KAPUVÁR
A májusi ájtatosságok minden hétköznap és vasárnap este fél 7-kor kezdődnek. Hozzuk meg áldozatunkat és minél többen köszöntsük mennyei Édesanyánkat, a Boldogságos Szűz Máriát! Utolsó ünnepélyes májusi litániánkat a jövő vasárnap este 7 órakor tartjuk a Nagytemplomban.
Holnap, Pünkösdhétfőn – Ferenc pápa rendelkezése értelmében - Szűz Máriát, az Egyház Anyját ünnepeljük.
Ezen a napon csak a nagytemplomban lesz szentmise reggel ½ 9 és este 7 órakor.
Kérjük ezen a napon is az ő közbenjárását, hogy anyai szeretete és hűsége vezesse az Egyházat az életszentség útján, és bennünket is vezessen el Fiához, Jézus Krisztushoz.
Az Egyház a következő szentet ünnepli a héten: szerdán Néri Szent Fülöp áldozópapot. Csütörtökön Jézusnak, mint Örök Főpapnak lesz az ünnepe.
Jövő vasárnap Szentháromság vasárnapja lesz, az ünnepi szentmisét délelőtt 9 órakor tartjuk. A Szentháromság ünnepén hittel valljuk és alázattal ünnepeljük az egy Isten háromságos szeretetét, aki teremt, megvált és megszentel, és aki önmagát adja nekünk az üdvösség művében, ezért a szentmisét követően Szentháromság litániáját imádkozzuk közösen.
A jövő vasárnap a Hősök vasárnapja is lesz. A fél 9 órai szentmise után a parkban az emlékműnél imádkozunk a Hősökért és ekkor lesz az ünnepélyes koszorúzás is a Város Vezetőségével.
Május 23. SZOMBAT
18:30 LITÁNIA
19:00 + Drága jó szülők és nagyszülők
Május 24. VASÁRNAP
8:30 + Rozsits János és felesége jó szülők és nagyszülők
18:30 LITÁNIA
19:00 + János és Anna jó szülők
Május 25. HÉTFŐ
8:30 + Jó szülők és nagyszülők
18:30 LITÁNIA
19:00 + Jó szülők
Május 26. KEDD
7:00 + jó Nagyszülők
18:30 LITÁNIA
Május 27. SZERDA
7:00 + Lajos és Mária szülők és gyermekeik
18:30 LITÁNIA
Május 28. CSÜTÖRTÖK
7:00 + Jó szülők és Piroska gyermekük
18:30 LITÁNIA
19:00 + Papp Jenő édesapa
Május 29. PÉNTEK
7:00 + Vilmos édesapa
18:30 LITÁNIA
Május 30. SZOMBAT
10:00 ELSŐÁLDOZÁS
18:30 LITÁNIA
19:00 + László férj, édesapa, nagyapa
GARTA
A májusi ájtatosságok. minden hétköznap és vasárnap este fél 7-kor imádkozzuk. Hozzuk meg áldozatunkat és minél többen köszöntsük mennyei Édesanyánkat, a Boldogságos Szűz Máriát! Gartán minden szerdán a szentmise után imádkozzuk.
Pünkösdhétfőn csak a Nagytemplomban lesz szentmise de. fél 9 és este 7 órakor.
A jövő vasárnap a Hősök vasárnapja is lesz. A fél 10 órai szentmisén emlékezünk meg róluk.
Az Egyház házasságot hirdet:
Szabó Tibor
ref. padányi lakos
Szabó Tibor és Lászlóvá Mária fia
házastársul veszi
Lukácsi Tünde
rk. kapuvári lakost
Lukácsi Zoltán és Papp-Varga Tünde Margit leányát.
Imádkozzunk értük örömteli házaséletet éljenek.
Május 24. VASÁRNAP
9:30 + Henye Antal és szülei
Május 27. SZERDA
18:00 + Margit édesanya, János édesapa és fiuk János
Május 31. VASÁRNAP
9:30 + Keresztszülők
HÁZHELY
A májusi ájtatosságok minden hétköznap és vasárnap este fél 7-kor kezdődnek. Hozzuk meg áldozatunkat és minél többen köszöntsük mennyei Édesanyánkat, a Boldogságos Szűz Máriát!
Pünkösdhétfőn nem lesz szentmise.
Pénteken du. fél 6 órakor lesz a szentmise és utána lesz az utolsó májusi litánia.
Május 22. PÉNTEK
17:30 + László és Zoltán édesapák
Május 24. VASÁRNAP
8:00 + Jó édesanya
Május 29. PÉNTEK
17:30 + Varga Géza és neje, Horváth Cecília jó szülők
ÖNTÉSMAJOR
A jövő vasárnap Szentháromság vasárnapja lesz, szokott időben fél 10 órakor lesz a szentmise.
Pünkösdhétfőn nem lesz szentmise.
TŐZEGGYÁRMAJOR
A jövő vasárnap Szentháromság vasárnapja lesz, szokott időben 3/44 11 órakor lesz a szentmise.
Pünkösdhétfőn nem lesz szentmise.
FERENCESEK
Holnap, Pünkösdhétfőn – Ferenc pápa rendelkezése értelmében - Szűz Máriát, az Egyház Anyját ünnepeljük.
Ezen a napon csak a nagytemplomban lesz szentmise reggel ½ 8 és este 7 órakor.
Kérjük ezen a napon is az ő közbenjárását, hogy anyai szeretete és hűsége vezesse az Egyházat az életszentség útján, és bennünket is vezessen el Fiához, Jézus Krisztushoz.
Jövő vasárnap Szentháromság vasárnapja lesz, az ünnepi szentmisét délelőtt 9 órakor tartjuk. A Szentháromság ünnepén hittel valljuk és alázattal ünnepeljük az egy Isten háromságos szeretetét, aki teremt, megvált és megszentel, és aki önmagát adja nekünk az üdvösség művében, ezért a szentmisét követően Szentháromság litániáját imádkozzuk közösen.
A májusi ájtatosságok minden hétköznap és vasárnap este fél 7-kor kezdődnek. Hozzuk meg áldozatunkat és minél többen köszöntsük mennyei Édesanyánkat, a Boldogságos Szűz Máriát! Utolsó ünnepélyes májusi litániánkat a jövő vasárnap este 7 órakor tartjuk a Nagytemplomban.
A jövő vasárnap a Hősök vasárnapja is lesz. A fél 9 órai szentmise után a parkban az emlékműnél imádkozunk a Hősökért és ekkor lesz az ünnepélyes koszorúzás is a Város Vezetőségével.
Május 23. SZOMBAT
17:30 + Mészáros Jánosné jó édesanya
Május 30. SZOMBAT
17:30 + Jó szülők és gyermekük
Június 6. SZOMBAT
17:30 + Erzsébet testvér
VITNYÉD
A májusi ájtatosságot Vitnyéden minden kedden a szentmise után imádkozzuk. Hozzuk meg áldozatunkat és minél többen köszöntsük mennyei Édesanyánkat, a Boldogságos Szűz Máriát!
Pünkösdhétfőn csak a Nagytemplomban lesz szentmise de. fél 9 és este 7 órakor.
A jövő vasárnap a Hősök vasárnapja is lesz. A 11 órai szentmisén emlékezünk meg róluk.
Május 24. VASÁRNAP
11:00 + Simon szülők Sándor és Anna
Május 26. KEDD
19:00 + Horváth Imre hősi halott és hitvese Katalin
Május 31. VASÁRNAP
11:00 + Horváth Imre édesapa és Varga szülők