KAPUVÁR - Pünkösdvasárnap - Jún. 9. 

Ma délután a litánián a Szentlélek Isten megvilágosító és megerősítő kegyelmét kérjük, minél többen.
Pünkösdhétfőn reggel fél 8 és este 7 órakor lesz szentmise.
Ferenc pápa rendelkezése értelmében Pünkösdhétfőn Szűz Máriát, mint az Egyház Anyját ünnepeljük, a szentmiséket holnap Őróla végezzük.
A jövő vasárnap Szentháromság vasárnapja lesz, az ünnepi szentmisét délelőtt 9 órakor tartjuk, és utána együtt megyünk ki gyalog a Szentháromság kápolnához közös imádságra. Minél többen vegyünk részt ezen a szentmisén.
Az Egyház a következő szenteket ünnepli a héten: kedden Szent Barnabás apostolt, csütörtökön Páduai Szent Antalt, pénteken Jézus Krisztust, mint örök főpapot, szombaton Árpád-házi Boldog Jolán szerzetesnőt.A Ferences templomban 9 órakor lesz a szokott Fatimai szentmise. Köszöntsük égi Édesanyánkat!
Szombaton délelőtt 10 órakor lesz a győri Bazilikában papszentelés, melyre szeretettel hívja a Püspök atya az egyházmegye híveit.
Örömmel hozzuk a Kedves Testvérek tudomására, hogy a kapuvári Gimnázium az Emberi Erőforrások Minisztere hozzájárulásával szeptembertől Páli Szent Vince Katolikus Gimnáziumként fog működni. (Megvalósul a Páli Szent Vince Iskolaközpont: óvoda, általános iskola és gimnázium Bíró Péter igazgató vezetésével.)Köszönjük eddigi nagymértékű támogatói segítségüket, amit továbbra is kérünk, megértő türelmükkel együtt! A gimnázium beindulásáról folyamatosan fogjuk tájékoztatni a Kedves Testvéreket!

Jún. 8.  SZOMBAT

Köznap 
07:00   + jó Szülők 

11:00 KERESZTELŐ - Vercseg Márk 
19:00 + jó Édesanya 

 

Jún. 9. VASÁRNAP

Pünködvasárnap
Fél 8  + Kovács és Szabó család + tagjai 

09:00 EGYHÁZKÖZSÉG 
14:00 Litánia

19:00  +Varga István édesapa és szülei 

Jún. 10. HÉTFŐ

Köznap 
7:30 + Füzi Pál és felesége jó szülők

19:00 +József és Gizella jó szülők és testvérek 


 

Jún. 11.  KEDD

Köznap 
07:00 + Keresztszülők és fiuk 
 

Jún. 12. SZERDA

Köznap 
07:00 + jó Szülők 

15:00 TEMETÉS ++ Papp József (SZENTKERESZT TEMETŐ)
 

Jún. 13. CSÜTÖRTÖK

Köznap 
7:00 +Kelemen és Varga szülők 
19:00  + jó Szülők 
 

Jún. 14. PÉNTEK

Köznap 
07:00 +István és Margit jó szülők 
14:00 TEMETÉS ++Zentai Antal (SZENTKERESZT TEMETŐ)
15:00 TEMETÉS ++Kámán Gyula (SZENTKERESZT TEMETŐ)

Jún. 15. SZOMBAT

Köznap
7:00 + jó Szülők és fiuk

19:00 + István és Anna jó szülők és tetsvérek 


 

 

HÁZHELY - Pünkösdvasárnap - Jún. 9. 

Pünkösdhétfőn reggel nem lesz szentmise.
Ma délután a litánián a Szentlélek Isten megvilágosító és megerősítő kegyelmét kérjük, minél többen a Nagytemplomban.
Pünkösdhétfőn reggel fél 8 és este 7 órakor lesz szentmise a Nagytemplomban.
Szombaton délelőtt 10 órakor lesz a győri Bazilikában papszentelés, melyre szeretettel hívja a Püspök atya az egyházmegye híveit.
A Ferences templomban 9 órakor lesz a szokott Fatimai szentmise. Köszöntsük égi Édesanyánkat!
Pénteken du. fél 6 órakor lesz a szentmise és litánia.
Örömmel hozzuk a Kedves Testvérek tudomására, hogy a kapuvári Gimnázium az Emberi Erőforrások Minisztere hozzájárulásával szeptembertől Páli Szent Vince Katolikus Gimnáziumként fog működni. Köszönjük eddigi nagymértékű támogatói segítségüket, amit továbbra is kérünk, megértő türelmükkel együtt! A gimnázium beindulásáról folyamatosan fogjuk tájékoztatni a Kedves Testvéreket!

Jún. 7. PÉNTEK 

Köznap 
Fél 6  + Kolompár Tibor jó férj,  édesapa,  nagyapa 
 

Jún. 9. VASÁRNAP

Pünkösdvasárnap
8:00 +jó Szakál szülők 

Jún. 14. PÉNTEK 

Köznap
Fél 6 

Jún. 16. VASÁRNAP

Szentháromság vasárnpaja 
8:00 +jó Szülők és  gyermekeik 

Jún. 21. PÉNTEK 

Gonzága Szent Alfonz szerzetes emléknapja 
Fél 6

Jún. 23. VASÁRNAP

KRISZTUS SZENT TESTE ÉS VÉRE  - ÚRNAPJA
8:00 + jó Szülők 

Jún. 28. PÉNTEK 

JÉZUS SZENTSÉGES SZÍVÉNEK FŐÜNNEPE 
Fél 6 + jó Szülők és Nagyszülők 

Jún. 30. VASÁRNAP

Évközi 13. vasárnap 
8:00 + jó Szülők 

 

ÖNTÉSMAJOR

A jövő vasárnap fél 10 órakor lesz a szentmise.

Pünkösdhétfőn nem lesz szentmise.

 TŐZEGGYÁR

A jövő vasárnap háromnegyed 11 órakor lesz a szentmise.

Pünkösdhétfőn nem lesz szentmise.

 FERENCESEK - Pünkösdvasárnap - Jún. 9. 

Pünkösdhétfőn nem lesz szentmise. A Nagytemplomban reggel fél 8 és este 7 órakor lesz szentmise.
Ma délután a litánián a Szentlélek Isten megvilágosító és megerősítő kegyelmét kérjük, minél többen a Nagytemplomban.
Pünkösdhétfőn reggel fél 8 és este 7 órakor lesz szentmise a Nagytemplomban.
Szombaton délelőtt 10 órakor lesz a győri Bazilikában papszentelés, melyre szeretettel hívja a Püspök atya az egyházmegye híveit.
A Ferences templomban 9 órakor lesz a szokott Fatimai szentmise. Köszöntsük égi Édesanyánkat!
Örömmel hozzuk a Kedves Testvérek tudomására, hogy a kapuvári Gimnázium az Emberi Erőforrások Minisztere hozzájárulásával szeptembertől Páli Szent Vince Katolikus Gimnáziumként fog működni. Köszönjük eddigi nagymértékű támogatói segítségüket, amit továbbra is kérünk, megértő türelmükkel együtt! A gimnázium beindulásáról folyamatosan fogjuk tájékoztatni a Kedves Testvéreket!
 

Jún. 8. SZOMBAT

Pünkösd vasárnap előesti szentmiséje 
fél 6 + jó Édesapa és szülei 

 

Jún. 9. VASÁRNAP

Pünkösdvasárnap 
fél 12 + Pintér Imre szerető férj, édesapa, nagyapa 

Jún.  13. CSÜTÖRTÖK

Fatimai mise 
9:00 + Kocsis Dénes 
 

Jún. 15. SZOMBAT 

Szentháromság vasárnpajának előesti szentmiséje
Fél 6 + Kocsis Szülők és fiuk László 

Máj. 16. VASÁRNAP

Szentháromság vasárnpaja
Fél 12 + László és Terézia jó szülők 

Jún. 22. SZOMBAT 

KRISZTUS SZENT TESTE ÉS VÉRE - ÚRNAPJA  - előesti szentmise 
fél 6 + ifj. Varga Lajos és nagyszülők 

Jún. 23. VASÁRNAP

KRISZTUS SZENT TESTE ÉS VÉRE  - ÚRNAPJA
Fél 12 +Tibor jó édesapa

 

Jún. 29. SZOMBAT 

Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepe 
fél 6 + Kertai László és szülei 

Jún. 30. VASÁRNAP

Évközi 13. vasárnap 
Fél 12 + Pál és Erzsébet szülők és Mária nagynéni