KAPUVÁR - ÉVKÖZI 18. VASÁRNAP
Hálásan megköszönjük mindazoknak, akik az elmúlt héten részt vettek a templom Szent Anna búcsúi rendezvényein. Nagyon örültünk, hogy minden alkalommal olyan szép számban, összeszedettségben, imádságokba és énekekbe bekapcsolódva voltak jelen. Szent Anna oltalma vezesse mindnyájuk életét.
Ma du. 2 órakor Rózsafüzér lesz! Lehetőség szerint minél többen kapcsolódjunk be közös imádságunkba.
Hétfőn Ligouri Szent Alfonz püspök és egyháztanító, csütörtökön Vianney Szent János áldozópap, pénteken Havas Boldogasszony napja, szombaton Jézus Színeváltozásának ünnepe lesz.
A héten első péntek is lesz, a háznál lévő betegekhez a szokott időben megyünk.
Újra szeretettel kérjük, hogy jelentsék betegeiket, hogy a Szent Útravalóval és a betegek szentségével megerősödhessenek.
Jelezzük a kedves testvéreknek, hogy szeptember 3-án, szombaton délelőtt 10 órakor tartja a püspök atya a Püspökvár udvarában a jubiláns házaspárok szentmiséjét, akik 5-10-15-20-25... évvel ezelőtt kötöttek szentségi házasságot Az ünnepi szentmisére a házaspárok július 29-ig, (péntek) jelentkezhetnek a plébánia irodáján. Ülőhelyet és emléklapot kizárólag a határidőig regisztrált házaspárok számára tudunk biztosítani. Akik idős vagy mozgásukban korlátozott hozzátartozóikat szállítják, felhajthatnak a Káptalandombra, de parkolási lehetőséget a résztvevők nagy száma miatt a Káptalandombon nem tudunk biztosítani. A névre szóló ültetés miatt kérjük, hogy legkésőbb 9.30-ig érkezzenek meg a Püspökvár udvarába!
Hétfőtől, holnaptól reggel a szentmise előtt minden hétköznap 6.50-kor az Irgalmasság Szentolvasóját fogjuk imádkozni. A héten csütörtöktől visszatérünk a megszokott gyónási rendre is.
Július 30. SZOMBAT
Köznap
7:00 + Szülők és hozzátartozók
19:00 + Katalin jó testvér
Július 31. VASÁRNAP
Évk. 18. vasárnap
7:30 + Jó édesapa és édesanya
9:00 + Szeretett gyermekek
19:00 + Jó édesapa
Augusztus 1. HÉTFŐ
Köznap
7:00 Hálából
Augusztus 2. KEDD
Köznap
7:00 + Tóth és Mészáros jó szülök és János testvér
Augusztus 3. SZERDA
Köznap
7:00 + Jó testvér
Augusztus 4. CSÜTÖRTÖK
Köznap
7:00 + Kovács Sándor
19:00 + Bérczes István Csaba
Augusztus 5. PÉNTEK
Szent Márta
7:00 Szeretet társulat élő és + tagjai
Augusztus 6. SZOMBAT
Köznap
7:00 + Jó szülők
19:00 + Kiss M. András jó édesapa és szülei
HÁZHELY
Hálásan megköszönjük mindazoknak, akik az elmúlt héten részt vettek a templom Szent Anna búcsúi rendezvényein. Nagyon örültünk, hogy minden alkalommal olyan szép számban, összeszedettségben, imádságokba és énekekbe bekapcsolódva voltak jelen. Szent Anna oltalma vezesse mindnyájuk életét.
Ma du. 2 órakor Rózsafüzér lesz! Lehetőség szerint minél többen kapcsolódjunk be közös imádságunkba.
A héten első péntek is lesz, a háznál lévő betegekhez a szokott időben megyünk.
Újra szeretettel kérjük, hogy jelentsék betegeiket, hogy a Szent Útravalóval és a betegek szentségével megerősödhessenek.
Jelezzük a kedves testvéreknek, hogy szeptember 3-án, szombaton délelőtt 10 órakor tartja a püspök atya a Püspökvár udvarában a jubiláns házaspárok szentmiséjét, akik 5-10-15-20-25... évvel ezelőtt kötöttek szentségi házasságot Az ünnepi szentmisére a házaspárok július 29-ig, (péntek) jelentkezhetnek a plébánia irodáján. Ülőhelyet és emléklapot kizárólag a határidőig regisztrált házaspárok számára tudunk biztosítani. Akik idős vagy mozgásukban korlátozott hozzátartozóikat szállítják, felhajthatnak a Káptalandombra, de parkolási lehetőséget a résztvevők nagy száma miatt a Káptalandombon nem tudunk biztosítani. A névre szóló ültetés miatt kérjük, hogy legkésőbb 9.30-ig érkezzenek meg a Püspökvár udvarába!
Hétfőtől, holnaptól reggel a szentmise előtt minden hétköznap 6.50-kor az Irgalmasság Szentolvasóját fogjuk imádkozni. A héten csütörtöktől visszatérünk a megszokott gyónási rendre is.
Pénteken szokott időben fél 6 órakor lesz szentmise és utána Jézus Szíve litánia.
Július 30. PÉNTEK
Köznap
17:30
Július 31. VASÁRNAP
Évk 18. vas
8:00 + Jó édesapa, nagyapa
Augusztus 5. PÉNTEK
Köznap
17:30 +Horváth József és családja
Augusztus 7. VASÁRNAP
Évk 19. vas
8:00 + Jó édesapa és fiai
ÖNTÉSMAJOR
A jövő vasárnap a Szentmise szokott időben fél 10 órakor kezdődik.
TŐZEGGYÁRMAJOR
A jövő vasárnap ¾ 11 órakor lesz a szentmise.
FERENCESEK
Hálásan megköszönjük mindazoknak, akik az elmúlt héten részt vettek a templom Szent Anna búcsúi rendezvényein. Nagyon örültünk, hogy minden alkalommal olyan szép számban, összeszedettségben, imádságokba és énekekbe bekapcsolódva voltak jelen. Szent Anna oltalma vezesse mindnyájuk életét.
Ma du. 2 órakor Rózsafüzér lesz! Lehetőség szerint minél többen kapcsolódjunk be közös imádságunkba.
A héten első péntek is lesz, a háznál lévő betegekhez a szokott időben megyünk.
Újra szeretettel kérjük, hogy jelentsék betegeiket, hogy a Szent Útravalóval és a betegek szentségével megerősödhessenek.
Jelezzük a kedves testvéreknek, hogy szeptember 3-án, szombaton délelőtt 10 órakor tartja a püspök atya a Püspökvár udvarában a jubiláns házaspárok szentmiséjét, akik 5-10-15-20-25... évvel ezelőtt kötöttek szentségi házasságot Az ünnepi szentmisére a házaspárok július 29-ig, (péntek) jelentkezhetnek a plébánia irodáján. Ülőhelyet és emléklapot kizárólag a határidőig regisztrált házaspárok számára tudunk biztosítani. Akik idős vagy mozgásukban korlátozott hozzátartozóikat szállítják, felhajthatnak a Káptalandombra, de parkolási lehetőséget a résztvevők nagy száma miatt a Káptalandombon nem tudunk biztosítani. A névre szóló ültetés miatt kérjük, hogy legkésőbb 9.30-ig érkezzenek meg a Püspökvár udvarába!
Hétfőtől, holnaptól reggel a szentmise előtt minden hétköznap 6.50-kor az Irgalmasság Szentolvasóját fogjuk imádkozni. A héten csütörtöktől visszatérünk a megszokott gyónási rendre is.
Július 30. SZOMBAT
Évk. 18. vasárnapjának előestje
17:30 + Jó feleség Anna édesanya, nagymama
Július 31. VASÁRNAP
Évk. 18. vasárnap
11:30 + Jó szülők
Augusztus 6. SZOMBAT
Évk. 19. vasárnapjának előestje
17:30 + Mihály édesapa és szülei
Augusztus 7. VASÁRNAP
Évk. 19. vasárnap
11:30 + Jó szülők József és Cecília