KAPUVÁR - ÉVKÖZI 4. VASÁRNAP

Hálásan köszönjük mindazok segítségét is, akik áldozatos munkával leszedték a karácsonyfákat és kitakarították a templomot! Illik rájuk a zsoltár szava: „A házadért való buzgóság emészt engem!”
Szeretettel hívjuk a Kedves Testvéreket közös imádságra a Nagytemplomba du. 2 órára.
Szerdán Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe lesz. Reggel 7 és este 6 órakor lesz szentmise. Az ünnepi szentmise gyertyaszenteléssel és körmenettel este 6 órakor kezdődik. Hozzuk meg áldozatunkat és minél többen az esti szentmisén vegyünk részt, kérjük a Tanácsadói Testület tagjait, hogy az első padokban foglaljanak majd helyet!
A héten a következő szenteket ünnepli az Egyház: hétfőn Bosco Szent János áldozópap, csütörtökön Szent Balázs püspök és vértanút, szombaton Szent Ágota szüzet és vértanút.
A héten első péntek lesz, a háznál lévő betegekhez a szokásos időben, pénteken délelőtt megyünk. Szentgyónással és szentáldozással engeszteljük Jézus Szentséges Szívét. Az ünnepi szentmise reggel 7 órakor kezdődik. Újra csak kérjük, jelentsék betegeiket, hogy Jézus vigasztaló és megerősítő szentségeiben részesüljenek!
Szombaton este 6 órakor a Nagytemplomban gitáros szentmise lesz, melyre szeretettel várjuk a gyermekeket és a fiatalokat!

Január 29.  SZOMBAT

Köznap
7:00  + Alajos és Vilma jó szülők és gyermekeik

11:00 KERESZTELŐ Szigeti Azra

18:00  + Jó feleség Anna édesanya, nagymama

 

Január 30. VASÁRNAP

Évközi 4. vasárnap 
7:30 + Szalai jó szülők

9:00 + Jó szülők József és Mária és gyermekeik

14:00 LITÁNIA

18:00  + Rozália jó édesanya

Január 31. HÉTFŐ

Bosco Szent János áldozópap
7:00   + Jó nagyszülők

Február 1. KEDD

Köznap
7:00 + Papp Kálmán és felesége Kiss Rozália szülök

Február 2.  SZERDA

Urunk bemutatása (Gyertyaszentelő Boldogasszony) – Ünnep
7:00 + Dévai és Lieb nagyszülők

18:00 + Knézics Pál és hitvese Mária

Február 3. CSÜTÖRTÖK

Köznap
7:00  + Jó nagyszülők
18:00  + Imre és Rozália jó szülők

Február 4.  PÉNTEK

Köznap
7:00 Szeretet társulat élő és + tagjai

Február 5.  SZOMBAT

Szent Ágota szűz és vértanú
7:00  + Édesanya

11:00 KERESZTELŐ Soltész Dávid

18:00  + Jó szülők

HÁZHELY - ÉVKÖZI 4. VASÁRNAP 

Szeretettel hívjuk a Kedves Testvéreket közös imádságra a Nagytemplomba du. 2 órára, amikor Jézus nevét hívjuk segítségül életünkre.
Szerdán Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe lesz. Reggel 7 és este 6 órakor lesz szentmise a Nagytemplomban. Az ünnepi szentmise gyertyaszenteléssel és körmenettel este 6 órakor kezdődik. Hozzuk meg áldozatunkat és minél többen az esti szentmisén vegyünk részt, kérjük a Tanácsadói Testület tagjait, hogy az első padokban foglaljanak majd helyet!
A héten első péntek lesz, a háznál lévő betegekhez a szokásos időben, pénteken délelőtt megyünk. Szentgyónással és szentáldozással engeszteljük Jézus Szentséges Szívét. Újra csak kérjük, jelentsék betegeiket, hogy Jézus vigasztaló és megerősítő szentségeiben részesüljenek!
Pénteken fél 5-kor lesz szentmise.
Szombaton este 6 órakor a Nagytemplomban gitáros szentmise lesz, melyre szeretettel várjuk a gyermekeket és a fiatalokat!

Január 28. PÉNTEK

Aquinói Szent Tamás áldozópap és egyháztanító
16:30  + Kisfaludi Antal halálának 1 éves évfordulója
 
 

Január 30.  VASÁRNAP

Évközi 4. vasárnap
8:00  

 

Február 4. PÉNTEK

Köznap
16:30 
 
 

Február 6.  VASÁRNAP

Évközi 5. vasárnap
8:00  + Jó szülők és szüleik.

 

Február 11. PÉNTEK

A Lourdes-i Boldogságos Szűz Mária
16:30 
 
 

Február 13.  VASÁRNAP

Évközi 6. vasárnap
8:00  

 

Február 18. PÉNTEK

Köznap
16:30 
 
 

Február 20.  VASÁRNAP

Évközi 7. vasárnap
8:00  + Henye Etelka jó keresztanya

 

Február 25. PÉNTEK

Köznap
16:30 
 
 

Február 27.  VASÁRNAP

Évközi 8. vasárnap
8:00 + Jó szülők és fiuk

 

 

ÖNTÉSMAJOR

Jövő vasárnap ½ 10 órakor lesz a szentmise.

TŐZEGGYÁRMAJOR

Jövő vasárnap ¾ 11 órakor lesz a szentmise.

FERENCESEK 

Szeretettel hívjuk a Kedves Testvéreket közös imádságra a Nagytemplomba du. 2 órára, amikor Jézus nevét hívjuk segítségül életünkre.
Szerdán Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe lesz. Reggel 7 és este 6 órakor lesz szentmise a Nagytemplomban. Az ünnepi szentmise gyertyaszenteléssel és körmenettel este 6 órakor kezdődik. Hozzuk meg áldozatunkat és minél többen az esti szentmisén vegyünk részt, kérjük a Tanácsadói Testület tagjait, hogy az első padokban foglaljanak majd helyet!
A héten első péntek lesz, a háznál lévő betegekhez a szokásos időben, pénteken délelőtt megyünk. Szentgyónással és szentáldozással engeszteljük Jézus Szentséges Szívét. Újra csak kérjük, jelentsék betegeiket, hogy Jézus vigasztaló és megerősítő szentségeiben részesüljenek!
Szombaton este 6 órakor a Nagytemplomban gitáros szentmise lesz, melyre szeretettel várjuk a gyermekeket és a fiatalokat!

Január 29. VASÁRNAP 

Évközi 4. vasárnap - előesti szentmise 
16:30 + József és Anna jó szülők

 

 
 

Január 30. VASÁRNAP 

Évközi 4. vasárnap
11:30  + Jó szülők

 

Február 5. VASÁRNAP 

Évközi 5. vasárnap - előesti szentmise 
16:30 + Fábiánné Ibolya volt kórházi dolgozó

 

Február 6. VASÁRNAP 

Évközi 5. vasárnap
11:30  + Ferenc jó édesapa

 

Február 12. VASÁRNAP 

Évközi 6. vasárnap - előesti szentmise 
16:30 + Jó édesapa

 

Február 13. VASÁRNAP 

Évközi 6. vasárnap
11:30   + Axnix és Fábián szülők és nagyszülők

 

Február 19. VASÁRNAP 

Évközi 7. vasárnap - előesti szentmise 
16:30 + Jó édesapa

 

Február 20. VASÁRNAP 

Évközi 7. vasárnap
11:30 + Gizella és Imre jó szülők

 

 

Február 26. VASÁRNAP 

Évközi 8. vasárnap - előesti szentmise 
16:30 + László és Edit jó szülők

 

Február 27. VASÁRNAP 

Évközi 8. vasárnap
11:30