Évközi 30. vasárnap  - Kapuvár 

Hálásan megköszönjük azt a 129.950,- Ft-ot, amelyet az elmúlt vasárnap a missziók javára adtak!
Ma du. 2 órakor a Szentolvasót imádkozzuk!
A Szentolvasó imádság ünnepélyes befejezése a jövő vasárnap du. 2 órakor lesz. Ahogyan egész hónapban nagyon dicséretes számban vettek részt a Kedves Testvérek a közös imádságokon, a következőkben is tegyük meg.
Hétfőn Szent Mór püspök, csütörtökön Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolok ünnepe lesz.
A Kapuvári Szent Anna Rózsafüzér Társulat egy éve alakult meg. Ezért szerdán – október 27-én este 6 órakor a Rózsafüzér után szentmise lesz, amelyet Mészáros Domonkos, soproni Domonkos atya fog tartani és a szentmise után elmélkedést tart a Rózsafüzérről! Mindenkit szeretettel hívunk és várunk erre a közös hálaadásra, nem csak a Rózsafüzér Társulat tagjait!
A jövő évi kalendárium, kis és nagyalakú naptárak megérkeztek a plébániára. Megvásárolhatók a hivatali órákban a plébánia hivatalában.
MINDENSZENTEK ÜNNEPE – NOVEMBER 1. HÉTFŐ
Szentmise: reggel fél 8, 9 és este 6 órakor. Hétfőn a temetőben du. fél 3-kor a Nagykeresztnél imádkozunk, majd megáldjuk a síremlékeket. Akik kérik, jelentsék a plébánián. Halottak esti ájtatosságunkat a Nagytemplomban, vasárnap az esti 6 órai szentmisén tartjuk.
A Magyar püspöki Konferencia rendelkezése szerint Magyarországon MINDENSZENTEK ÜNNEPE KÖTELEZŐ ÜNNEP!
HALOTTAK NAPJA – NOVEMBER 2. KEDD
A Nagytemplomban reggel 7 és fél 8-kor lesz szentmise.
A temető Kápolnájában du. 5 órakor lesz szentmise! Előtte fél 5-től a Szentolvasót imádkozzuk.
November 1-8 között teljes búcsú nyerhető az elhunytakért. Azok ajánlhatják fel, akik imádságos lélekkel látogatják a temetőt, elvégzik szentgyónásukat, áldoznak és imádkoznak a Szentatya szándékára!

Október 23. SZOMBAT

Kapisztrán Szent János, áldozópap
7:00  + Jó édesapa

18:00   + László jó édesapa és nagyapa

 

Október 24. Vasárnap 

Évközi 30. vasárnap 
7:30 + Keresztszülők

9:00  + István édesapa és hozzátartozói

14:00 LITÁNIA

18:00 + Ratatics Tibor édesapa, nagyapa

Október 25. HÉTFŐ

Szent Mór, püspök
7:00 + Édesapa

Október 26. KEDD

Köznap
 7:00  + Jó szülők és József fiuk

Október 27. SZERDA

Köznap
7:00 + Jó szülők

Október 28. CSÜTÖRTÖK 

Szent Simon és Szent Júdás, apostolok – Ünnep
7:00  + Lakatos Ferenc gyermek

18:00  + Mihály és Margit jó szülők

Október 29. PÉNTEK 

Köznap
7:00  + Jó férj és édesapa

Október 30. SZOMBAT

Köznap
7:00  + Jó szülők és leányuk

11:00 KERESZTELŐ Ősze Linett

18:00   + Varga János édesapa és hozzátartozói

Házhely 

Hálásan megköszönjük azt a 10.940,- Ft-ot, amelyet az elmúlt vasárnap a missziók javára adtak!
Ma du. 2 órakor a Szentolvasót imádkozzuk!
A Szentolvasó imádság ünnepélyes befejezése a jövő vasárnap du. 2 órakor lesz. Ahogyan egész hónapban nagyon dicséretes számban vettek részt a Kedves Testvérek a közös imádságokon, a következőkben is tegyük meg.
A Kapuvári Szent Anna Rózsafüzér Társulat egy éve alakult meg. Ezért szerdán – október 27-én este 6 órakor a Rózsafüzér után szentmise lesz, amelyet Mészáros Domonkos, soproni Domonkos atya fog tartani és a szentmise után elmélkedést tart a Rózsafüzérről! Mindenkit szeretettel hívunk és várunk erre a közös hálaadásra, nem csak a Rózsafüzér Társulat tagjait!
A jövő évi kalendárium, kis és nagyalakú naptárak megérkeztek a plébániára. Megvásárolhatók a hivatali órákban a plébánia hivatalában.
MINDENSZENTEK ÜNNEPE – NOVEMBER 1. HÉTFŐ
Szentmise: reggel 8 órakor! Hétfőn a temetőben du. fél 3-kor a Nagykeresztnél imádkozunk, majd megáldjuk a síremlékeket. Akik kérik, jelentsék a plébánián. Halottak esti ájtatosságunkat a Nagytemplomban, vasárnap az esti 6 órai szentmisén tartjuk.
A Magyar püspöki Konferencia rendelkezése szerint Magyarországon MINDENSZENTEK ÜNNEPE KÖTELEZŐ ÜNNEP!
HALOTTAK NAPJA – NOVEMBER 2. KEDD
A Nagytemplomban reggel 7 és fél 8-kor lesz szentmise.
A temető Kápolnájában du. 5 órakor lesz szentmise! Előtte fél 5-től a Szentolvasót imádkozzuk.
November 1-8 között teljes búcsú nyerhető az elhunytakért. Azok ajánlhatják fel, akik imádságos lélekkel látogatják a temetőt, elvégzik szentgyónásukat, áldoznak és imádkoznak a Szentatya szándékára!

Október 22. PÉNTEK 

Szent II. János Pál pápa
16:30    + Tóth János és Kiss és Tóth szülők

 

Október 24. VASÁRNAP 

Évközi  30. vasárnap 
8:00  + Göndöcs Géza jó édesapa és + családtagjai
 

Október 29. PÉNTEK 

Köznap
16:30  + Kováts József férj, édesapa

 

Október 31. VASÁRNAP 

Évközi  31. vasárnap 
8:00   + Hollós szülők

 

November 1. VASÁRNAP 

Mindenszentek
8:00  + Gyula édesapa
 

November 5. PÉNTEK 

Szent Imre herceg – Ünnep
16:30 + Jó szülők és gyermekeik

 

November 7. VASÁRNAP 

Évközi 32. vasárnap 
8:00  + Horváth Gyuláné 1 évfordulója és férje és fia

Öntésmajor 

Hálásan megköszönjük azt a 10.150,- Ft-ot, amelyet az elmúlt vasárnap a missziók javára adtak!
Mindenszentek napján fél 10-kor lesz szentmise.

Tőzeggyármajor 

Hálásan megköszönjük azt a 6.850,- Ft-ot, amelyet az elmúlt vasárnap a missziók javára adtak!
Mindenszentek napján ¾ 11-kor lesz szentmise.

Ferences

Hálásan megköszönjük azt a 35.410,- Ft-ot, amelyet az elmúlt vasárnap a missziók javára adtak!
Ma du. 2 órakor a Szentolvasót imádkozzuk!
A Szentolvasó imádság ünnepélyes befejezése a jövő vasárnap du. 2 órakor lesz. Ahogyan egész hónapban nagyon dicséretes számban vettek részt a Kedves Testvérek a közös imádságokon, a következőkben is tegyük meg.
A Kapuvári Szent Anna Rózsafüzér Társulat egy éve alakult meg. Ezért szerdán – október 27-én este 6 órakor a Rózsafüzér után szentmise lesz, amelyet Mészáros Domonkos, soproni Domonkos atya fog tartani és a szentmise után elmélkedést tart a Rózsafüzérről! Mindenkit szeretettel hívunk és várunk erre a közös hálaadásra, nem csak a Rózsafüzér Társulat tagjait!
A jövő évi kalendárium, kis és nagyalakú naptárak megérkeztek a plébániára. Megvásárolhatók a hivatali órákban a plébánia hivatalában.
MINDENSZENTEK ÜNNEPE – NOVEMBER 1. HÉTFŐ
Szentmise: fél 12 órakor! Hétfőn a temetőben du. fél 3-kor a Nagykeresztnél imádkozunk, majd megáldjuk a síremlékeket. Akik kérik, jelentsék a plébánián. Halottak esti ájtatosságunkat a Nagytemplomban, vasárnap az esti 6 órai szentmisén tartjuk.
A Magyar püspöki Konferencia rendelkezése szerint Magyarországon MINDENSZENTEK ÜNNEPE KÖTELEZŐ ÜNNEP!
HALOTTAK NAPJA – NOVEMBER 2. KEDD
A Nagytemplomban reggel 7 és fél 8-kor lesz szentmise.
A temető Kápolnájában du. 5 órakor lesz szentmise! Előtte fél 5-től a Szentolvasót imádkozzuk.
November 1-8 között teljes búcsú nyerhető az elhunytakért. Azok ajánlhatják fel, akik imádságos lélekkel látogatják a temetőt, elvégzik szentgyónásukat, áldoznak és imádkoznak a Szentatya szándékára!

Október  23. SZOMBAT 

Évközi 30. vasárnap - előesti szentmise 
16:30   + László és Edit jó szülők
 

Október 24. VASÁRNAP  

Évk. 30. vasárnap 
11:30 + Lukácsi Ferenc és neje Rozália jó szülők
 

Október  30. SZOMBAT 

Évközi 31. vasárnap - előesti szentmise 
16:30   + Imre és Mária jó szülők
 

Október 31. VASÁRNAP  

Évk. 31. vasárnap 
11:30 + Édesapa és nagyszülők
 

November 1. HÉTFŐ

Mindenszentek 
11:30 + Jó szülők