Szentmisék rendje templomainkban mindenszentek ünnepén és halottak napján:

KAPUVÁR

Hálásan megköszönjük azt a 137.690,- Ft-ot, amelyet az elmúlt vasárnap a missziók javára adtak!
Ma du. 2 órakor a Szentolvasót imádkozzuk!
A Szentolvasó imádság ünnepélyes befejezése kedden este fél 6-kor lesz. Ahogyan egész hónapban nagyon dicséretes számban vettek részt a Kedves Testvérek a közös imádságokon, a következő napokban is tegyük meg.
MINDENSZENTEK ÜNNEPE – NOVEMBER 1. SZERDA
Szentmise: reggel fél 8 és fél 9. Este 6 órakor ünnepi szentmise és utána halottak esti ájtatosság! Szerdán a temetőben du. fél 3-kor a Nagykeresztnél imádkozunk, majd megáldjuk a síremlékeket. Akik kérik, jelentsék a plébánián.
Tisztelettel jelezzük, hogyha valaki az elkészült sírhelyet vagy lakását szeretné megáldatni az egész év folyamán bármikor megtesszük, a Plébánia irodájában kell időpontot egyeztetni!
HALOTTAK NAPJA – NOVEMBER 2. CSÜTÖRTÖK
A Nagytemplomban reggel 7 és fél 8-kor lesz szentmise. A temető Kápolnájában du. 5 órakor lesz szentmise! Előtte fél 5-től a Szentolvasót imádkozzuk.
November 1-8 között teljes búcsú nyerhető az elhunytakért. Azok ajánlhatják fel, akik imádságos lélekkel látogatják a temetőt, elvégzik szentgyónásukat, áldoznak és imádkoznak a Szentatya szándékára!
A héten első péntek lesz, a háznál lévő betegekhez a szokásos időben, pénteken délelőtt megyünk.

Október 28.  SZOMBAT

7:00 + Jó szülők

18:00  + Szücs Péter és Rozália jó szülők

Október 29. VASÁRNAP

7:30 + Gizella jó édesanya

9:00  + László jó édesapa és nagyapa

18:00 Horváth család + tagja

Október 30. HÉTFŐ

7:00 

Október 31. KEDD

7:00 + Jó szülők

November 1. SZERDA

7:30  + Jó szülők

9:00 + Frida jó gyermek

14:30 Imádság a kapuvári temetőben 

18:00 Egyházközség élő és + tagjai 

November 2. CSÜTÖRTÖK

 
7:00 + Jó szülők és leányuk

7:30

16:30 Rózsafüzér a kapuvári temetőben 

17:00 Szentmise a kapuvári temetőben 

November 3. PÉNTEK

7:00 Szeretet társulat élő és + tagjai

November 4. SZOMBAT

7:00  + Lukácsi Ferenc és neje Rozália jó szülők

18:00 + Jó szülők

GARTA 

Hálásan megköszönjük azt a 65.830,- Ft-ot, amelyet az elmúlt vasárnap a missziók javára adtak!
MINDENSZENTEK ÜNNEPE – NOVEMBER 1. SZERDA
Szentmise este 6 órakor lesz és utána halottak esti ájtatosságunk tartunk! Szerdán a temetőben du. fél 3-kor a Nagykeresztnél imádkozunk, majd megáldjuk a síremlékeket. Akik kérik, jelentsék a plébánián.
Tisztelettel jelezzük, hogyha valaki az elkészült sírhelyet vagy lakását szeretné megáldatni az egész év folyamán bármikor megtesszük, a Plébánia irodájában kell időpontot egyeztetni!
HALOTTAK NAPJA – NOVEMBER 2. CSÜTÖRTÖK
Este 6 órakor lesz szentmise.
November 1-8 között teljes búcsú nyerhető az elhunytakért. Azok ajánlhatják fel, akik imádságos lélekkel látogatják a temetőt, elvégzik szentgyónásukat, áldoznak és imádkoznak a Szentatya szándékára!
A héten első péntek lesz, a háznál lévő betegekhez a szokásos időben, pénteken délelőtt megyünk.
A jövő vasárnap templomunk Szentségimádási napja lesz. A fél 10 órai szentmise végén helyezzük ki az Oltáriszentséget imádásra, utána a megszokott rend szerint lesznek az imaórák. Du. 3 órakor lesz az ünnepélyes Szentségeltétel.

Október 29. VASÁRNAP

9:30   + Imre édesapa

Október 30. HÉTFŐ

-

Október 31. KEDD

18:00 (előesti szentmise) + Szülők József édesapa, Magdolna édesanya, Katalin gyermek

November 1. SZERDA

14:30 Imádság a gartai temetőben 

18:00 
+ István édesapa, Eszter édesanya és fiuk István, leányuk Erzsébet

November 2. CSÜTÖRTÖK

18:00 Egyházközség + hívei 

November 3.  PÉNTEK 

18:00  Rózsafüzér Tlársulat élő és + tagjai
 
 

November 4.  SZOMBAT

18:00 + Fekete Elemérné Anna édesanya
 

HÁZHELY

Hálásan megköszönjük azt a 12.230,- Ft-ot, amelyet az elmúlt vasárnap a missziók javára adtak!
Ma du. 2 órakor a Szentolvasót imádkozzuk!
A Szentolvasó imádság ünnepélyes befejezése kedden este fél 6-kor lesz. Ahogyan egész hónapban nagyon dicséretes számban vettek részt a Kedves Testvérek a közös imádságokon, a következő napokban is tegyük meg.
MINDENSZENTEK ÜNNEPE – NOVEMBER 1. SZERDA
Szentmise: reggel 8 órakor,lesz! Szerdán a temetőben du. fél 3-kor a Nagykeresztnél imádkozunk, majd megáldjuk a síremlékeket. Akik kérik, jelentsék a plébánián.
Tisztelettel jelezzük, hogyha valaki az elkészült sírhelyet vagy lakását szeretné megáldatni az egész év folyamán bármikor megtesszük, a Plébánia irodájában kell időpontot egyeztetni!
HALOTTAK NAPJA – NOVEMBER 2. CSÜTÖRTÖK
A Nagytemplomban reggel 7 és fél 8-kor lesz szentmise. A temető Kápolnájában du. 5 órakor lesz szentmise! Előtte fél 5-től a Szentolvasót imádkozzuk.
November 1-8 között teljes búcsú nyerhető az elhunytakért. Azok ajánlhatják fel, akik imádságos lélekkel látogatják a temetőt, elvégzik szentgyónásukat, áldoznak és imádkoznak a Szentatya szándékára!
A héten első péntek lesz, a háznál lévő betegekhez a szokásos időben, pénteken délelőtt megyünk.
Pénteken este fél 5-kor lesz a szentmise, előtte a Szentolvasót imádkozzuk.

Október 27. PÉNTEK

17:30 

Október 29. VASÁRNAP

8:00 +Jó Hollós szülők

November 1. SZERDA 

8:00 + Családtagok

November 3. PÉNTEK 

17:30  + Gyula és Erzsébet jó szülők

FERENCESEK 

Hálásan megköszönjük azt a 38.680,- Ft-ot, amelyet az elmúlt vasárnap a missziók javára adtak!
Ma du. 2 órakor a Szentolvasót imádkozzuk!
A Szentolvasó imádság ünnepélyes befejezése kedden este fél 6-kor lesz. Ahogyan egész hónapban nagyon dicséretes számban vettek részt a Kedves Testvérek a közös imádságokon, a következő napokban is tegyük meg.
MINDENSZENTEK ÜNNEPE – NOVEMBER 1. SZERDA
Szentmise: Délelőtt fél 12-kor lesz! Szerdán a temetőben du. fél 3-kor a Nagykeresztnél imádkozunk, majd megáldjuk a síremlékeket. Akik kérik, jelentsék a plébánián.
Tisztelettel jelezzük, hogyha valaki az elkészült sírhelyet vagy lakását szeretné megáldatni az egész év folyamán bármikor megtesszük, a Plébánia irodájában kell időpontot egyeztetni!
HALOTTAK NAPJA – NOVEMBER 2. CSÜTÖRTÖK
A Nagytemplomban reggel 7 és fél 8-kor lesz szentmise. A temető Kápolnájában du. 5 órakor lesz szentmise! Előtte fél 5-től a Szentolvasót imádkozzuk.
November 1-8 között teljes búcsú nyerhető az elhunytakért. Azok ajánlhatják fel, akik imádságos lélekkel látogatják a temetőt, elvégzik szentgyónásukat, áldoznak és imádkoznak a Szentatya szándékára!
A héten első péntek lesz, a háznál lévő betegekhez a szokásos időben, pénteken délelőtt megyünk.

Október 28. SZOMBAT

16:30 + Szülők és élő családtagok

Október 29. VASÁRNAP

11:30 + József és Rozália

November 1. SZERDA 

11:30 + Kiss Péter Pál édesapa

November 4. SZOMBAT 

16:30 + Jó szülők László és Edit
 
 

ÖNTÉSMAJOR

A jövő vasárnap szokott időben fél 10 órakor lesz a szentmise.
Hálásan megköszönjük azt a 9.620, Ft-ot, amelyet az elmúlt vasárnap a missziók javára adtak!
Mindenszentek napján fél 10 órakor lesz a szentmise.

TŐZEGGYÁR

A jövő vasárnap szokott időben ¾ 11 órakor lesz a szentmise. 
Hálásan megköszönjük azt a 8.300, - Ft-ot, amelyet az elmúlt vasárnap a missziók javára adtak!
Mindenszentek napján ¾ 11 órakor lesz a szentmise.

VITNYÉD

Hálásan megköszönjük azt a 34.530,- Ft-ot, amelyet az elmúlt vasárnap a missziók javára adtak!
MINDENSZENTEK ÜNNEPE – NOVEMBER 1. SZERDA
Szentmise, előesti szentmise kedden este 6 órakor lesz és utána halottak esti ájtatosságunk tartunk! Szerdán a temetőben du. fél 3-kor a Nagykeresztnél imádkozunk, majd megáldjuk a síremlékeket. Akik kérik, jelentsék a plébánián.
Tisztelettel jelezzük, hogyha valaki az elkészült sírhelyet vagy lakását szeretné megáldatni az egész év folyamán bármikor megtesszük, a Plébánia irodájában kell időpontot egyeztetni!
HALOTTAK NAPJA – NOVEMBER 2. CSÜTÖRTÖK
Este 6 órakor lesz szentmise.
November 1-8 között teljes búcsú nyerhető az elhunytakért. Azok ajánlhatják fel, akik imádságos lélekkel látogatják a temetőt, elvégzik szentgyónásukat, áldoznak és imádkoznak a Szentatya szándékára!
A héten első péntek lesz, a háznál lévő betegekhez a szokásos időben, pénteken délelőtt megyünk.

Október 29. VASÁRNAP 

11:00 + Nyikos László édesapa
 

Október 31. KEDD

18:00 (előesti szentmise)  + Tímár Imre édesapa és szülei

 

November 1. SZERDA 

14:30 Imádsága  vitnyédi temetőben 

18:00 
+ Mihály és Matild szülők, és Kemény István édesapa
 

November 2. CSÜTÖRTÖK 

18:00