Július 29. KEDD
7:00 + Varga István jó férj
Július 30. SZERDA
7:00 + Imre jó testvér
Július 31. CSÜTÖRTÖK
7:00 + Margit édesanya
19:00 + János és Mária szülők és szüleik
Augusztus 1. PÉNTEK
7:00 Szeretet társulat élő és + tagjai
Augusztus 2. SZOMBAT
7:00 + Jó testvér
19:00 + Kiss M András jó édesapa és szülei
GARTA
Szeretettel hívja és várja püspök atya azoknak a jelentkezését, akik idén ünneplik kerek házassági évfordulójukat. A hálaadó szentmise szeptember 6-án, szombaton lesz a Győri Székesegyházban. A délelőtt 10 órakor kezdődő szentmisén az 5-35. házassági évfordulójukat ünneplőkkel, a délután 15 órakor kezdődő szentmisén pedig a 40-70. házassági évfordulójukat ünneplőkkel adnak közösen hálát a jeles alkalomból.
Ülőhelyet és emléklapot kizárólag azok számára tudnak biztosítani, akik határidőig adják le jelentkezésüket. Jelentkezni irodaidőben lehet legkésőbb augusztus 8-a péntekig itt a plébánián. A jelentkezők nagy száma miatt a Káptalandombon nem tudnak parkolási lehetőséget biztosítani, de aki idős vagy mozgásukban korlátozott hozzátartozót szállít az eseményre, felhajthat a Káptalandombra.
A névre szóló ültetés miatt kérjük a résztvevőket, hogy kezdés előtt legkésőbb fél órával érkezzenek meg a Győri Székesegyházba!
A héten első péntek lesz, a háznál lévő betegekhez Kapuváron augusztus 7-én, csütörtökön délelőtt megyünk.
Ezen a héten csütörtökön, pénteken és szombaton este itt Gartán nem lesz szentmise.
Július 26. SZOMBAT
18:00 + József édesapa és Erzsébet édesanya
Július 27. VASÁRNAP
9:30 + Nyul László és Gyürü Olga szülők és szüleik
Július 29. KEDD
18:00 + Pászli szülők és gyermekeik
Július 30. SZERDA
18:00 + Lukácsi János édesapa nagyapa születésének 100,.halálának 23. évfordulója
Augusztus 3. VASÁRNAP
9:30 + Nagy Géza édesapa
Augusztus 6. SZERDA
18:00 + Imre édesapa és felesége Katalin édesanya
Augusztus 10. VASÁRNAP
9:30 + István édesapa és Margit édesanya és hozzátartozóik
HÁZHELY
Szeretettel hívja és várja püspök atya azoknak a jelentkezését, akik idén ünneplik kerek házassági évfordulójukat. A hálaadó szentmise szeptember 6-án, szombaton lesz a Győri Székesegyházban. A délelőtt 10 órakor kezdődő szentmisén az 5-35. házassági évfordulójukat ünneplőkkel, a délután 15 órakor kezdődő szentmisén pedig a 40-70. házassági évfordulójukat ünneplőkkel adnak közösen hálát a jeles alkalomból.
Ülőhelyet és emléklapot kizárólag azok számára tudnak biztosítani, akik határidőig adják le jelentkezésüket. Jelentkezni irodaidőben lehet legkésőbb augusztus 8-a péntekig itt a plébánián. A jelentkezők nagy száma miatt a Káptalandombon nem tudnak parkolási lehetőséget biztosítani, de aki idős vagy mozgásukban korlátozott hozzátartozót szállít az eseményre, felhajthat a Káptalandombra.
A névre szóló ültetés miatt kérjük a résztvevőket, hogy kezdés előtt legkésőbb fél órával érkezzenek meg a Győri Székesegyházba!
A héten első péntek lesz, a háznál lévő betegekhez Kapuváron augusztus 7-én, csütörtökön délelőtt megyünk.
Pénteken Házhelyben szokott időben, este fél 6 órakor lesz szentmise.
Július 25. PÉNTEK
-
Július 27. VASÁRNAP
08:00 + Varga László jó édesapa és nagyapa
Augusztus 1. PÉNTEK
17:30 + Férj és édesapa
Augusztus 3. VASÁRNAP
8:00 + jó Édesapa, nagyapa
Augusztus 8. PÉNTEK
17:30 + Hosszú Éva
Augusztus 10. VASÁRNAP
8:00 + József és Cecília szülők és nagyszülők
Augusztus 15. PÉNTEK
8:00 + Jó szülők és fiaik
Augusztus 17. VASÁRNAP
8:00 + Géza és Margit szülők és nagyszülők
Augusztus 20. SZERDA
8:00 + Szerettünk, Pál
Augusztus 22. PÉNTEK
17:30 + Fülöp Gábor
ÖNTÉSMAJOR
Jövő vasárnap szokott időben, délelőtt fél 10 órakor lesz szentmise.
TŐZEGGYÁR
Jövő vasárnap szokott időben, délelőtt ¾ 11 órakor lesz szentmise.
FERENCESEK
Szeretettel hívja és várja püspök atya azoknak a jelentkezését, akik idén ünneplik kerek házassági évfordulójukat. A hálaadó szentmise szeptember 6-án, szombaton lesz a Győri Székesegyházban. A délelőtt 10 órakor kezdődő szentmisén az 5-35. házassági évfordulójukat ünneplőkkel, a délután 15 órakor kezdődő szentmisén pedig a 40-70. házassági évfordulójukat ünneplőkkel adnak közösen hálát a jeles alkalomból.
Ülőhelyet és emléklapot kizárólag azok számára tudnak biztosítani, akik határidőig adják le jelentkezésüket. Jelentkezni irodaidőben lehet legkésőbb augusztus 8-a péntekig itt a plébánián. A jelentkezők nagy száma miatt a Káptalandombon nem tudnak parkolási lehetőséget biztosítani, de aki idős vagy mozgásukban korlátozott hozzátartozót szállít az eseményre, felhajthat a Káptalandombra.
A névre szóló ültetés miatt kérjük a résztvevőket, hogy kezdés előtt legkésőbb fél órával érkezzenek meg a Győri Székesegyházba!
A héten első péntek lesz, a háznál lévő betegekhez Kapuváron augusztus 7-én, csütörtökön délelőtt megyünk.
Július 26. SZOMBAT
17:30 + István Édesapa
Július 27. VASÁRNAP
fél 12 + Tar szülők és vőjük Dénes
Augusztus 2. SZOMBAT
17:30 + László és Edit jó szülök
Augusztus 9. SZOMBAT
17:30 + Imre és Mária jó szülők
Augusztus 13. SZERDA
9:00 Szűzanyának hálából |
Augusztus 16. SZOMBAT
17:30 + Szabó szülők és gyemekeik
Augusztus 23. SZOMBAT
17:30 + Szerető drága jó szülök Lajos és Erzsébet
Augusztus 30. SZOMBAT
17:30 + Kleizer Istvánné jó édesanya
VITNYÉD
Szeretettel hívja és várja püspök atya azoknak a jelentkezését, akik idén ünneplik kerek házassági évfordulójukat. A hálaadó szentmise szeptember 6-án, szombaton lesz a Győri Székesegyházban. A délelőtt 10 órakor kezdődő szentmisén az 5-35. házassági évfordulójukat ünneplőkkel, a délután 15 órakor kezdődő szentmisén pedig a 40-70. házassági évfordulójukat ünneplőkkel adnak közösen hálát a jeles alkalomból.
Ülőhelyet és emléklapot kizárólag azok számára tudnak biztosítani, akik határidőig adják le jelentkezésüket. Jelentkezni irodaidőben lehet legkésőbb augusztus 8-a péntekig itt a plébánián. A jelentkezők nagy száma miatt a Káptalandombon nem tudnak parkolási lehetőséget biztosítani, de aki idős vagy mozgásukban korlátozott hozzátartozót szállít az eseményre, felhajthat a Káptalandombra.
A névre szóló ültetés miatt kérjük a résztvevőket, hogy kezdés előtt legkésőbb fél órával érkezzenek meg a Győri Székesegyházba!
A héten első péntek lesz, a háznál lévő betegekhez a megbeszélt időpontban megyünk.
Július 27. VASÁRNAP
11:00 + László és Rozáli szülők és Imre fiuk
Július 29. KEDD
19:00 + Szülők és testvérek
Augusztus 3. VASÁRNAP
11:00 + Imre és Irén szülők és gyermekeik
Augusztus 5. KEDD
19:00 + Németh György édesapa és Németh szülők
Augusztus 10. VASÁRNAP
11:00 + Ősze szülők és leányuk Irén és Horváth szülők
Augusztus 12. KEDD
19:00 + Szabó József édesapa és Vass Titusz édesapa