KAPUVÁR
Hétfőn Szent Klára szűzre, szerdán Boldog XI. Ince pápára, csütörtökön Szent Maxmilián Kolbe áldozópapra és vértanúra emlékezünk.
Szerdán, augusztus 13-án a Ferences templomban de. 9 órakor tartjuk a Fatimái szentmisét. Köszöntsük minél többen a Fatimai Szent Szűzet!
Pénteken, augusztus 15-én NAGYBOLDOGASSZONY ünnepe lesz. Egyházunk ezen a napon Szűz Mária mennybevételét ünnepli, aki testestől-lelkestől a mennybe vétetett, vagyis Isten különleges kegyelemből megőrizte őt a halál romlásától.
A Boldogasszony szó a magyar nyelvben a Mária egyik legősibb és legszebb neve, a „Nagy” előtag pedig arra utal, hogy ez a legnagyobb Mária-ünnepünk az év során.
Számunkra, magyarok számára különösen is fontos ez a nap, hiszen Szent István királyunk is Mária oltalmába ajánlotta az országot.
Nagyboldogasszony az egyház kötelező ünnepe, és azon ritka ünnepek közé tartozik, amely hétköznapra esik. A csütörtöki esti 7 órai szentmise érvényes Nagyboldogasszony napjára! A Nagytemplomban délelőtt fél 9 órakor lesz szentmise, illetve este 7 órakor ünnepi szentmisét tartunk. Hozzuk meg áldozatunkat, és vegyünk részt minél többen a szentmisén, kérjük Szűz Mária anyai oltalmát, hogy járjon közben értünk!
Augusztus 9. SZOMBAT
7:00 + Jó szülők
19:00 + Jó gyermek
Augusztus 10. VASÁRNAP
08:30 + Nagy János és Licskai Mária jó szülők
19:00 + Géza édesapa
Augusztus 11. HÉTFŐ
7:00 + Palkovics szülők
Augusztus 12. KEDD
7:00 + József és Ibolya szülők és Csaba, József, Péter gyermekük
Augusztus 13. SZERDA
7:00 + Takács Pál és Rabi Irén szülők
Augusztus 14. CSÜTÖRTÖK
7:00 Szűzanya tiszteletére
19:00 + jó Szülők és Sándor fiu
Augusztus 15. PÉNTEK
8:30 + László és Mária
19:00 + Budai szülők
Augusztus 16. SZOMBAT
7:00 + Szigeti szülők
19:00 + József és Cecília jó szülők
GARTA
Szerdán, augusztus 13-án a Ferences templomban de. 9 órakor tartjuk a Fatimái szentmisét. Köszöntsük minél többen a Fatimai Szent Szűzet!
Pénteken, augusztus 15-én NAGYBOLDOGASSZONY ünnepe lesz. Egyházunk ezen a napon Szűz Mária mennybevételét ünnepli, aki testestől-lelkestől a mennybe vétetett, vagyis Isten különleges kegyelemből megőrizte őt a halál romlásától.
A Boldogasszony szó a magyar nyelvben a Mária egyik legősibb és legszebb neve, a „Nagy” előtag pedig arra utal, hogy ez a legnagyobb Mária-ünnepünk az év során.
Számunkra, magyarok számára különösen is fontos ez a nap, hiszen Szent István királyunk is Mária oltalmába ajánlotta az országot.
Nagyboldogasszony az egyház kötelező ünnepe, és azon ritka ünnepek közé tartozik, amely hétköznapra esik. A csütörtöki esti 7 órai szentmise érvényes Nagyboldogasszony napjára!
A Nagytemplomban délelőtt fél 9 órakor lesz szentmise, este 7 órakor pedig ünnepi szentmise,
Házhelyben reggel 8 órakor,
Gartán este 6 órakor tartjuk a szentmiséket.
Hozzuk meg áldozatunkat, és vegyünk részt minél többen a szentmisén, kérjük Szűz Mária anyai oltalmát, hogy járjon közben értünk!
Augusztus 10. VASÁRNAP
9:30 + István édesapa és Margit édesanya és hozzátartozóik
Augusztus 13. SZERDA
18:00 + Mária édesanya és Ferenc édesapa és szüleik
Augusztus 15. PÉNTEK
18:00 + Kiss József és szülei
Augusztus 17. VASÁRNAP
9:30 + Horváth szülők
Augusztus 20. SZERDA
9:30 Ács társulat élő tagjai
Augusztus 24. VASÁRNAP
9:30 + Horváth szülők
Augusztus 27. SZERDA
18:00 + Tóth László édesapa
HÁZHELY
Szerdán, augusztus 13-án a Ferences templomban de. 9 órakor tartjuk a Fatimái szentmisét. Köszöntsük minél többen a Fatimai Szent Szűzet!
Pénteken, augusztus 15-én NAGYBOLDOGASSZONY ünnepe lesz. Egyházunk ezen a napon Szűz Mária mennybevételét ünnepli, aki testestől-lelkestől a mennybe vétetett, vagyis Isten különleges kegyelemből megőrizte őt a halál romlásától.
A Boldogasszony szó a magyar nyelvben a Mária egyik legősibb és legszebb neve, a „Nagy” előtag pedig arra utal, hogy ez a legnagyobb Mária-ünnepünk az év során.
Számunkra, magyarok számára különösen is fontos ez a nap, hiszen Szent István királyunk is Mária oltalmába ajánlotta az országot.
Nagyboldogasszony az egyház kötelező ünnepe, és azon ritka ünnepek közé tartozik, amely hétköznapra esik. A csütörtöki esti 7 órai szentmise érvényes Nagyboldogasszony napjára!
A Nagytemplomban délelőtt fél 9 órakor lesz szentmise, este 7 órakor pedig ünnepi szentmise,
Házhelyben reggel 8 órakor,
Gartán este 6 órakor,
Vitnyéden pedig este 7 órakor tartjuk a szentmiséket.
Augusztus 8. PÉNTEK
17:30 + Hosszú Éva
Augusztus 10. VASÁRNAP
8:00 + József és Cecília szülők és nagyszülők
Augusztus 15. PÉNTEK
8:00 + Jó szülők és fiaik
Augusztus 17. VASÁRNAP
8:00 + Géza és Margit szülők és nagyszülők
Augusztus 20. SZERDA
8:00 + Szerettünk, Pál
Augusztus 22. PÉNTEK
17:30 + Fülöp Gábor
ÖNTÉSMAJOR
Jövő vasárnap szokott időben, délelőtt fél 10 órakor lesz szentmise.
TŐZEGGYÁR
Jövő vasárnap szokott időben, délelőtt ¾ 11 órakor lesz szentmise.
FERENCESEK
Szerdán, augusztus 13-án a Ferences templomban de. 9 órakor tartjuk a Fatimái szentmisét. Köszöntsük minél többen a Fatimai Szent Szűzet!
Pénteken, augusztus 15-én NAGYBOLDOGASSZONY ünnepe lesz. Egyházunk ezen a napon Szűz Mária mennybevételét ünnepli, aki testestől-lelkestől a mennybe vétetett, vagyis Isten különleges kegyelemből megőrizte őt a halál romlásától.
A Boldogasszony szó a magyar nyelvben a Mária egyik legősibb és legszebb neve, a „Nagy” előtag pedig arra utal, hogy ez a legnagyobb Mária-ünnepünk az év során.
Számunkra, magyarok számára különösen is fontos ez a nap, hiszen Szent István királyunk is Mária oltalmába ajánlotta az országot.
Nagyboldogasszony az egyház kötelező ünnepe, és azon ritka ünnepek közé tartozik, amely hétköznapra esik. A csütörtöki esti 7 órai szentmise érvényes Nagyboldogasszony napjára!
A Nagytemplomban délelőtt fél 9 órakor lesz szentmise, este 7 órakor pedig ünnepi szentmise,
Házhelyben reggel 8 órakor,
Gartán este 6 órakor tartjuk a szentmiséket.
Hozzuk meg áldozatunkat, és vegyünk részt minél többen a szentmisén, kérjük Szűz Mária anyai oltalmát, hogy járjon közben értünk!
Augusztus 9. SZOMBAT
17:30 + Imre és Mária jó szülők
Augusztus 13. SZERDA
9:00 Szűzanyának hálából |
Augusztus 16. SZOMBAT
17:30 + Szabó szülők és gyemekeik
Augusztus 23. SZOMBAT
17:30 + Szerető drága jó szülök Lajos és Erzsébet
Augusztus 30. SZOMBAT
17:30 + Kleizer Istvánné jó édesanya
VITNYÉD
Szerdán, augusztus 13-án a Ferences templomban de. 9 órakor tartjuk a Fatimái szentmisét. Köszöntsük minél többen a Fatimai Szent Szűzet!
Pénteken, augusztus 15-én NAGYBOLDOGASSZONY ünnepe lesz. Egyházunk ezen a napon Szűz Mária mennybevételét ünnepli, aki testestől-lelkestől a mennybe vétetett, vagyis Isten különleges kegyelemből megőrizte őt a halál romlásától.
A Boldogasszony szó a magyar nyelvben a Mária egyik legősibb és legszebb neve, a „Nagy” előtag pedig arra utal, hogy ez a legnagyobb Mária-ünnepünk az év során.
Számunkra, magyarok számára különösen is fontos ez a nap, hiszen Szent István királyunk is Mária oltalmába ajánlotta az országot.
Nagyboldogasszony az egyház kötelező ünnepe, és azon ritka ünnepek közé tartozik, amely hétköznapra esik. A csütörtöki esti 7 órai szentmise érvényes Nagyboldogasszony napjára!
A Nagytemplomban délelőtt fél 9 órakor lesz szentmise, este 7 órakor pedig ünnepi szentmise,
Házhelyben reggel 8 órakor,
Gartán este 6 órakor,
itt Vitnyéden pedig este 7 órakor tartjuk a szentmiséket.
Hozzuk meg áldozatunkat, és vegyünk részt minél többen a szentmisén, kérjük Szűz Mária anyai oltalmát, hogy járjon közben értünk!
Augusztus 10. VASÁRNAP
11:00 + Ősze szülők és leányuk Irén és Horváth szülők
Augusztus 12. KEDD
19:00 + Szabó József édesapa és Vass Titusz édesapa
Augusztus 15. PÉNTEK
19:00
Augusztus 17. VASÁRNAP
11:00 + Horváth Imre édesapa és Varga szülök
Augusztus 19. KEDD
19:00 Nemes és Fleck család + tagjai