KAPUVÁR - Évközi 28. vasárnap - Október 13.

Nagyon örültünk annak, hogy az elmúlt vasárnap olyan szép számban vettek részt   a Házhely-i templom évi szentségimádásán és egész héten a Rózsafüzéreken. Ma a Nagytemplomban du. 2 órakor imádkozzuk a Szentolvasót!
A jövő vasárnap az esti szentmisén az Ars Camerata kórus fog énekelni.
Kedden Avilai Szent Teréz szűzre, csütörtökön Antiochiai Szent Ignác püspök és vértanúra emlékezünk, pénteken Szent Lukács Evangélista ünnepe lesz.
A jövő vasárnap missziós vasárnap lesz. A perselybe tett adományokat azok munkájának a segítésére küldjük el, akik az egyház világméretű missziós munkájának végzése során meglehetősen nehéz körülmények között végzik munkájukat, akik üldöztetéseknek is ki vannak téve, és akik közül évente többen is életüket adják hitünk terjesztése közben.
Az előző esztendőben, az Egyházmegyében a Missziós gyűjtés eredménye 8.823.675 Ft volt.
Szombaton, 19-én szeretettel várjuk a bérmálkozásra jelentkezett fiatalokat az első találkozásra, de. 10 órára a Plébániára, azokat, akik nem egyházi fenntartási középiskolába, és a Páli Szent Vince Gimnázium 9.a osztályába járókat.
Szombaton este a 6 órai szentmisén szülői értekezletet, megbeszélést tartunk az elsőáldozásra és bérmákozásra készülő gyermekek szüleinek vagyis a 2 és 3 osztályos, valamint a 8 és 9 osztályos gyermekek szülei részére.
Pénteken Soltész Miklós az egyházakért felelős államtitkár Házhelyben a templomnál bejelentette, hogy Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő és Hámori György polgármester előterjesztésére, kérésére Magyar Állam 15 millió forintot ad a házhelyi templom felújítására. Hálásan köszönjük e nagy lehetőséget! 

Okt. 12. SZOMBAT

Köznap
07:00  +jó Édesapa 

17:30 RÓZSAFÜZÉR 


18:00 TEMPLOMMEGÁLDÁS 
 

Okt. 13. VASÁRNAP

Évk. 27. vas. 
Fél 8  + Gábor és Gyula jótevők 

09:00 + jó Szülők 

10:00 Horváth Mirabell

14:00 LITÁNIA 


18:00  +Henye Mihály jó édesapa és Bársony nagyszülők 

 

Okt. 14. HÉTFŐ

Rózsafüzér Kárálynője 
7:00 + Édesapa 

17:30 RÓZSAFÜZÉR 


 

Okt. 15.  KEDD

Magyarok Nagyasszonya 
07:00 + Horváth és Szűcs nagyszülők 

17:30 RÓZSAFÜZÉR 
 

Okt. 16. SZERDA

Köznap  
07:00  + jó Szülők 

17:30 RÓZSAFÜZÉR 


 

Okt. 17.  CSÜTÖRTÖK 

Köznap  
7:00   + jó Szülők 


17:30 RÓZSAFÜZÉR 


18:00  + jó Édesapa 
 

Okt. 18. PÉNTEK 

Köznap 
07:00 + jó Szülők 
17:30 RÓZSAFÜZÉR 
 

Okt. 19. SZOMBAT

Köznap  
07:00  + jó Szülők 

11:30 KERESZTELŐ - Kleizer Tímea Molli 

17:30 RÓZSAFÜZÉR 


18:00 Szülők és jó Édesapa 
 
HÁZHELY - Évközi 28. vasárnap - Okt. 13.
Nagyon örültünk annak, hogy az elmúlt vasárnap olyan szép számban vettek részt   a Házhely-i templom évi szentségimádásán és egész héten a Rózsafüzéreken. Ma a Nagytemplomban du. 2 órakor imádkozzuk a Szentolvasót!
A jövő vasárnap az esti szentmisén a Nagytemplomban az Ars Camerata kórus fog énekelni.
Október hónapot az Egyház a Rózsafüzér imádkozásának szenteli. A Nagytemplomban hétköznapokon este fél 6-kor, vasárnap du. 2 órakor imádkozzuk közösen. Minél többen köszöntsük mennyei Édesanyánkat, a Boldogságos Szűz Máriát közös Rózsafüzérünkkel, átelmélkedve Jézus megváltó életét. Az elsőt ünnepélyesen hétfőn fél 6 órakor imádkozzuk.
Itt Házhelyben pénteken a szentmise előtt imádkozzuk a Rózsafüzért.
Pénteken este fél 5 órakor lesz szentmise.
A jövő vasárnap missziós vasárnap lesz. A perselybe tett adományokat azok munkájának a segítésére küldjük el, akik az egyház világméretű missziós munkájának végzése során meglehetősen nehéz körülmények között végzik munkájukat, akik üldöztetéseknek is ki vannak téve, és akik közül évente többen is életüket adják hitünk terjesztése közben.
Az előző esztendőben, az Egyházmegyében a Missziós gyűjtés eredménye 8.823.675 Ft volt.
Szombaton, 19-én szeretettel várjuk a bérmálkozásra jelentkezett fiatalokat az első találkozásra, de. 10 órára a Plébániára, azokat, akik nem egyházi fenntartási középiskolába, és a Páli Szent Vince Gimnázium 9.a osztályába járókat. Szombaton este a 6 órai szentmisén szülői értekezletet, megbeszélést tartunk az elsőáldozásra és bérmákozásra készülő gyermekek szüleinek vagyis a 2 és 3 osztályos, valamint a 8 és 9 osztályos gyermekek szülei részére.
Pénteken Soltész Miklós az egyházakért felelős államtitkár Házhelyben a templomnál bejelentette, hogy Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő és Hámori György polgármester előterjesztésére, kérésére Magyar Állam 15 millió forintot ad a házhelyi templom felújítására. Hálásan köszönjük e nagy lehetőséget! 

Szept. 11. PÉNTEK 

Köznap 
fél 5 Hálából 

Okt. 13. VASÁRNAP 

Évközi 28. vasárnap 
8:00 + jó Szülők 

Okt. 18. PÉNTEK 

Köznap
fél 5 + Antal és Mária jó szülők és családtagok 

Okt. 20. VASÁRNAP 

Évközi 29. vasárnap 
8:00 + jó Szülők 

Okt. 25. PÉNTEK 

Köznap
fél 5 + !!!

Okt. 27. VASÁRNAP 

Évközi 30. vasárnap 
8:00 +jó Szülők  és meghalt Hollós jó szülők 
 
ÖNTÉSMAJOR
A jövő vasárnap szokott időben fél 10 órakor lesz a szentmise.
A jövő vasárnap missziós vasárnap lesz. A perselybe tett adományokat azok munkájának a segítésére küldjük el, akik az egyház világméretű missziós munkájának végzése során meglehetősen nehéz körülmények között végzik munkájukat, akik üldöztetéseknek is ki vannak téve, és akik közül évente többen is életüket adják hitünk terjesztése közben.
Az előző esztendőben, az Egyházmegyében a Missziós gyűjtés eredménye 8.823.675 Ft volt.
 TŐZEGGYÁR
 A jövő vasárnap szokott időben ¾ 11  órakor lesz a szentmise.
A jövő vasárnap missziós vasárnap lesz. A perselybe tett adományokat azok munkájának a segítésére küldjük el, akik az egyház világméretű missziós munkájának végzése során meglehetősen nehéz körülmények között végzik munkájukat, akik üldöztetéseknek is ki vannak téve, és akik közül évente többen is életüket adják hitünk terjesztése közben.
Az előző esztendőben, az Egyházmegyében a Missziós gyűjtés eredménye 8.823.675 Ft volt.
FERENCESEK - Évközi 28. vasárnap - Okt. 13. 
Nagyon örültünk annak, hogy az elmúlt vasárnap olyan szép számban vettek részt   a Házhely-i templom évi szentségimádásán és egész héten a Rózsafüzéreken. Ma a Nagytemplomban du. 2 órakor imádkozzuk a Szentolvasót!
A jövő vasárnap az esti szentmisén a Nagytemplomban az Ars Camerata kórus fog énekelni.
Október hónapot az Egyház a Rózsafüzér imádkozásának szenteli. A Nagytemplomban hétköznapokon este fél 6-kor, vasárnap du. 2 órakor imádkozzuk közösen. Minél többen köszöntsük mennyei Édesanyánkat, a Boldogságos Szűz Máriát közös Rózsafüzérünkkel, átelmélkedve Jézus megváltó életét. Az elsőt ünnepélyesen hétfőn fél 6 órakor imádkozzuk.
Itt Házhelyben pénteken a szentmise előtt imádkozzuk a Rózsafüzért.
A jövő vasárnap missziós vasárnap lesz. A perselybe tett adományokat azok munkájának a segítésére küldjük el, akik az egyház világméretű missziós munkájának végzése során meglehetősen nehéz körülmények között végzik munkájukat, akik üldöztetéseknek is ki vannak téve, és akik közül évente többen is életüket adják hitünk terjesztése közben.
Az előző esztendőben, az Egyházmegyében a Missziós gyűjtés eredménye 8.823.675 Ft volt.
Szombaton, 19-én szeretettel várjuk a bérmálkozásra jelentkezett fiatalokat az első találkozásra, de. 10 órára a Plébániára, azokat, akik nem egyházi fenntartási középiskolába, és a Páli Szent Vince Gimnázium 9.a osztályába járókat.
Szombaton este a 6 órai szentmisén szülői értekezletet, megbeszélést tartunk az elsőáldozásra és bérmákozásra készülő gyermekek szüleinek vagyis a 2 és 3 osztályos, valamint a 8 és 9 osztályos gyermekek szülei részére.
Okt. 12. SZOMBAT 
Évk. 28. vasárnapjának  előestje 
Fél 5 +Géza édesapa 

Okt. 13. VASÁRNAP  

Évközi 28. vasárnap
Fél 12 + Margit keresztanya 

Okt. 19. SZOMBAT 

Évközi 29. vasárnap előestje 
Fél 5 + Németh Kálmán és szülei 

Okt. 20. VASÁRNAP 

Évközi 29. vasárnap
Fél 12 +Károly és Ilona szülők 

Okt. 26. SZOMBAT

Évközi 30. vasárnap előestje 
Fél 5 +Lukácsi Ferenc és neje Rozália jó szülők 

Okt. 27. VASÁRNAP 

Évközi 30. vasárnap
Fél 12 + József és Rozália szülők