Évközi 27. vasárnap  - Kapuvár 

Ma a Házhely-i templom évi szentségimádása napja lesz. Du. 2-3-ig lesz közös szentségimádásunk! Hozzuk meg áldozatunkat és minél többen közösen imádjuk a köztünk élő Jézus Krisztust! Ma a Nagytemplomban nem lesz 2 órakor litánia csak Házhelyben!!
Hétfőn Assisi Szent Ferenc, csütörtökön a Rózsafüzér Királynőjének, pénteken a Magyarok Nagyasszonyának ünnepe lesz.
Október hónapot az Egyház a Rózsafüzér imádkozásának szenteli. A templomban hétköznapokon este fél 6-kor, vasárnap du. 2 órakor imádkozzuk közösen, hétfőn, kedden és csütörtökön vetítéssel. Minél többen köszöntsük mennyei Édesanyánkat, a Boldogságos Szűz Máriát közös Rózsafüzérünkkel, átelmélkedve Jézus megváltó életét.
Szerdán este a Rózsafüzér után, 6 órakor Szentségimádást tartunk a Nagytemplomban, lehetőség szerint minél többen kapcsolódjunk be közös imádságunkba!
Már előre jelezzük a bérmálkozó fiataloknak, hogy október 16-án szombaton lesz az első felkészítő találkozás a plébánián. Fél 10-kor a PSZV Kat. Iskola 9.a osztályának, a 9b-nek az iskolában hittanóra keretében történik a felkészítés. 11 órakor pedig azoknak, akik más iskolába járnak, kapuváriak és vidékiek egyaránt. Szeretettel várjuk őket!

Október 2. SZOMBAT

Szent Őrzőangyalok
7:00 + Varga B. István és neje Rozália jó szülők.
16:00 ESKÜVŐ 

18:00 + Henye Mihály jó édesapa és Bársony nagyszülők

 

Október 3. Vasárnap 

Évközi 27. vasárnap 
7:30 + Gyula és Rozália szülők és nagyszülők

9:00+ István és Rozália jó szülők

10:00 KERESZTELŐ Tarr Milán

14:00 LITÁNIA Házhely

18:00 + Ferenc és Mária jó szülők

Október 4. HÉTFŐ

Assisi Szent Ferenc
7:00 + Ferenc és Terézia jó nagyszülők

Október 5. KEDD

Köznap
 7:00 + Jó szülők Antal és Mária

Október 6. SZERDA

Köznap
7:00 + Jó szülők és fiuk

Október 7. CSÜTÖRTÖK 

Rózsafüzér Királynője
7:00  + Ferenc testvér

18:00 + Jó testvér

Október 8. PÉNTEK 

Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, Magyarország főpátrónája
7:00  + Jó szülők és nagyszülők
 

Október 9. SZOMBAT

Köznap
7:00 + Jó édesapa
16:00 ESKÜVŐ 

18:00  + Ferenc és Terézia jó szülők

 

Házhely 

Ma a Házhely-i templom évi szentségimádása napja lesz. Du. 2-3-ig lesz közös szentségimádásunk! Hozzuk meg áldozatunkat és minél többen közösen imádjuk a köztünk élő Jézus Krisztust! Ma a Nagytemplomban nem lesz 2 órakor litánia csak Házhelyben!!
Október hónapot az Egyház a Rózsafüzér imádkozásának szenteli. A templomban hétköznapokon este fél 6-kor, vasárnap du. 2 órakor imádkozzuk közösen, hétfőn, kedden és csütörtökön vetítéssel. Minél többen köszöntsük mennyei Édesanyánkat, a Boldogságos Szűz Máriát közös Rózsafüzérünkkel, átelmélkedve Jézus megváltó életét.
Szerdán este a Rózsafüzér után, 6 órakor Szentségimádást tartunk a Nagytemplomban, lehetőség szerint minél többen kapcsolódjunk be közös imádságunkba!
Már előre jelezzük a bérmálkozó fiataloknak, hogy október 16-án szombaton lesz az első felkészítő találkozás a plébánián. Fél 10-kor a PSZV Kat. Iskola 9.a osztályának, a 9b-nek az iskolában hittanóra keretében történik a felkészítés. 11 órakor pedig azoknak, akik más iskolába járnak, kapuváriak és vidékiek egyaránt. Szeretettel várjuk őket!
Pénteken fél 5-kor a szentmise, előtte 4 órakor imádkozzuk a Szentolvasót.

Október 1. PÉNTEK 

 A Gyermek Jézusról nevezett (Lisieux-i) Szent Teréz, szűz és egyháztanító
16:30   + Jó szülők

 

Október 3. VASÁRNAP 

Évközi  27. vasárnap 
8:00 + Ágota és Imre jó szülők és leányuk Ágota
 

Október 8. PÉNTEK 

Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, Magyarország főpátrónája 
16:30  + Nagy Géza és felesége és jó szülők

 

Október 10. VASÁRNAP 

Évközi  28. vasárnap 
8:00 + Jó édesapa
 

Október 15. PÉNTEK 

A Jézusról nevezett (Avilai) Szent Teréz, szűz és egyháztanító
16:30   + Németh Géza és Licskai Anna jó szülők

 

Október 17. VASÁRNAP 

Évközi  29. vasárnap 
8:00  + Jó szülők

Öntésmajor 

A jövő vasárnap szokott időben fél 10 órakor lesz a szentmise.

Tőzeggyármajor 

A jövő vasárnap szokott időben ¾ 11 órakor lesz a szentmise.

Ferences

Ma a Házhely-i templom évi szentségimádása napja lesz. Du. 2-3-ig lesz közös szentségimádásunk! Hozzuk meg áldozatunkat és minél többen közösen imádjuk a köztünk élő Jézus Krisztust! Ma a Nagytemplomban nem lesz 2 órakor litánia csak Házhelyben!!
Október hónapot az Egyház a Rózsafüzér imádkozásának szenteli. A templomban hétköznapokon este fél 6-kor, vasárnap du. 2 órakor imádkozzuk közösen, hétfőn, kedden és csütörtökön vetítéssel. Minél többen köszöntsük mennyei Édesanyánkat, a Boldogságos Szűz Máriát közös Rózsafüzérünkkel, átelmélkedve Jézus megváltó életét.
Szerdán este a Rózsafüzér után, 6 órakor Szentségimádást tartunk a Nagytemplomban, lehetőség szerint minél többen kapcsolódjunk be közös imádságunkba!
Már előre jelezzük a bérmálkozó fiataloknak, hogy október 16-án szombaton lesz az első felkészítő találkozás a plébánián. Fél 10-kor a PSZV Kat. Iskola 9.a osztályának, a 9b-nek az iskolában hittanóra keretében történik a felkészítés. 11 órakor pedig azoknak, akik más iskolába járnak, kapuváriak és vidékiek egyaránt. Szeretettel várjuk őket!

Október 2. SZOMBAT 

Évközi 27. vasárnap - előesti szentmise 
16:30   + Ferenc és Katalin jó szülők és gyermekeik

 

Október 3. VASÁRNAP  

Évk. 27. vasárnap 
11:30 + István édesapa

 

 

Október 9. SZOMBAT 

Évközi 28. vasárnap - előesti szentmise 
16:30   + Jó szülők

 

Október 10. VASÁRNAP  

Évk. 28. vasárnap 
11:30+ Frida jó gyermek, unoka
 

Október 13. SZERDA 

Fatimai mise 
9:00 + Gregolics István és szüleiv

 

Október 16. SZOMBAT 

Évközi 29. vasárnap - előesti szentmise 
16:30   + Géza édesapa

 

Október 17. VASÁRNAP  

Évk. 29. vasárnap 
11:30 Gilicz család + tagjai