KAPUVÁR -  Évközi 30. vasárnap 

Hálásan megköszönjük azt a 80.520,- Ft-ot, amelyet az elmúlt vasárnap a missziók javára adtak!
Ma du. 2 órakor a Szentolvasót imádkozzuk!
A Szentolvasó imádság ünnepélyes befejezése szombaton este fél 6-kor lesz. Ahogyan egész hónapban nagyon dicséretes számban vettek részt a Kedves Testvérek a közös imádságokon, a következőkben is tegyük meg.
Kedden este 6 órakor a Rózsafüzér után egy fiatal házaspár tesz tanúságot hitükről és vallásos életükről, szerdánként este 6 és 7 között Szentségimádást tartunk a Nagytemplomban, lehetőség szerint minél többen kapcsolódjunk be közös programjainkba!
Szerdán Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolok ünnepe lesz.
MINDENSZENTEK ÜNNEPE – NOVEMBER 1. VASÁRNAP
Szentmise: reggel fél 8 és 9. Este 6 órakor ünnepi szentmise és utána halottak esti ájtatosság! Vasárnap a temetőben du. fél 3-kor a Nagykeresztnél imádkozunk, majd megáldjuk a síremlékeket. Akik kérik, jelentsék a plébánián.
A Magyar püspöki Konferencia rendelkezése szerint Magyarországon MINDENSZENTEK ÜNNEPE KÖTELEZŐ ÜNNEP!
HALOTTAK NAPJA – NOVEMBER 2. HÉTFŐ
A Nagytemplomban reggel 7 és fél 8-kor lesz szentmise.
A temető Kápolnájában du. 5 órakor lesz szentmise! Előtte fél 5-től a Szentolvasót imádkozzuk.
November 1-8 között teljes búcsú nyerhető az elhunytakért. Azok ajánlhatják fel, akik imádságos lélekkel látogatják a temetőt, elvégzik szentgyónásukat, áldoznak és imádkoznak a Szentatya szándékára!
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia járványügyi rendelkezései:
Kérjük a liturgikus eseményeken a járványügyi előírások betartását!

 

Okt. 24. SZOMBAT

Köznap 
7:00 + Jó férj és édesapa

10:00 BÉRMÁLÁS

 17:30 RÓZSAFÜZÉR 

18:00 + László édesapa, nagyapa

 

Okt. 25. VASÁRNAP

Évközi 30. vasárnap 
7:30   + Jó szülők
9:00 + Szabó Ferenc jó édesapa

10:00 KERESZTELŐ Bizony Alex

14:00 LITÁNIA

18:00  +László Testvér

 

Okt. 26. HÉTFŐ

Köznap 
7:00     + Jó szülők és fiuk József

17:30 RÓZSAFÜZÉR 

 

Okt. 27. KEDD

Köznap 
 7:00 + Szücs szülők és fiuk András

17:30 RÓZSAFÜZÉR 

 

Okt. 28. SZERDA

Köznap 
 7:00   + Najdek szülők és László fiuk

17:30 RÓZSAFÜZÉR 

 

Okt. 29. CSÜTÖRTÖK 

Köznap 
 7:00  + Székely Istvánné Emerencia édesanya

17:30 RÓZSAFÜZÉR 

 18:00  + Jó nagybácsi

 

Okt. 30. PÉNTEK 

Kapisztrán Szent János áldozópap
 7:00    ++ Sipőcz Ilona (Papp Józsefné)


17:30 RÓZSAFÜZÉR 

 

Okt. 31. SZOMBAT

Köznap 
7:00  + Varga János édesapa és hozzátartozói

11:30 KERESZTELŐ  Antal András 

 17:30 RÓZSAFÜZÉR 

18:00 + Édesapa és hozzátartozók

 

HÁZHELY - Évközi 30. vasárnap 

Hálásan megköszönjük azt a 7.765,- Ft-ot, amelyet az elmúlt vasárnap a missziók javára adtak!
Ma du. 2 órakor a Szentolvasót imádkozzuk a Nagytemplomban!
A Szentolvasó imádság ünnepélyes befejezése szombaton este fél 6-kor lesz. Ahogyan egész hónapban nagyon dicséretes számban vettek részt a Kedves Testvérek a közös imádságokon, a következőkben is tegyük meg.
Kedden este 6 órakor a Rózsafüzér után egy fiatal házaspár tesz tanúságot hitükről és vallásos életükről, szerdánként este 6 és 7 között Szentségimádást tartunk a Nagytemplomban, lehetőség szerint minél többen kapcsolódjunk be közös programjainkba!
 
MINDENSZENTEK ÜNNEPE – NOVEMBER 1. VASÁRNAP
Szentmise: reggel 8 órakor. Este 6 órakor ünnepi szentmise és utána halottak esti ájtatosság lesz a Nagytemplomban! Vasárnap a temetőben du. fél 3-kor a Nagykeresztnél imádkozunk, majd megáldjuk a síremlékeket. Akik kérik, jelentsék a plébánián.
A Magyar püspöki Konferencia rendelkezése szerint Magyarországon MINDENSZENTEK ÜNNEPE KÖTELEZŐ ÜNNEP!
HALOTTAK NAPJA – NOVEMBER 2. HÉTFŐ
A Nagytemplomban reggel 7 és fél 8-kor lesz szentmise.
A temető Kápolnájában du. 5 órakor lesz szentmise! Előtte fél 5-től a Szentolvasót imádkozzuk.
November 1-8 között teljes búcsú nyerhető az elhunytakért. Azok ajánlhatják fel, akik imádságos lélekkel látogatják a temetőt, elvégzik szentgyónásukat, áldoznak és imádkoznak a Szentatya szándékára!

Okt. 23. PÉNTEK 

Köznap
16:30

 

Okt. 25. VASÁRNAP 

Évk. 28. vasárnpa 
8:00  + Jó szülők

 

 

Okt. 30. PÉNTEK

Köznap 
16:30 + Zsebedics József kanonok

 

 

Nov. 1. VASÁRNAP 

Köznap 
8:00 + Jó Hollós szülők

 

ÖNTÉSMAJOR 

A jövő vasárnap szokott időben fél 10 órakor lesz a szentmise.
Hálásan megköszönjük azt a 10.000,- Ft-ot, amelyet az elmúlt vasárnap a missziók javára adtak!

TŐZEGGYÁRMAJOR

A jövő vasárnap szokott időben ¾ 11 órakor lesz a szentmise.
Hálásan megköszönjük azt a 2.100- Ft-ot, amelyet az elmúlt vasárnap a missziók javára adtak!

FERENCES - Évközi 30. vasárnap 

Hálásan megköszönjük azt a 31.970,- Ft-ot, amelyet az elmúlt vasárnap a missziók javára adtak!
Ma du. 2 órakor a Szentolvasót imádkozzuk a Nagytemplomban!
A Szentolvasó imádság ünnepélyes befejezése szombaton este fél 6-kor lesz. Ahogyan egész hónapban nagyon dicséretes számban vettek részt a Kedves Testvérek a közös imádságokon, a következőkben is tegyük meg.
Kedden este 6 órakor a Rózsafüzér után egy fiatal házaspár tesz tanúságot hitükről és vallásos életükről, szerdánként este 6 és 7 között Szentségimádást tartunk a Nagytemplomban, lehetőség szerint minél többen kapcsolódjunk be közös programjainkba!
MINDENSZENTEK ÜNNEPE – NOVEMBER 1. VASÁRNAP
Szentmise: szokott időben fél 12-kor lesz. Este 6 órakor ünnepi szentmise és utána halottak esti ájtatosság lesz a Nagytemplomban! Vasárnap a temetőben du. fél 3-kor a Nagykeresztnél imádkozunk, majd megáldjuk a síremlékeket. Akik kérik, jelentsék a plébánián.
A Magyar püspöki Konferencia rendelkezése szerint Magyarországon MINDENSZENTEK ÜNNEPE KÖTELEZŐ ÜNNEP!
HALOTTAK NAPJA – NOVEMBER 2. HÉTFŐ
A Nagytemplomban reggel 7 és fél 8-kor lesz szentmise.
A temető Kápolnájában du. 5 órakor lesz szentmise! Előtte fél 5-től a Szentolvasót imádkozzuk.
November 1-8 között teljes búcsú nyerhető az elhunytakért. Azok ajánlhatják fel, akik imádságos lélekkel látogatják a temetőt, elvégzik szentgyónásukat, áldoznak és imádkoznak a Szentatya szándékára!
 

Okt. 24. SZOMBAT 

Évközi 30. vasárnap-előesti szentmise 
16:30   +Géza édesapa

 

Okt. 25. VASÁRNAP 

Évközi 30. vasárnap
11:30  + Nagyszülő Éva édesanya

 

Okt. 31. SZOMBAT 

Évközi 31. vasárnap-előesti szentmise 
16:30    + Kertai László jó édesapa és szülei

 

Nov. 1. VASÁRNAP 

Mindenszentek 
11:30   +Édesapa és Nagyszülők