KAPUVÁR 

Ma, Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén miserendünk a szokásos vasárnapi rend szerint lesz. Az este 7 órai szentmisét Dr. Szalai Gábor ezüstmisés, volt kisegítőnk mutatja be, a szentmisét követően ezüstmisés áldásban részesíti a Kedves Testvéreket. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit!
Ugyancsak az este 7 órai szentmisén teszik le esküjüket az újonnan választott Plébániai Tanácsadó Testület tagjai, és veszik át püspöki megbízásukat. Számítunk odaadó, felelősségteljes munkájukra, és Isten áldását kérjük az előttünk álló időszakra!
Hétfőn a Fájdalmas Szűzanya, kedden Szent Kornál pápa és Szent Ciprián püspök vértanúk, szombaton pedig Kim Taegon Szent András áldozópap, Csong Haszang Szent Pál és társaik, koreai vértanúkra emlékezünk.
Szeretettel hirdetjük, hogy keresztelésre, elsőáldozásra és bérmálkozásra való felkészítést indítunk a plébánián azoknak a felnőtteknek, akik még vagy nem, vagy csak részben járultak szentségekhez. Jelentkezni a plébánia irodáján lehet irodai időben függetlenül attól, hogy melyik egyházközséghez tartoznak.
Szeretettel hívjuk és várjuk azokat a fiatalokat is, akik a tanév végén jelezték, hogy 2026 tavaszán szeretnének a bérmálás szentségében részesülni. A bérmálás feltétele, hogy a jelentkezők részt vegyenek öt felkészítő alkalmon, és rendszeresen jelen legyenek a vasárnapi és ünnepi szentmiséken is. Az első kötelező felkészítőt október végén tartjuk.
Aki még nem vette át a szentmiséken való részvétel igazolásához szükséges misefüzetet, bármelyik szentmisét követően megteheti a mai napon. 

Szeptember 13.  SZOMBAT

7:00 + Ézsöl József férj. édesapa, nagyapa

19:00  + Szabó Géza jó férj, édesapa, nagyapa

 

Szeptember 14. VASÁRNAP

08:30 +Budai Imre jó férj édesapa és szülei

19:00  + Ősze Mária Édesanya, nagyanya

 

Szeptember 15.  HÉTFŐ

7:00 + Jó édesanya

 

Szeptember 16.  KEDD

7:00 + Jó férj és édesapa

 

Szeptember 17. SZERDA

7:00 + Pálmai nagyszülők, szülők és Márti testvér

 

Szeptember 18. CSÜTÖRTÖK

7:00 + Gál és Gyimesi szülők és hozzátartozók

19:00  + József és Mária jó szülők

 

Szeptember 19. PÉNTEK

7:00 + Pap Kálmán és Kiss Rozália szülők

 

Szeptember 20.  SZOMBAT

7:00  Varga család élő és + tagjai

19:00  + Jó édesapa és nagyszülők

GARTA

Ma, Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén miserendünk a szokásos vasárnapi rend szerint lesz. Az este 7 órai szentmisét Dr. Szalai Gábor ezüstmisés, volt kisegítőnk mutatja be, a szentmisét követően ezüstmisés áldásban részesíti a Kedves Testvéreket. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit!
Ugyancsak az este 7 órai szentmisén teszik le esküjüket az újonnan választott Plébániai Tanácsadó Testület tagjai, és veszik át püspöki megbízásukat. Számítunk odaadó, felelősségteljes munkájukra, és Isten áldását kérjük az előttünk álló időszakra!
Szeretettel hirdetjük, hogy keresztelésre, elsőáldozásra és bérmálkozásra való felkészítést indítunk a plébánián azoknak a felnőtteknek, akik még vagy nem, vagy csak részben járultak szentségekhez. Jelentkezni a plébánia irodáján lehet irodai időben függetlenül attól, hogy melyik egyházközséghez tartoznak.
Szeretettel hívjuk és várjuk azokat a fiatalokat is, akik a tanév végén jelezték, hogy 2026 tavaszán szeretnének a bérmálás szentségében részesülni. A bérmálás feltétele, hogy a jelentkezők részt vegyenek öt felkészítő alkalmon, és rendszeresen jelen legyenek a vasárnapi és ünnepi szentmiséken is. Az első kötelező felkészítőt október végén tartjuk.
Aki még nem vette át a szentmiséken való részvétel igazolásához szükséges misefüzetet, bármelyik szentmisét követően megteheti a mai napon. 

Szeptember 14. VASÁRNAP

9:30  + Lukácsi József édesapa

 

Szeptember 17. SZERDA 

18:00   Szűzanya tiszteletére a Celi búcsúsok szándékára

 

Szeptember 21. VASÁRNAP

9:30  + János édesapa és Katalin édesanya

 

Szeptember 24. SZERDA 

18:00  + Jerkó Gyuláné Kovács Cecília édesanya, feleség, nagymama

 HÁZHELY

Ma, Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén miserendünk a szokásos vasárnapi rend szerint lesz. Az este 7 órai szentmisét Dr. Szalai Gábor ezüstmisés, volt kisegítőnk mutatja be, a szentmisét követően ezüstmisés áldásban részesíti a Kedves Testvéreket. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit!
Ugyancsak az este 7 órai szentmisén teszik le esküjüket az újonnan választott Plébániai Tanácsadó Testület tagjai, és veszik át püspöki megbízásukat. Számítunk odaadó, felelősségteljes munkájukra, és Isten áldását kérjük az előttünk álló időszakra!
Szeretettel hirdetjük, hogy keresztelésre, elsőáldozásra és bérmálkozásra való felkészítést indítunk a plébánián azoknak a felnőtteknek, akik még vagy nem, vagy csak részben járultak szentségekhez. Jelentkezni a plébánia irodáján lehet irodai időben függetlenül attól, hogy melyik egyházközséghez tartoznak.
Szeretettel hívjuk és várjuk azokat a fiatalokat is, akik a tanév végén jelezték, hogy 2026 tavaszán szeretnének a bérmálás szentségében részesülni. A bérmálás feltétele, hogy a jelentkezők részt vegyenek öt felkészítő alkalmon, és rendszeresen jelen legyenek a vasárnapi és ünnepi szentmiséken is. Az első kötelező felkészítőt október végén tartjuk.
Aki még nem vette át a szentmiséken való részvétel igazolásához szükséges misefüzetet, bármelyik szentmisét követően megteheti a mai napon. 
Pénteken szokott időben, este fél 6 órakor lesz szentmise.

Szeptember 12. PÉNTEK 

17:30  + Imre és Rozália jó szülők és nagyszülők

 

Szeptember 14. VASÁRNAP

8:00  + Szabó László és felesége jó szülők

 

Szeptember 19. PÉNTEK 

17:30   + Jó szülők és nagyszülők

 ÖNTÉSMAJOR

Jövő vasárnap szokott időben, délelőtt fél 10 órakor lesz szentmise.

 TŐZEGGYÁR

Jövő vasárnap szokott időben, délelőtt ¾ 11 órakor lesz szentmise.

 FERENCESEK

Ma, Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén miserendünk a szokásos vasárnapi rend szerint lesz. Az este 7 órai szentmisét Dr. Szalai Gábor ezüstmisés, volt kisegítőnk mutatja be, a szentmisét követően ezüstmisés áldásban részesíti a Kedves Testvéreket. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit!
Ugyancsak az este 7 órai szentmisén teszik le esküjüket az újonnan választott Plébániai Tanácsadó Testület tagjai, és veszik át püspöki megbízásukat. Számítunk odaadó, felelősségteljes munkájukra, és Isten áldását kérjük az előttünk álló időszakra!
Szeretettel hirdetjük, hogy keresztelésre, elsőáldozásra és bérmálkozásra való felkészítést indítunk a plébánián azoknak a felnőtteknek, akik még vagy nem, vagy csak részben járultak szentségekhez. Jelentkezni a plébánia irodáján lehet irodai időben függetlenül attól, hogy melyik egyházközséghez tartoznak.
Szeretettel hívjuk és várjuk azokat a fiatalokat is, akik a tanév végén jelezték, hogy 2026 tavaszán szeretnének a bérmálás szentségében részesülni. A bérmálás feltétele, hogy a jelentkezők részt vegyenek öt felkészítő alkalmon, és rendszeresen jelen legyenek a vasárnapi és ünnepi szentmiséken is. Az első kötelező felkészítőt október végén tartjuk.
Aki még nem vette át a szentmiséken való részvétel igazolásához szükséges misefüzetet, bármelyik szentmisét követően megteheti a mai napon. 

Szeptember 13. SZOMBAT

17:30   + Károly édesapa és Tóth szülők
 

Szeptember 20. SZOMBAT

17:30 + Áder szülők

 

Szeptember 27. SZOMBAT

17:30  + Brúnó atya
 

VITNYÉD

Ma, Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén miserendünk a szokásos vasárnapi rend szerint lesz. Az este 7 órai szentmisét Dr. Szalai Gábor ezüstmisés, volt kisegítőnk mutatja be, a szentmisét követően ezüstmisés áldásban részesíti a Kedves Testvéreket. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit!
Ugyancsak az este 7 órai szentmisén teszik le esküjüket az újonnan választott Plébániai Tanácsadó Testület tagjai, és veszik át püspöki megbízásukat.
Kedden este Grafl Ákos újmiséjét ünnepeljük itt a vitnyédi templomban, és ezen a napon teszik le esküjüket, veszik át püspöki kinevezésüket az újonnan megválasztott Plébániai Képviselőtestület Tagjai. A szentmise rendhagyó módon ezen a kedden este 6 órakor kezdődik! Szeretettel hívunk és várunk mindenkit erre az ünnepi alkalomra, és Isten áldását kérjük újmisésünk és a képviselőtestületi tagok munkájára!
Hirdetjük, hogy keresztelésre, elsőáldozásra és bérmálkozásra való felkészítést indítunk a plébánián azoknak a felnőtteknek, akik még vagy nem, vagy csak részben járultak szentségekhez. Jelentkezni a plébánia irodáján lehet irodai időben. Várjuk a felnőttek jelentkezését függetlenül attól, hogy melyik egyházközséghez tartoznak!
Szeretettel hívjuk és várjuk azokat a fiatalokat, akik a tanév végén jelezték, hogy 2026 tavaszán szeretnének részesülni a bérmálás szentségében.
A bérmálás feltétele, hogy a jelentkezők részt vegyenek öt felkészítő alkalmon, és rendszeresen jelen legyenek a vasárnapi és ünnepi szentmiséken is.
Az első kötelező felkészítőt október végén tartjuk.
Aki még nem vette át a szentmiséken való részvétel igazolásához szükséges misefüzetet, bármelyik szentmisét követően megteheti a mai napon. 

Szeptmeber 14. VASÁRNAP

11:00  + Cenki szülők, fiuk Lajos Cenki és Horváth nagyszülők

 

Szeptember 16. KEDD

18:00  + Szalai László édesapa és Katalin édesanya

 

Szeptmeber 21. VASÁRNAP

11:00   + Nyikos szülők, Jenő édesapa és Anna édesanya