„A Lélek a pusztába vitte negyven napra. Ott megkísértette az ördög.” (Lk.4/2.)
Hétvégi tűnődések
„A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ellenben rossz kincséből rosszat hoz elő. Hiszen a szív bőségéből szól a száj.” (Lk.6/45.)
„El ne ítéljetek senkit, hogy titeket se ítéljenek el. Bocsássatok meg és nektek is megbocsátanak. Adjatok és adnak majd nektek is.” (Lk.6/37-38.)
„Boldogok vagytok, akik most sírtok! Majd nevetni fogtok.” (Lk.6/21b.)
„Evezz a mélyre…” (Lk.5/4.)
„Ő azonban áthaladt közöttük és elment.” (Lk.4/29.)
„Az Úr lelke rajtam.” (Lk.4/18.)
.„Tegyétek, amit mond.” (Jn.2/6.)
„Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” (Lk.3/22.)
"Mindnyájan az ő teljességéből merítettünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.” (Jn.1/16.)
„Az Ige testté lett, és közöttünk lakott.” (Jn.1/14.)
„Boldog vagy, mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked.” (Lk.1/45.)











