KAPUVÁR 

Hétfőn, szeptember 8-án Kisboldogasszony ünnepe, Szűz Mária születésének napja lesz. Ezen a napon Tihanyba zarándokolunk, az autóbusz Vitnyédről reggel ¾ 7-kor, a Nagytemplommal szemközti buszmegállóból Kapuvárról pedig reggel 7 órakor indul. A tihanyi zarándoklat miatt templomainkban nem tartunk szentmisét. Az ünnepnapról a Nagytemplomban kedden reggel 7 órakor emlékezünk meg. A zarándoklat miatt hétfőn nem lesz irodai szolgálat!
Pénteken Szűz Mária szent neve, szombaton Aranyszájú Szent János püspök és egyháztanító emléknapja lesz.
Szombaton, szeptember 13-án du. fél 6 órakor tartjuk a szokásos fatimai szentmisét a Ferences templomban. Minél többen köszöntsük mennyei Édesanyánkat, a Boldogságos Szűz Máriát!
Jövő vasárnap Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén miserendünk a szokásos vasárnapi rend szerint lesz. Az este 7 órai szentmisét Dr. Szalai Gábor ezüstmisés, volt kisegítőnk mutatja be, a szentmisét követően ezüstmisés áldásban részesíti a Kedves Testvéreket. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit!
Ugyancsak az este 7 órai szentmisén teszik le esküjüket az újonnan választott Plébániai Tanácsadó Testület tagjai, és veszik át püspöki megbízásukat. Számítunk odaadó, felelősségteljes munkájukra, és Isten áldását kérjük az előttünk álló időszakra!
Szeretettel hirdetjük, hogy keresztelésre, elsőáldozásra és bérmálkozásra való felkészítést indítunk a plébánián azoknak a felnőtteknek, akik még vagy nem, vagy csak részben járultak szentségekhez. Jelentkezni a plébánia irodáján lehet irodai időben függetlenül attól, hogy melyik egyházközséghez tartoznak.
Szeretettel hívjuk és várjuk azokat a fiatalokat is, akik a tanév végén jelezték, hogy 2026 tavaszán szeretnének a bérmálás szentségében részesülni. A bérmálás feltétele, hogy a jelentkezők részt vegyenek öt felkészítő alkalmon, és rendszeresen jelen legyenek a vasárnapi és ünnepi szentmiséken is. Az első kötelező felkészítőt október végén tartjuk.
A szentmiséken való részvétel igazolásához szükséges misefüzetet a mai napon lehet átvenni bármelyik szentmise után.

Szeptember 6.  SZOMBAT

7:00 + Jó férj

19:00  + Jó nagynéni

 

Szeptember 7. VASÁRNAP

08:30 + Szülők és nagyszülők

19:00 + Filó György jó férj, édesapa, nagyapa, dédapa és szülei

 

Szeptember 8.  HÉTFŐ

-

 

Szeptember 9.  KEDD

7:00 + Jó szülők

 

Szeptember 10. SZERDA

7:00 + Szeretett feleség, édesanya, nagymama

 

Szeptember 11. CSÜTÖRTÖK

7:00  + Jó szülők és fiuk László

19:00  + Szülők

 

Szeptember 12. PÉNTEK

7:00   + ifj.Herceg Mihály és szülei

 

Szeptember 13.  SZOMBAT

7:00 + Ézsöl József férj. édesapa, nagyapa

19:00  + Szabó Géza jó férj, édesapa, nagyapa

GARTA

Jövő vasárnap Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén miserendünk a szokásos vasárnapi rend szerint lesz. Az este 7 órai szentmisét Dr. Szalai Gábor ezüstmisés, volt kisegítőnk mutatja be, a szentmisét követően ezüstmisés áldásban részesíti a Kedves Testvéreket. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit a Nagytemplomba!
Szeretettel hirdetjük, hogy keresztelésre, elsőáldozásra és bérmálkozásra való felkészítést indítunk a plébánián azoknak a felnőtteknek, akik még vagy nem, vagy csak részben járultak szentségekhez. Jelentkezni a plébánia irodáján lehet irodai időben függetlenül attól, hogy melyik egyházközséghez tartoznak.
Szeretettel hívjuk és várjuk azokat a fiatalokat is, akik a tanév végén jelezték, hogy 2026 tavaszán szeretnének a bérmálás szentségében részesülni. A bérmálás feltétele, hogy a jelentkezők részt vegyenek öt felkészítő alkalmon, és rendszeresen jelen legyenek a vasárnapi és ünnepi szentmiséken is. Az első kötelező felkészítőt október végén tartjuk.
A szentmiséken való részvétel igazolásához szükséges misefüzetet a mai napon lehet átvenni bármelyik szentmise után.

Szeptember 7. VASÁRNAP

9:30  Koltai és Németh család + tagjai

 

Szeptember 10. SZERDA 

18:00   + Nagy István, Molnár Katalin szülők és József fiuk

 

Szeptember 14. VASÁRNAP

9:30  + Lukácsi József édesapa

 

Szeptember 17. SZERDA 

18:00   Szűzanya tiszteletére a Celi búcsúsok szándékára

 HÁZHELY

Hétfőn, szeptember 8-án Kisboldogasszony ünnepe, Szűz Mária születésének napja lesz. Ezen a napon Tihanyba zarándokolunk, az autóbusz Vitnyédről reggel ¾ 7-kor, a Nagytemplommal szemközti buszmegállóból Kapuvárról pedig reggel 7 órakor indul. A tihanyi zarándoklat miatt templomainkban nem tartunk szentmisét. Az ünnepnapról a Nagytemplomban kedden reggel 7 órakor emlékezünk meg.
Jövő vasárnap Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén miserendünk a szokásos vasárnapi rend szerint lesz. Az este 7 órai szentmisét Dr. Szalai Gábor ezüstmisés, volt kisegítőnk mutatja be, a szentmisét követően ezüstmisés áldásban részesíti a Kedves Testvéreket. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit!
Ugyancsak az este 7 órai szentmisén teszik le esküjüket az újonnan választott Plébániai Tanácsadó Testület tagjai, és veszik át püspöki megbízásukat. Számítunk odaadó, felelősségteljes munkájukra, és Isten áldását kérjük az előttünk álló időszakra!
Szeretettel hirdetjük, hogy keresztelésre, elsőáldozásra és bérmálkozásra való felkészítést indítunk a plébánián azoknak a felnőtteknek, akik még vagy nem, vagy csak részben járultak szentségekhez. Jelentkezni a plébánia irodáján lehet irodai időben függetlenül attól, hogy melyik egyházközséghez tartoznak.
Szeretettel hívjuk és várjuk azokat a fiatalokat is, akik a tanév végén jelezték, hogy 2026 tavaszán szeretnének a bérmálás szentségében részesülni. A bérmálás feltétele, hogy a jelentkezők részt vegyenek öt felkészítő alkalmon, és rendszeresen jelen legyenek a vasárnapi és ünnepi szentmiséken is. Az első kötelező felkészítőt október végén tartjuk.
A szentmiséken való részvétel igazolásához szükséges misefüzetet a mai napon lehet átvenni bármelyik szentmise után.
Pénteken szokott időben, este fél 6 órakor lesz a szentmise.

Szeptember 5. PÉNTEK 

17:30 + Szeretett férj, és testvér

 

Szeptember 7. VASÁRNAP

8:00    + Férj és édesapa

 

Szeptember 12. PÉNTEK 

17:30  + Imre és Rozália jó szülők és nagyszülők

 ÖNTÉSMAJOR

Jövő vasárnap szokott időben, délelőtt fél 10 órakor lesz szentmise.

 TŐZEGGYÁR

Jövő vasárnap szokott időben, délelőtt ¾ 11 órakor lesz szentmise.

 FERENCESEK

Jövő vasárnap Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén miserendünk a szokásos vasárnapi rend szerint lesz. Az este 7 órai szentmisét Dr. Szalai Gábor ezüstmisés, volt kisegítőnk mutatja be, a szentmisét követően ezüstmisés áldásban részesíti a Kedves Testvéreket. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit!
Ugyancsak az este 7 órai szentmisén teszik le esküjüket az újonnan választott Plébániai Tanácsadó Testület tagjai, és veszik át püspöki megbízásukat. Számítunk odaadó, felelősségteljes munkájukra, és Isten áldását kérjük az előttünk álló időszakra!
Szeretettel hirdetjük, hogy keresztelésre, elsőáldozásra és bérmálkozásra való felkészítést indítunk a plébánián azoknak a felnőtteknek, akik még vagy nem, vagy csak részben járultak szentségekhez. Jelentkezni a plébánia irodáján lehet irodai időben függetlenül attól, hogy melyik egyházközséghez tartoznak.
Szeretettel hívjuk és várjuk azokat a fiatalokat is, akik a tanév végén jelezték, hogy 2026 tavaszán szeretnének a bérmálás szentségében részesülni. A bérmálás feltétele, hogy a jelentkezők részt vegyenek öt felkészítő alkalmon, és rendszeresen jelen legyenek a vasárnapi és ünnepi szentmiséken is. Az első kötelező felkészítőt október végén tartjuk.
A szentmiséken való részvétel igazolásához szükséges misefüzetet a mai napon lehet átvenni bármelyik szentmise után.

Szeptember 6. SZOMBAT

17:30   + Jó édesanya

 

Szeptember 13. SZOMBAT

17:30   + Károly édesapa és Tóth szülők
 

Szeptember 20. SZOMBAT

17:30 + Áder szülők

 

Szeptember 27. SZOMBAT

17:30  + Brúnó atya
 

VITNYÉD

Jövő vasárnap Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén miserendünk a szokásos vasárnapi rend szerint lesz. Az este 7 órai szentmisét a Nagytemplomban Dr. Szalai Gábor ezüstmisés, volt kisegítőnk mutatja be, a szentmisét követően ezüstmisés áldásban részesíti a Kedves Testvéreket. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit a Nagytemplomba!
Szeretettel hirdetjük, hogy keresztelésre, elsőáldozásra és bérmálkozásra való felkészítést indítunk a plébánián azoknak a felnőtteknek, akik még vagy nem, vagy csak részben járultak szentségekhez. Jelentkezni a plébánia irodáján lehet irodai időben függetlenül attól, hogy melyik egyházközséghez tartoznak.
Szeretettel hívjuk és várjuk azokat a fiatalokat is, akik a tanév végén jelezték, hogy 2026 tavaszán szeretnének a bérmálás szentségében részesülni. A bérmálás feltétele, hogy a jelentkezők részt vegyenek öt felkészítő alkalmon, és rendszeresen jelen legyenek a vasárnapi és ünnepi szentmiséken is. Az első kötelező felkészítőt október végén tartjuk.
A szentmiséken való részvétel igazolásához szükséges misefüzetet a mai napon lehet átvenni bármelyik szentmise után.

Szeptmeber 7. VASÁRNAP

11:00  + Nemes szülők Imre és Terézia és Béla fiuk

 

Szeptember 9. KEDD

19:00  Hováth és Fodor család + tagjai

 

Szeptmeber 14. VASÁRNAP

11:00  + Cenki szülők, fiuk Lajos Cenki és Horváth nagyszülők