KAPUVÁR
Mai napon, délután 2-3 óra között tartjuk a Házhelyi templom éves szentségimádását. Ez egy jó alkalom a lecsendesedésre, ha nehézségekkel küzdünk, ha elakadtunk az életünkben, vagy ha csak hálát szeretnénk adni azért, amink van. Hozzuk meg áldozatunkat, és vegyünk részt minél többen a közös imádságban Jézus Krisztussal! A szentségimádás miatt a mai napon este itt a Nagytemplomban nem tartunk rózsafűzér imádságot.
Kedden a Rózsafüzér Királynőjének, szerdán a Magyarok Nagyasszonyának ünnepe lesz, szombaton Boldog XXIII. János pápa emléknapját üljük.
Október hónapot az Egyház a Rózsafüzér imádkozásának szenteli, amikor is a Szűzanya oltalmába ajánljuk életünket. A rózsafüzér imádság olyan, mint a szív dobbanása, életben tartja kapcsolatunkat Istennel. Templomunkban minden hétköznap és vasárnap este fél 6 órakor imádkozzuk közösen a rózsafüzért, szeretettel hívunk mindenkit erre a közös imádságra. Vegyünk részt minél többen az alkalmakon és elmélkedjük át Jézus megváltó életét, és köszöntsük mennyei Édesanyánkat!
Szombaton, október 11-én este a szentmisén megbeszélést tartunk a leendő elsőáldozók szüleinek a Nagytemplomban. Szeretettel hívjuk és várjuk mindannyiukat!
Jövő vasárnap az esti 6 órai szentmisén az ARS CAMERATA kórus énekel, majd a szentmisét követően rövid hangversenyt ad. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!
A háznál lévő betegekhez október 9-én, csütörtökön délelőtt megyünk.
Október 4. SZOMBAT
7:00 + jó Szülők
17:30 Rózsafüzér
18:00 + Jó édesapa
Október 5. VASÁRNAP
08:30 + Gyula és Rozália szülők
18:00 +Szédelyi István szerető férj, édesapa, nagyapa
Október 6. HÉTFŐ
7:00 + Ferenc és Terézia jó nagyszülők
17:30 Rózsafüzér
Október 7. KEDD
7:00 + Jó szülők
17:30 Rózsafüzér
Október 8. SZERDA
7:00 + jó Szülők és nagyszülők
17:30 Rózsafüzér
Október 9. CSÜTÖRTÖK
7:00 + Varga-Berta György és családja
17:30 Rózsafüzér
18:00 + Mihály és Margit jó szülők
Október 10. PÉNTEK
7:00 + Rédecsi János
17:30 Rózsafüzér
Október 11. SZOMBAT
7:00 + Jó szülők
17:30 Rózsafüzér
18:00 + Henye Mihály jó édesapa és Bársony nagyszülők
GARTA
Mai napon, délután 2-3 óra között tartjuk a Házhelyi templom éves szentségimádását. Ez egy jó alkalom a lecsendesedésre, ha nehézségekkel küzdünk, ha elakadtunk az életünkben, vagy ha csak hálát szeretnénk adni azért, amink van. Hozzuk meg áldozatunkat, és vegyünk részt minél többen a közös imádságban Jézus Krisztussal! A szentségimádás miatt a mai napon este a Nagytemplomban nem tartunk rózsafűzér imádságot.
Október hónapot az Egyház a Rózsafüzér imádkozásának szenteli, amikor is a Szűzanya oltalmába ajánljuk életünket. A rózsafüzér imádság olyan, mint a szív dobbanása, életben tartja kapcsolatunkat Istennel. A Nagytemplomban minden hétköznap és vasárnap este fél 6 órakor imádkozzuk közösen a rózsafüzért, szeretettel hívunk mindenkit erre a közös imádságra. Vegyünk részt minél többen az alkalmakon és elmélkedjük át Jézus megváltó életét, és köszöntsük mennyei Édesanyánkat!
Gartán is lehetőségünk van bekapcsolódni a rózsafüzér imádságba: itt a templomban minden szerdán este a szentmise előtt fél 6 órakor imádkozzuk a Szentolvasót. E hét szerdán az esti szentmisén Rózsafüzér Királynőjét köszöntjük.
Szombaton, október 11-én este a szentmisén megbeszélést tartunk a leendő elsőáldozók szüleinek a Nagytemplomban. Szeretettel hívjuk és várjuk mindannyiukat!
A háznál lévő betegekhez október 9-én, csütörtökön délelőtt megyünk.
Október 5. VASÁRNAP
9:30 + Tóth Imre édesapa
Október 8. SZERDA
17:30 Rózsafüzér
18:00 + Piroska édesanya
Október 12. VASÁRNAP
9:30 + Buday Jenőné Anna édesanya
Október 15. SZERDA
17:30 Rózsafüzér
18:00 + József édesapa, Magdolna édesanya és Katalin gyermek
HÁZHELY
Mai napon, délután 2-3 óra között tartjuk a Házhelyi templom éves szentségimádását. Ez egy jó alkalom a lecsendesedésre, ha nehézségekkel küzdünk, ha elakadtunk az életünkben, vagy ha csak hálát szeretnénk adni azért, amink van. Hozzuk meg áldozatunkat, és vegyünk részt minél többen a közös imádságban Jézus Krisztussal! A szentségimádás miatt a mai napon este a Nagytemplomban nem tartunk rózsafűzér imádságot.
Október hónapot az Egyház a Rózsafüzér imádkozásának szenteli, amikor is a Szűzanya oltalmába ajánljuk életünket. A rózsafüzér imádság olyan, mint a szív dobbanása, életben tartja kapcsolatunkat Istennel. A Nagytemplomban minden hétköznap és vasárnap este fél 6 órakor imádkozzuk közösen a rózsafüzért, szeretettel hívunk mindenkit erre a közös imádságra. Vegyünk részt minél többen az alkalmakon és elmélkedjük át Jézus megváltó életét, és köszöntsük mennyei Édesanyánkat!
Szombaton, október 11-én este a szentmisén megbeszélést tartunk a leendő elsőáldozók szüleinek a Nagytemplomban. Szeretettel hívjuk és várjuk mindannyiukat!
A háznál lévő betegekhez október 9-én, csütörtökön délelőtt megyünk.
Október 3. PÉNTEK
16:30 + Jó szülők és gyermekeik
Október 5. VASÁRNAP
8:00 + Frida gyermek, unoka, testvér
Október 10. PÉNTEK
16:30 + Nagy Géza és felesége és Varga nagyszülők
ÖNTÉSMAJOR
Jövő vasárnap szokott időben, délelőtt fél 10 órakor lesz szentmise.
TŐZEGGYÁR
Jövő vasárnap szokott időben, délelőtt ¾ 11 órakor lesz szentmise.
FERENCESEK
Mai napon, délután 2-3 óra között tartjuk a Házhelyi templom éves szentségimádását. Ez egy jó alkalom a lecsendesedésre, ha nehézségekkel küzdünk, ha elakadtunk az életünkben, vagy ha csak hálát szeretnénk adni azért, amink van. Hozzuk meg áldozatunkat, és vegyünk részt minél többen a közös imádságban Jézus Krisztussal! A szentségimádás miatt a mai napon este a Nagytemplomban nem tartunk rózsafűzér imádságot.
Október hónapot az Egyház a Rózsafüzér imádkozásának szenteli, amikor is a Szűzanya oltalmába ajánljuk életünket. A rózsafüzér imádság olyan, mint a szív dobbanása, életben tartja kapcsolatunkat Istennel. A Nagytemplomban minden hétköznap és vasárnap este fél 6 órakor imádkozzuk közösen a rózsafüzért, szeretettel hívunk mindenkit erre a közös imádságra. Vegyünk részt minél többen az alkalmakon és elmélkedjük át Jézus megváltó életét, és köszöntsük mennyei Édesanyánkat!
Szombaton, október 11-én este a szentmisén megbeszélést tartunk a leendő elsőáldozók szüleinek a Nagytemplomban. Szeretettel hívjuk és várjuk mindannyiukat!
A háznál lévő betegekhez október 9-én, csütörtökön délelőtt megyünk.
Október 4. SZOMBAT
16:30 + István édesapa
Október 11. SZOMBAT
16:30 Szücs és Biczó család élő és + tagjai
Október 13. HÉTFŐ
9:00
VITNYÉD
Mai napon, délután 2-3 óra között tartjuk a Házhelyi templom éves szentségimádását. Ez egy jó alkalom a lecsendesedésre, ha nehézségekkel küzdünk, ha elakadtunk az életünkben, vagy ha csak hálát szeretnénk adni azért, amink van. Hozzuk meg áldozatunkat, és vegyünk részt minél többen a közös imádságban Jézus Krisztussal! A szentségimádás miatt a mai napon este a Nagytemplomban nem tartunk rózsafűzér imádságot.
Október hónapot az Egyház a Rózsafüzér imádkozásának szenteli, amikor is a Szűzanya oltalmába ajánljuk életünket. A rózsafüzér imádság olyan, mint a szív dobbanása, életben tartja kapcsolatunkat Istennel. A Nagytemplomban minden hétköznap és vasárnap este fél 6 órakor imádkozzuk közösen a rózsafüzért, szeretettel hívunk mindenkit erre a közös imádságra. Vegyünk részt minél többen az alkalmakon és elmélkedjük át Jézus megváltó életét, és köszöntsük mennyei Édesanyánkat!
Vitnyéden is lehetőségünk van bekapcsolódni a rózsafüzér imádságba, itt a templomban minden kedden este a szentmise előtt fél 6 órakor imádkozzuk a Szentolvasót. Kedden az esti szentmisén Rózsafüzér Királynőjét köszöntjük.
Szombaton, október 11-én este a szentmisén megbeszélést tartunk a leendő elsőáldozók szüleinek a Nagytemplomban. Szeretettel hívjuk és várjuk mindannyiukat!
Október 5. VASÁRNAP
11:00 + Molnár Gézáné édesanya 1 évforduló, Molnár Géza édesapa, Kiss és Molnár család + tagjai
Október 7. KEDD
17:30 Rózsafüzér
18:00 + Horváth szülők
Október 12. VASÁRNAP
11:00 + Tóth szülők és szüleik