Évközi 18. vasárnap  - Kapuvár 

Hálásan megköszönjük mindazoknak, akik az elmúlt héten részt vettek a templom Szent Anna búcsúi rendezvényein. Nagyon örültünk, hogy minden alkalommal olyan szép számban, összeszedettségben, imádságokba és énekekbe bekapcsolódva voltak jelen. Szent Anna oltalma vezesse mindnyájuk életét.
Ma du. 2 órakor ünnepi litánia lesz! Lehetőség szerint minél többen kapcsolódjunk be közös imádságunkba.
Szerdán este fél 7-kor kerül sor a Fénykeresztnél a Szűzanya szobor megáldására, lehetőség szerint minél többen kapcsolódjunk be a közös imádságba, a Mária köszöntőbe.
Csütörtökön Havas Boldogasszony napja, pénteken Jézus Színeváltozásának ünnepe lesz.
A héten első péntek is lesz, a háznál lévő betegekhez a szokott időben megyünk.
Újra szeretettel kérjük, hogy jelentsék betegeiket, hogy a Szent Útravalóval és a betegek szentségével megerősödhessenek. 
Szombaton este 7 órakor gitáros szentmise lesz!
Jelezzük a kedves testvéreknek, hogy szeptember 4-én, szombaton délelőtt 10 órakor tartja a püspök atya a Székesegyházban a jubiláns házaspárok szentmiséjét, akik 5-10-15-20-25... évvel ezelőtt kötöttek szentségi házasságot. A közös hálaadás után a Püspökvár kertjében egyszerű formában látja a püspök atya vendégül az ünnepelteket. Az ünnepi szentmisére a házaspárok július 31-ig, (péntek) jelentkezhetnek a plébánia irodáján.

Július 31. SZOMBAT

Loyolai Szent Ignác 
7:00  + Jó szülők

17:30 Esküvő

19:00  Dukai és Horváth család élő és + tagjai

 

Augusztus 1. Vasárnap 

Évközi 18. vasárnap 
7:30 + Jó édesapa

9:00 + Gizella jó édesanya

14:00 LITÁNIA 

19:00  + Jó édesapa

Augusztus 2. HÉTFŐ

Köznap
7:00 + Géza jó testvér

Augusztus 3. KEDD

Köznap
 7:00  + Antal testvér és nagyszülők

Augusztus 4. SZERDA

Vianney Szent János 
7:00  + Jó nagyszülők és fiuk

Augusztus 5. CSÜTÖRTÖK 

Köznap
7:00  Élő és + testvérek és családjuk

19:00 + Bérczes István Csaba

Augusztus 6. PÉNTEK 

Urunk színeváltozása 
7:00   Szeretet társulat élő és + tagjai

Augusztus 7. SZOMBAT

Köznap
7:00  + Lengyel szülők

11:00 KERESZTELŐ

16:00 ESKÜVŐ 

19:00 + Kiss M András jó édesapa

Házhely 

Hálásan megköszönjük mindazoknak, akik az elmúlt héten részt vettek a templom Szent Anna búcsúi rendezvényein. Nagyon örültünk, hogy minden alkalommal olyan szép számban, összeszedettségben, imádságokba és énekekbe bekapcsolódva voltak jelen. Szent Anna oltalma vezesse mindnyájuk életét.
Ma du. 2 órakor ünnepi litánia lesz! Lehetőség szerint minél többen kapcsolódjunk be közös imádságunkba.
Szerdán este fél 7-kor kerül sor a Fénykeresztnél a Szűzanya szobor megáldására, lehetőség szerint minél többen kapcsolódjunk be a közös imádságba, a Mária köszöntőbe.
A héten első péntek is lesz, a háznál lévő betegekhez a szokott időben megyünk.
Újra szeretettel kérjük, hogy jelentsék betegeiket, hogy a Szent Útravalóval és a betegek szentségével megerősödhessenek. 
Szombaton este 7 órakor gitáros szentmise lesz!
Jelezzük a kedves testvéreknek, hogy szeptember 4-én, szombaton délelőtt 10 órakor tartja a püspök atya a Székesegyházban a jubiláns házaspárok szentmiséjét, akik 5-10-15-20-25... évvel ezelőtt kötöttek szentségi házasságot. A közös hálaadás után a Püspökvár kertjében egyszerű formában látja a püspök atya vendégül az ünnepelteket. Az ünnepi szentmisére a házaspárok július 31-ig, (péntek) jelentkezhetnek a plébánia irodáján.

Július 30. PÉNTEK

Loyolai Szent Ignác
17:30    + Családtagok

 

Augusztus 1. VASÁRNAP 

Évk. 18.
8:00 + Jó szülők

 

Augusztus 6. PÉNTEK 

Köznap
17:30   + Édesapa, nagyapa

 

Augusztus 8. VASÁRNAP 

Évk. 19. vasárnap 
8:00   + Mária édesanya

 

Augusztus 13. PÉNTEK 

Kármelegyi Boldogasszony 
17:30   + Horváth József és felesége és + gyermekeik

 

Augusztus 15. VASÁRNAP 

Nagyboldogasszony 
8:00 + Jó férj, édesapa, nagyapa első éves évforduló

 

Augusztus 20. PÉNTEK 

Szent István Király 
8:00 + Szülők és hozzátartozók

 

Augusztus 22. VASÁRNAP 

Évközi 21. vasárnap 
8:00

 

Augusztus 27. PÉNTEK 

Köznap
17:30   + Jó szülők és fiuk

 

Augusztus 29. VASÁRNAP 

Évközi  22. vasárnap 
8:00 + Szigeti szülők

Öntésmajor 

A jövő fél 10 órakor lesz a szentmise.

Tőzeggyármajor 

A jövő vasárnap háromnegyed 11 órakor lesz a szentmise.

Ferences

Hálásan megköszönjük mindazoknak, akik az elmúlt héten részt vettek a templom Szent Anna búcsúi rendezvényein. Nagyon örültünk, hogy minden alkalommal olyan szép számban, összeszedettségben, imádságokba és énekekbe bekapcsolódva voltak jelen. Szent Anna oltalma vezesse mindnyájuk életét.
Ma du. 2 órakor ünnepi litánia lesz! Lehetőség szerint minél többen kapcsolódjunk be közös imádságunkba.
Szerdán este fél 7-kor kerül sor a Fénykeresztnél a Szűzanya szobor megáldására, lehetőség szerint minél többen kapcsolódjunk be a közös imádságba, a Mária köszöntőbe.
A héten első péntek is lesz, a háznál lévő betegekhez a szokott időben megyünk.
Újra szeretettel kérjük, hogy jelentsék betegeiket, hogy a Szent Útravalóval és a betegek szentségével megerősödhessenek. 
Szombaton este 7 órakor gitáros szentmise lesz!
Jelezzük a kedves testvéreknek, hogy szeptember 4-én, szombaton délelőtt 10 órakor tartja a püspök atya a Székesegyházban a jubiláns házaspárok szentmiséjét, akik 5-10-15-20-25... évvel ezelőtt kötöttek szentségi házasságot. A közös hálaadás után a Püspökvár kertjében egyszerű formában látja a püspök atya vendégül az ünnepelteket. Az ünnepi szentmisére a házaspárok július 31-ig, (péntek) jelentkezhetnek a plébánia irodáján.
Hálásan megköszönjük mindazoknak, akik az elmúlt héten részt vettek a templom Szent Anna búcsúi rendezvényein. Nagyon örültünk, hogy minden alkalommal olyan szép számban, összeszedettségben, imádságokba és énekekbe bekapcsolódva voltak jelen. Szent Anna oltalma vezesse mindnyájuk életét.
Ma du. 2 órakor ünnepi litánia lesz! Lehetőség szerint minél többen kapcsolódjunk be közös imádságunkba.
Szerdán este fél 7-kor kerül sor a Fénykeresztnél a Szűzanya szobor megáldására, lehetőség szerint minél többen kapcsolódjunk be a közös imádságba, a Mária köszöntőbe.
A héten első péntek is lesz, a háznál lévő betegekhez a szokott időben megyünk.
Újra szeretettel kérjük, hogy jelentsék betegeiket, hogy a Szent Útravalóval és a betegek szentségével megerősödhessenek. 
Szombaton este 7 órakor gitáros szentmise lesz!
Jelezzük a kedves testvéreknek, hogy szeptember 4-én, szombaton délelőtt 10 órakor tartja a püspök atya a Székesegyházban a jubiláns házaspárok szentmiséjét, akik 5-10-15-20-25... évvel ezelőtt kötöttek szentségi házasságot. A közös hálaadás után a Püspökvár kertjében egyszerű formában látja a püspök atya vendégül az ünnepelteket. Az ünnepi szentmisére a házaspárok július 31-ig, (péntek) jelentkezhetnek a plébánia irodáján.

Július 31. SZOMBAT 

Évk. 14. vasárnap - előesti szentmise 
17:30  + János és Herta

 

Augusztus 1. VASÁRNAP  

Évk. 18. vasárnap
11:30 + Gaál Magdolna édesanya és nagymama
 

Augusztus 7. SZOMBAT 

Évk. 19. vasárnap - előesti szentmise 
17:30  + Édesapa Károly és Lukácsi szülők

 

Augusztus 8. VASÁRNAP  

Évk. 19. vasárnap
11:30  + Csaba édesapa

 

Augusztus 13. PÉNTEK

Fatimai mise 
9:00 + Jó férj, édesapa,nagyapa és dédapa

 

Augusztus 14. SZOMBAT 

Nagyboldogasszony  - előeste 
17:30 + Szülők

 

Augusztus 15. VASÁRNAP  

Nagyboldogasszony 
11:30  + Vendel és Terézia jó szülők

 

Augusztus 20. PÉNTEK

Szent István király 
11:30 + Géza jó édesapa és nagyapa

 

Augusztus 21. SZOMBAT 

Évk. 21 vasárnap - előesti szentmise 
17:30   + Jó szülők István és Mária

 

Augusztus. 22. VASÁRNAP  

Évk. 21. vasárnap
11:30 + Jó szülők