KAPUVÁR - Évközi 4. vasárnap

Hálásan köszönjük mindazok segítségét is, akik áldozatos munkával leszedték a karácsonyfákat és kitakarították a templomot! Illik rájuk a zsoltár szava: „A házadért való buzgóság emészt engem!”
Szeretettel hívjuk a Kedves Testvéreket közös imádságra a Nagytemplomba du. 2 órára, amikor Jézus nevét hívjuk segítségül életünkre.
Kedden Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe lesz. Reggel 7 és este 6 órakor lesz szentmise. Az ünnepi szentmise gyertyaszenteléssel és körmenettel este 6 órakor kezdődik. Hozzuk meg áldozatunkat és minél többen az esti szentmisén vegyünk részt, kérjük a Tanácsadói Testület tagjait, hogy az első padokban foglaljanak majd helyet!
A héten a következő szenteket ünnepli az Egyház: szerdán Szent Balázs püspök és vértanút, pénteken Szent Ágota szüzet és vértanút, szombaton Miki Szent Pál és társai vértanúkat.
A héten első péntek lesz, a háznál lévő betegekhez a szokásos időben, pénteken délelőtt megyünk. Szentgyónással és szentáldozással engeszteljük Jézus Szentséges Szívét. Az ünnepi szentmise reggel 7 órakor kezdődik. Újra csak kérjük, jelentsék betegeiket, hogy Jézus vigasztaló és megerősítő szentségeiben részesüljenek!
Keddenként este fél 6-kor ifjúsági, csütörtökönként fél 6-kor felnőtt Rózsafüzért imádkozunk a Nagytemplomban.
Szeretettel hozzuk a Kedves Szülők tudomására, hogyha a járvány is úgy engedi, akkor tavasszal lesz a gyermekek, a 3. osztályosok elsőszentáldozása a következő sorrendben: április 18-án a Katolikus Iskola 3.a;  április 25-én 3.b osztálya, ; május 2-án a Pátzay és Széchenyi iskola 3. osztályosai. A jelentkezési lapot február 28-ig kell leadni a hitoktatóknál. A Bérmálás időpontja egyeztetés alatt. A bérmálási jelentkezési lapot február 27-én kell leadni a plébánián.
Február 15-én, hétfőn du. 5 órakor a Nagytemplomban Bíró Péter a Páli Szent Vince Katolikus Iskolaközpont igazgatója tájékoztatást tart a beiskoláztatásról, az időszerű kérdésekről. Szeretettel várja a Kedves Szülőket! Ügyeljünk a járványügyi szabályok betartására!

Jan. 30. SZOMBAT

Köznap 
7:00 + Sztojka József édesapa

10:00 KERESZTELŐ Csapó Fanni

18:00 + Jó szülők

 

Jan. 31. VASÁRNAP

Évközi 4. vasárnap 
7:30 + Gábor jó testvér

9:00 + László jó házastárs

14:00 LITÁNIA 
18:00 + Jó feleség Anna, édesanya nagymama

Febr. 1. HÉTFŐ

Köznap
7:00 + Kálmán és Rozália jó szülők

Febr. 2. KEDD

Urunk bemutatása (Gyertyaszentelő Boldogasszony) – Ünnep
 7:00   +Knézits Pál és hitvestársa Mária

18:00  Dukai és Horváth család élő és + tagjai

Febr. 3. SZERDA

Szent Balázs püspök 
 7:00 + Florentina Anna édesanya 

Febr. 4. CSÜTÖRTÖK 

Köznap
 7:00 

 18:00  + Jó nagyszülők

Febr. 5. PÉNTEK 

Szent Ágota szűz és vértanú
 7:00    Szeretet társulat élő és + tagjai

Febr. 6. SZOMBAT

 Miki Szent Pál és társai vértanúk
7:00  + Édesanya

18:00 + Hegyi keresztszülők

HÁZHELY - Évközi 4. vasárnap 

Szeretettel hívjuk a Kedves Testvéreket közös imádságra a Nagytemplomba du. 2 órára, amikor Jézus nevét hívjuk segítségül életünkre.
Kedden Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe lesz. Reggel 7 és este 6 órakor lesz szentmise a Nagytemplomban. Az ünnepi szentmise gyertyaszenteléssel és körmenettel este 6 órakor kezdődik. Hozzuk meg áldozatunkat és minél többen az esti szentmisén vegyünk részt, kérjük a Tanácsadói Testület tagjait, hogy az első padokban foglaljanak majd helyet!
A héten első péntek lesz, a háznál lévő betegekhez a szokásos időben, pénteken délelőtt megyünk. Szentgyónással és szentáldozással engeszteljük Jézus Szentséges Szívét. Az ünnepi szentmise reggel 7 órakor kezdődik. Újra csak kérjük, jelentsék betegeiket, hogy Jézus vigasztaló és megerősítő szentségeiben részesüljenek!
Keddenként este fél 6-kor ifjúsági, csütörtökönként fél 6-kor felnőtt Rózsafüzért imádkozunk a Nagytemplomban.
Szeretettel hozzuk a Kedves Szülők tudomására, hogyha a járvány is engedi, akkor tavasszal lesz a gyermekek, a 3. osztályosok elsőszentáldozása a következő sorrendben: április 18-án a Katolikus Iskola 3.a;  április 25-én 3.b osztálya, ; május 2-án a Pátzay és Széchenyi iskola 3. osztályosai. A jelentkezési lapot február 28-ig kell leadni. A Bérmálás időpontja még egyeztetés alátt. A bérmálási jelentkezési lapot február 27-én kell leadni a plébánián.
Pénteken fél 5-kor lesz szentmise.
Február 15-én, hétfőn du. 5 órakor a Nagytemplomban Bíró Péter a Páli Szent Vince Katolikus Iskolaközpont igazgatója tájékoztatást tart a beiskoláztatásról, az időszerű kérdésekről. Szeretettel várja a Kedves Szülőket! Ügyeljünk a járványügyi szabályok betartására!

Jan. 29. PÉNTEK

Köznap
16:30

 

Jan. 31.  VASÁRNAP 

Évközi 4. vasárnap
8:00  

 

Febr. 5. PÉNTEK

Köznap
16:30

 

Febr. 7. VASÁRNAP 

Évközi 5. vasárnap
8:00  

 

Febr. 12. PÉNTEK

Köznap
16:30

 

Febr. 14.  VASÁRNAP 

Évközi 6. vasárnap
8:00  

 

Febr. 19. PÉNTEK

Köznap
16:30

 

Febr. 21.  VASÁRNAP 

Nagyböjt 1. vasárnapja 
8:00  + Henye Etelka jó keresztanya

 

Febr. 26. PÉNTEK

Köznap
16:30

 

Febr. 28.  VASÁRNAP 

Nagyböjt 2. vasárnap
8:00  

ÖNTÉSMAJOR 

A jövő vasárnap fél 10-kor lesz a szentmise.
A jövő vasárnap tartjuk a gyertyaszentelést és a Balázs-áldást.

TŐZEGGYÁRMAJOR 

A jövő vasárnap ¾ 11-kor lesz a szentmise.
A jövő vasárnap tartjuk a gyertyaszentelést és a Balázs-áldást.

FERENCES - Évközi 4. vasárnap 

Szeretettel hívjuk a Kedves Testvéreket közös imádságra a Nagytemplomba du. 2 órára, amikor Jézus nevét hívjuk segítségül életünkre.
Kedden Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe lesz. Reggel 7 és este 6 órakor lesz szentmise a Nagytemplomban. Az ünnepi szentmise gyertyaszenteléssel és körmenettel este 6 órakor kezdődik. Hozzuk meg áldozatunkat és minél többen az esti szentmisén vegyünk részt, kérjük a Tanácsadói Testület tagjait, hogy az első padokban foglaljanak majd helyet!
A héten első péntek lesz, a háznál lévő betegekhez a szokásos időben, pénteken délelőtt megyünk. Szentgyónással és szentáldozással engeszteljük Jézus Szentséges Szívét. Az ünnepi szentmise reggel 7 órakor kezdődik. Újra csak kérjük, jelentsék betegeiket, hogy Jézus vigasztaló és megerősítő szentségeiben részesüljenek!
Szeretettel hozzuk a Kedves Szülők tudomására, hogyha a járvány is engedi, akkor tavasszal lesz a gyermekek, a 3. osztályosok elsőszentáldozása a következő sorrendben: április 18-án a Katolikus Iskola 3.a;  április 25-én 3.b osztálya, ; május 2-án a Pátzay és Széchenyi iskola 3. osztályosai. A jelentkezési lapot február 28-ig kell leadni a hitoktatóknál. A Bérmálás  időpontja egyeztetés alatt. A bérmálási jelentkezési lapot február 27-én kell leadni a plébánián.
Keddenként este fél 6-kor ifjúsági, csütörtökönként fél 6-kor felnőtt Rózsafüzért imádkozunk a Nagytemplomban.
Február 15-én, hétfőn du. 5 órakor a Nagytemplomban Bíró Péter a Páli Szent Vince Katolikus Iskolaközpont igazgatója tájékoztatást tart a beiskoláztatásról, az időszerű kérdésekről. Szeretettel várja a Kedves Szülőket! Ügyeljünk a járványügyi szabályok betartására!

Jan. 30. SZOMBAT

Évközi 4. vasárnap - előesti szentmise 
16:30  + Fábiánné Ibolya volt kórházi dolgozó

 

Jan. 31. VASÁRNAP

Évközi 4. vasárnap 
11:30   + Ferenc jó édesapa​

 

Febr. 6. SZOMBAT

Évközi 5. vasárnap - előesti szentmise 
16:30  + Axnix és Fábián szülők

 

Febr. 7. VASÁRNAP

Évközi 5. vasárnap 
11:30  + Lajos és Gizella és leányuk Gizike​

 

Febr. 13. SZOMBAT

Évközi 5. vasárnap - előesti szentmise 
16:30  + Szülők és gyermekeik

 

Febr. 14. VASÁRNAP

Évközi 5. vasárnap 
11:30  

 

Febr. 20. SZOMBAT

Nagyböjt 1. vasárnapja  - előesti szentmise 
16:30  + Mihály édesapa és szülei

 

Febr. 21. VASÁRNAP

Nagyböjt 1. vasárnapja 
11:30  

 

Febr. 27. SZOMBAT

Nagyböjt 2. vasárnapja  - előesti szentmise 
16:30   + Péter és Gizella jó szülők

 

Febr. 28. VASÁRNAP

Nagyböjt 2. vasárnapja 
11:30  + Ferenc és Mária szülők